Reggeli rádiós beszédében a kormányfő arról is beszélt, nem számít, megtérül-e valaha az iszonytatóan túlárazott belgrádi vasút. Szokásos péntek reggeli rádióinterjúra fáradt be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió adásába, és beszélt sok mindenről, többek között Soros Györgyről és Soros Györgyről is. A nemzeti konzultációval nyitott a miniszterelnök, aki fényezte az állítólag több mint kétmillió visszaküldött demagóg papírlapot. A bevándorlás amúgy szerinte nemzeti ügy, „mert ha beengedik a migránsokat, nemcsak a fideszeseknek kell velük együtt élni”. Egy szép alákérdezés következett: mi alapozza meg a Soros-tervet, nem kellene-e nyilvánossá tenni a vonatkozó titkosszolgálati információkat? Ez Orbán szerint érdekes vita, sok álláspont felszínre kerül. „Én mindig is azt mondtam, Soros György személye másodlagos” – mondta Orbán. Ezzel együtt lehet élni, még örülhetnénk is neki, mert van egy sikeres magyar.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Ornátust öltött az ördög és farkával harangoz a misére!

!

4!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@dr. prédikátor: Szerinted, náluk mi a célja?
kokopelli
@karma1: ..hallottál a "gyilkos ölelés"-ről? Na igen...ez is az akar
lenni a csutispermától? ;-)
karma1
@kokopelli: Valoban olyba tunik...:o)))
cikicakk55
@dr. prédikátor: Tényleg nagyon jól ég! Kettőt én is betüzeltem,mert a férjem és a fiam nevében nem küldhettem vissza az íveket.nagyon elzárkóztak előle. Én vissza küldtem,de szöveges üzenettel indokoltam meg,miért is nem X betűkkel jelöltem be,mint ahogy kérték. Remélem azért abban a rengeteg vissza küldött levélhalmazban legalább 1 érvénytelent azért találnak.
Hellcat
A bevándorlás amúgy szerinte nemzeti ügy, „mert ha beengedik a migránsokat, nemcsak a fideszeseknek kell velük együtt élni”. Az a 18000 akit pénzért beengedtetek azokkal is együtt kell élnünk bazdmeg mégsem kérdeztek meg róla senkit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.