Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón beszélt a beérkezett konzultációs ívekről.

Mint elmondta, a pénteki határidőig jóval több mint kétmillió ember vette a fáradságot, hogy postai vagy internetes úton kitöltse a kérdőíveket, ezzel pedig messze a mostani lett minden idők legsikeresebb konzultációja.

A kérdőívek feldolgozása a következő napokban folytatódik, a kormány a jövő héten ad részletes tájékoztatást a végleges részvételi adatokról, majd utána az eredményekről – fejtette ki Dömötör, aki közölte, a pénteki adatok szerint 2 301 463-an vettek részt a konzultáción, közülük 175 ezren az interneten.

Dömötör Csaba közlése szerint jóval több mint kétmillió ember nemzeti konzultált

"A tét ugyanis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e vagy sem, a tét az, hogy elvehetnek-e tőlünk stratégiai jelentőségű jogköröket vagy a saját kezünkben tudjuk ezeket tartani" – fejtegette a kabinet képviselője.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mint tudjuk Magyarország egy büszke és erős nemzet, valamint jobban teljesít. Hogy miben,
vagy hol, azt talán csak a magyar kormány tudja, ugyanis sem a magyar egészségügy, sem az
oktatás színvonala de még csak az átlag életszínvonal sem emelkedett az elmúlt években. Az
egyetlen dolog amely szembetűnő mértékben megnőtt, az az egy négyzetméterre eső Soros
plakátok száma. Abban bizonyosan világverők vagyunk így hát van is mire büszkének, valamint erősnek lenni. A stadionok fényétől távol, a soros plakátok árnyékában azonban ott vannak az omladozó kórházak, bennük haldokló nyugdíjasok százaival. Ott vannak, az egy generáció jövőjét romba döntő színvonalon aluli iskolák tucatjai. Most egy újabb esetre derült fény, mely megmutatja honnan is fogyott el a pénz.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/22448260_1674770942585213_3757943581696012964_n.jpg
Ez már komolyan mindennek a legalja. Miért tartjuk fenn ezt a tetves rendszert, ha az oda
befizetett pénzünket arra költik amire csak kedvük szottyan, ahelyett hogy arra költenék ami
prioritás? Lassan ott tartunk, hogy az állam képtelen gondoskodni a saját fenntartásáról. Évről
évre egyre több adót befizetve, egyre inkább omlik össze az egész rendszer. Nekünk nem milliárdokba kerülő nemzeti konzultációnak hívott választási kampány kell, hanem székek, melyeken gyermekeink biztonsággal ülhetnek. Az ország legnagyobb problémáját nem a
bevándorlás jelenti, hanem a saját romjai alól segélykiáltásokat hallató közintézmények. Az
omladozó kórházak, a saját hibájukon kívül utcákra dobott családok százai. Ne egy olyan embert gyűlöljünk akiről semmit nem tudunk, hanem háborodjunk fel azon, amilyen a valóság. Amilyen az az élet, amelyet ma egy átlag magyarnak élnie kell.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Szerintem téved ez a dörmögö!!! Van az 3 vagy 4 millió is!!!
karma1
Csak beigazolodott az, amit mar elore is sejtettunk: kozel sem jott ossze annyi, amennyirol a futyisz=propaganda beszel, es ezert adtak meg egy hetet. Ezalatt az ido alatt beengedtek megnezni az allitolagos konzultacios leveleket (dobozokat, talan konzultacios levelekkel), olyan szigoru feltetelekkel, hogy tulajdonkeppen meg sem nezhette igazan azokat Hadhazy.
Meg is tette az ezzel kapcsolatos eszreveteleit, mire orban bedurcult, es bosszubol feljelentette Hadhazyt. Es persze utasitotta a trolljait, hogy dolgozzanak meg a penzukert, kuldjenek be nehany komputerrol IP cimrol annyi kitoltott konzultacios ivet, amennyit kepesek kitolteni.
SENKI, SOHA A BUDOS ELETBEN, NEM FOGJA ELLENORIZNI EZEKNEK AZ IVEKNEK A VALODISAGAT, legalabbis, amig orban basi van a tronon.
Eddig sem latta senki, ezutan sem fogja ellenzeki latni azokat.
Valamit megiscsak ki kellett talalni arra, hogy azt a sokmilliard forintot hogyan osszak szet a csokosok kozott.
Nagyon remelem, hogy orban ugy fog bukni, mint a sztalin szobor...
Eladott Ország
Mint tudjuk Magyarország egy büszke és erős nemzet, valamint jobban teljesít. Hogy miben,
vagy hol, azt talán csak a magyar kormány tudja, ugyanis sem a magyar egészségügy, sem az
oktatás színvonala de még csak az átlag életszínvonal sem emelkedett az elmúlt években. Az
egyetlen dolog amely szembetűnő mértékben megnőtt, az az egy négyzetméterre eső Soros
plakátok száma. Abban bizonyosan világverők vagyunk így hát van is mire büszkének, valamint erősnek lenni. A stadionok fényétől távol, a soros plakátok árnyékában azonban ott vannak az omladozó kórházak, bennük haldokló nyugdíjasok százaival. Ott vannak, az egy generáció jövőjét romba döntő színvonalon aluli iskolák tucatjai. Most egy újabb esetre derült fény, mely megmutatja honnan is fogyott el a pénz.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/22448260_1674770942585213_3757943581696012964_n.jpg
Ez már komolyan mindennek a legalja. Miért tartjuk fenn ezt a tetves rendszert, ha az oda
befizetett pénzünket arra költik amire csak kedvük szottyan, ahelyett hogy arra költenék ami
prioritás? Lassan ott tartunk, hogy az állam képtelen gondoskodni a saját fenntartásáról. Évről
évre egyre több adót befizetve, egyre inkább omlik össze az egész rendszer. Nekünk nem milliárdokba kerülő nemzeti konzultációnak hívott választási kampány kell, hanem székek, melyeken gyermekeink biztonsággal ülhetnek. Az ország legnagyobb problémáját nem a
bevándorlás jelenti, hanem a saját romjai alól segélykiáltásokat hallató közintézmények. Az
omladozó kórházak, a saját hibájukon kívül utcákra dobott családok százai. Ne egy olyan embert gyűlöljünk akiről semmit nem tudunk, hanem háborodjunk fel azon, amilyen a valóság. Amilyen az az élet, amelyet ma egy átlag magyarnak élnie kell.
papa.49
Fütyiszek számoljátok össze még egyszer van az vagy 5 millió is ha oda-vissza számoljátok !!!
Egyébként meg csak pont annyi kellene, hagy az ellenzéki pártok képviselőit odaengedjétek a számoláshoz, de mivel erről SZÓ SE LEHET nyilvánvaló, hogy HAZUDTOK EZERREL TETVES GECIK !!!
quadrocopter
A horda belehempergett a saját fekáliájába - oszt' jó nagyot!
Akárhogyan magyarázzák, még csalással és hamis e-mailekkel is csak 1/4 küldte vissza, de azt még mindig nem tudni, hogy ebből mennyien voksoltak a rezsimigény szerint és mennyien emlegették a maffiacsaládot!
Jozefina
És abból mennyi a hamisítvány, amit az alkalmazottak töltöttek ki, illetve az interneten korlátlanul is lehetett "konzultálni"? Szemfényvesztés az egész, amikor az ügyészség is kondta, hogy nem indít vizsgálatot Soros ellen, mert hamisak orbán vádjai!?
szép új világ
És ki a faszt érdekel, hogy hányan konzultáltak veletek egy általatok terjesztett hazugságról? Ha még igaz lenne ez a szám, akkor sem jogosít fel semmire.
CsipkeRózsa
Az bosszant fel, hogy "ezek" olyan pofátlanok, hogy mindenkit hülyének néznek, és rezzenéstelen arccal, milliók szemébe nézve hazudnak!!!
Macskanő
"A tét ugyanis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e vagy sem,..."

