Nem sérült meg a Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolata a székesfehérvári városházán pénteken történt robbanásban – közölte a város polgármestere.

Cser-Palkovics András (Fidesz) azt írta:

a robbanás után komoly füst alakult ki a polgármesteri hivatal épületén belül, a díszterem melletti átrium üvegteteje pedig teljesen összetört és lezuhant. A koronázási jelvények alatta elhelyezett hiteles másolatai a tároló vitrinnek köszönhetően nem sérültek meg.

A polgármester köszönetet mondott a vészhelyzet elhárításában részt vevő és az épületet fegyelmezetten elhagyó embereknek is.

Hozzátette: a helyreállítási munkák a takarítás és a kárfelmérés után kezdődhetnek el.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt közölte, a székesfehérvári városháza két épületét elválasztó utcában futó, föld alatti vezetékben keletkezett elektromos robbanás és kisebb tűz péntek délelőtt. A légnyomás és a füst a csővezetéken keresztül jutott el a városháza pincéjébe.

A robbanásban senki sem sérült meg, a hivatalban tartózkodó 280 ember – köztük a városi önkormányzat éppen ülésező képviselő-testülete – még a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyta az épületet.

A robbanás okait tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
csak az eredetiek szellemi értéke ezektől a retardált barmoktól! =))
papa.49
Az eredeti példányok már régen a Hatvan pusztai kastélyban vannak )))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.