A nemzeti konzultációról írt cikket a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német konzervatív lap. A vasárnapi lap szerzője, Stephan Löwenstein kiemelte, a nemzeti konzultáció "a politikai mozgósítás eszköze", törvény nem rendelkezik róla, így jogi következményei sincsenek, millió eurós nagyságrendű költségét pedig a "magyar adófizetők" állják. Orbán Viktor kormányfő "egyre sűrűbben nyúl ehhez az eszközhöz", kormányzása hét éve alatt a mostani már a hetedik nemzeti konzultáció, és a második idén. A kérdőívekben szereplő kérdésekkel kapcsolatban hozzátette, hogy az idézetek "valóban" Soros Györgytől származnak, aki azonban felülvizsgálta álláspontját az EU-Törökország megállapodás után, amelynek révén nagymértékben csökkent az EU-ba érkező menedékkérők száma. Ugyanakkor elképzelésének alapja továbbra is az volt, hogy előre meghatározott létszámú csoportok, kontingensek befogadásával kell "ellenőrzés alá vonni a menekültválságot". Azonban sürgette "a külső határok...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A Genyó trükkjein csak az értelmi sérültek nem látnak át! Meg a gondolkodásra képtelen bégetők!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Apatszerek: Mi van, szájba hugyoztad magad és nem ízlik? Hát nem a mondatszerkesztési értelemtől csillogsz, vazzegh, "Te mely bégetőkhöz sorolod magadat? Mert vannak a tehenek..."
Csukd be a szád, mert kiesik a 4 elemid!
karma1
@Apatszerek: Latom, a cikk szovegertelmezesehez egy szavad sincs, igaz, az egy komoly elsoosztalyosnak van feladva, mert ezt mar ok is megertik. Kiveve teged.
Ha csak szemelyeskedni jottel es cseszegetni @quadrocopter: -t vagy masokat, akkor huzzal el oda, ahonnan jottel.
Jozefina
Megalakul Németországban újból a nagykoalíció, akkor orbánnak befellegzett!!??
Pálinkás Pál
@Apatszerek: Te melyik majom fidesznyik vagy új nickkel???
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Korábbi nickje: "keresztapa"! Csak megfordította a szót!
szaboria1
@karma1: 21:55-re Lassan elkezdík tegnapi lépéssel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.