Kivándorlóország vagyunk és az is maradunk! Tessék tudomásul venni!!!
Macskanő
Majd ha valamelyik nemzeti konzultáció más eredményre jut, mint amit Orbán kitalált, akkor talán még hiszek is benne. Így csak szánakozni tudok a sok naiv jószágon, amelyik beveszi, hogy bárkit is érdekel a véleménye.
ila51
@Macskanő: ...13:51 ...még jó hogy nem tudják mi az a dübörgő gazdaság
qxy
Na én azért két füles után meg kérdezném még egyszer.
mert ugye Fidesz.
mnt a viccben.
Orbánék mennek kocsival egy falu fele hogy fát hazudjanak a szegényeknek, ki sodródik az autó, le az útról, bele az árokba pofával lefele.Jó fél óra múlva ér ki a szerv, mi is történt? az út mellett áll egy paraszt ásóval. és oda szóltak neki.
.- Bátyám nem látta azokat akik ebbe a kocsiba ültek?
.- láttam hát.
.- és? hol vannak? tudja e?
.- Tudom hát. Elástam űket.
.- Mi? elásta?
.- el én .
.- Mert meg haltak?
.- hát az a kis cigány képű mondta halkan nyöszörögve hogy én méééég éééélek . De én ennek az embernek má nem hiszök.
.-
Macskanő
@ila51: Az elefánt és a kisegér mennek át a hídon. Megszólal a kisegér:
Mi dübörgünk így?
Zeta
Merjünk nagyot hazudni!
Visszaküldte mindenki, azt nem merik bevallani.
Inkább hazudnak!
volvós
Dörmögödömötör !! Ha kihazudoztad magad, bújj vissza a Kocsismátéka
ágyába, és ott boldogítsátok ( ki ) egymást !!! Addig hazudoztok, amig egy
olyan szám jön ki, ami a felnőtt lakosság ( válaszadó ) többszöröse!!
Desischado
Majd hiszem, ha személyesen megszámolhatom!
Jozefina
A 2 millió még mindig elenyészően kevés a határon belüli 8 millió választót alapul véve. És hamég hozzá számoljuk a határontúliakat, beleértve az ottani csalásokat, visszaéléseket és a fidesz gépezetet, ahol gátlastalanul tölthették ki az íveket, akkor ez igen gyenge eredmény!!??
quadrocopter
@Jozefina: Szinteb 1/4 küldte vissza a "qrmány szeret téged, de hülyére vesz" című hablatyot, de nem tudni, hogy ebből mennyi nyalt alá és mennyi küldte el őket az anyjukba!
És ez a "minden idők legeredményesebb..." milyen lehetett a többi?
Eladott Ország
@Jozefina: Még akkor is, ha a szavazás azonos (lenne).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.