Minden eddigi rekordot felülmúlt a mostani nemzeti konzultáció, amelyben 2,3 millióan vettek részt. A Fidesz szerint.

Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Fidesz: rekordszámú volt a részvétel a Soros-terv elleni konzultáción

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Hidvéghi Balázs a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultációban, "vette a fáradságot, hogy elmondja véleményét a Soros-tervről", és visszaküldte vagy az interneten kitöltötte a kérdőívet.

Hangsúlyozta, a minden rekordot felülmúló óriási részvétel jelzi, hogy pártokon átívelő ügyről van szó, amit az ellenzéknek is érdemes lett volna elfogadni a magyar emberek véleménynyilvánításának támadása helyett.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Magyarország Kormánya)

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
nyilván elírás lesz... én 23, huszonhárom millió visszaküldöt levélről tudok és ebben még nincs benne a Spitzbergákon élő, mintegy 3,5 millió magyar véleménye.
A Nézőpont szerint nem kizárható az egymilliárdos kérdőívkitöltés sem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@peterkelemen: Nem megbukott, csak negatív sikert ért el! Sőt, a nullához viszonyítva óriási a siker! Minden csak viszonyítás kérdése.
Yoda69
Csak?! Ennyire nem kene szerenyen hazudni.
Sámannus
zoom.hu/hir/2017/12/02/nezze-csak-meg-milyen-jo-helyre-mennek-az-adoforintjai/
A cikk képein látható csapatnak 75000 db borítékot kell felbontani, akkor erre a feladatra napi húsz órát kellene dolgozniuk, ha 10`` alatt kezelnek egy borítékot. Hány ilyen csapat dolgozik, mert ezek harminc nap alatt végeznék el.
Van még további kérdés, Mi alapján állapították meg a végeredményt, amire bőszen hivatkoznak? Nem elégedhetnének-e meg egy sima közvélemény kutatással
kukac50
Ha ebből egy szó is igaz lenne akkor a Fidesz megengedné az ellenzéknek,hogy megszámolják!

Hazugság,nem létezik ennyi félrevezetett ember aki nem tud gondolkozni,mindenki a saját életkörülményén érezheti a Fideszes hazugságot.
Sámannus
@kukac50: Ha ragozzuk egy kicsit a kormánypártunk nevét igen érdekes következtetéseket bányászhatunk ki belőle. Az egyik, hogy nem fiatalok, hanem vének. Nem igazak,(mint a szó jelentése latinul) hanem hazugok, nem demokraták, hanem kleptokraták. Ha viszont ragaszkodnak a jelzőikhez, szigorúan FDSZ rövidítés dukál nekik. Nem tudom miért, de ez a nép nyelvére fordítva, mintha mást jelentene a mai világban, és az ő fenekük is bakanccsal lenne megtámogatva távozásuk során.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.