Hétfő reggeltől új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV.

Mészárosné Kelemen Beatrix (Mészáros Lőrinc felesége), a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke az eseményen azt hangsúlyozta: nagyon kemény munka előre eltervezett eredménye a megújulás, hozzátéve, a mai kiélezett versenyben a legjobbat, a legmodernebbet kínálónak van esélye a sikerre.

Show-műsort kap Bayer Zsolt Mészáros televíziójában
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Fontosnak, nevezte, hogy "a médiapalettán legyen egy olyan televízió, amely a valódi polgári értékrendet képviseli", az értékteremtés részeként említve a kultúra, a hagyományok megőrzését, majd hozzátette: a csatorna küldetése, hogy a polgári értékrendet erősítse Magyarországon, az embereket érdeklő témákat keresve, azokra valódi válaszokat adva.

Hangsúlyozta: az ultramodern környezet mellett fontos számukra, hogy a kiváló stábot alkotó munkatársak nyugodt, kiszámítható keretek között, megbecsülten dolgozzanak.

Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes elmondta, az előző tulajdonostól bérelt székházból saját tulajdonú épületbe költözött csatorna egy száz négyzetméteres híradó- és egy négyszer ekkora magazinstúdiót kapott, mindkettő szokatlan méret Magyarországon; emellett egy harmadik stúdió áll a műsorkészítők rendelkezésére, egy negyedik pedig most készül.

Ez egy politikai televízió, ebből nem is engedtünk: nyolcvan százalékban politikai műsorokat sugárzunk – mondta, megemlítve, hogy a sok sportprogram mellett divatműsorral is jelentkeznek, jelezve, kihívást jelentett, hogy képileg változatosan jelenítsék meg nagyszámú beszélgetős műsorukat, ezért a stúdió könnyen átalakítható.

Bayer Zsolt show-műsort kap

Mint mondta, májusi struktúraváltásuk után most egyetlen műsor szűnik meg: a Bayer Zsolt fémjelezte Mélymagyar helyébe a vasárnaponként jelentkező Bayer show lép, emellett nyolc új műsor indul; lesz például, amelyikben bloggerek beszélgetnek, egy másikban a médiában eddig meg nem jelenő emberek véleményét ütköztetik, de saját műsort kap "a mindennapi terror", a rendszerváltás korszaka, a hét legfelkavaróbb eseménye.

Szikszai Péter jelezte: főműsoridejük este kilenc órára kerül, nem lesz többé betelefonálós műsoruk, amely szerinte rádiós formátum.

Célnak azt nevezte, hogy a csatorna "hivatkozási pont legyen, megkerülhetetlen hírforrás", amelyre más médiumok is hivatkoznak, megjegyezve, hogy egy év alatt sikerült megduplázni az Echo TV nézettségét, de a mutató javítása érdekében nem kötnek minőségi kompromisszumot, mert nem céljuk, hogy bulvártartalom jelenjen meg náluk. Jelezte, rövidesen a csatorna weboldala is megújul, tartalmában és formájában is.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Bayer-Gyökér Zsolt műsora lesz a Seggszáj show és a Primiív klub!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Bayer-Gyökér Zsolt műsora lesz a Seggszáj show és a Primiív klub!
Macskaszem
Eddig se néztem néphülyítő tévéket, eztán se fogok.
RonaGyuri
Ami sok(k) az sok(k): így egymás után:
Elsőbb Lázár szóvicc,
majd Soma vallomása hogy szeret dugni még a férjével is,
s végül Zsóti Show-műsora! =))
ila51
De legalább a betelefonálósnak vége ...phűű... kiborítóak
adrenalink
Új székház, új díszlet, legjobbat, a legmodernebbet kínálónak van esélye a sikerre.
Láttunk már ilyet:
"Az M1 új műsorszerkezetéhez új stúdió- és műsorarculat is készült. Ennek megalkotására az MTVA Simon Jago-t, a BBC World News, az Al Jazeera és más televíziók arculatát is készítő brit szakembert kérte fel.

Az új stúdió tervezői, Simon Jago, a Jago Design igazgatója és William Smith dizájner a Ma Reggelben elmondták, elégedettek a végeredménnyel." Oszt mire mentek vele?:-)
csipetke
Mészáros és Bayer?Nagyanyám mindig azt mondta,hogy a szemetet egyhelyre fújja a szél...
cs.n.
Múltkor volt valami médiaszabályozás, hogy a csatornakiosztásban a köztévés és egyéb szirszaroknak kell elől lenni minden szolgáltatónál. Mármint alapértelmezettként. Ez így is volt egy ideig, most meg mi az első csatorna? Echo tévé. Nabazmeg mindigtévé, akkor ezt így most hogy, a Migráns1-hez szokott júzereknek már ez az első? Nem mintha sok különbség lenne, de akkor is. :)
Zeta
Polgári értékrend? A kurva anyját. .
Rohadt, szarházi libcsik. .
Ha ez az , akkot :Szebb jövőt!
nezelodo
@Horizont: Megelőztél, az akadémikus asszony jutott eszembe, meg a kémia tudományban való hatalmas életműve, el is ért a co kettőig.
A mi Trixink megjelenésével alighanem komoly derültséget okoz a kommunikációt oktató intézményekben. (olyan ez, mint amikor valamelyik Totova lány akart kommunikációt oktatni)
A mocskos szájú Zsóti Show-ja mellé meg mindjárt egy gyóntatópapot is rendeljenek, mert nyilván Orbán keresztény értékrendjét képviseli a kanális, aki menten fel is oldozza Kazinczy méltó mai utódját.
Hellcat
@Horizont: Nekem erről meg az a vicc, hogy azért nem volt Romániában Playboy, mert hülyén nézett volna ki ha minden hónapban Elena a címlaplány :D
Eladott Ország
Nem elég, hogy ezt a népet a saját pénzén nézik hülyének a nyakán taposó hatalmasok, még ők pofáznak polgári értékrend erősítéséről. Nézzük ezt a szemünk előtt egyre nagyobbra növő szarkupacot, itt, az országunk közepén; imádkozunk, reménykedünk, hogy egy óriási, frissítő zápor elmossa egyszer talán.
namihami
Ennek a Beatrix névnek valóban szoros kötődése lehet a repüléshez. Lám, a jószellő most ezt a Beatrixot is egy igazgatósági székig volt képes repíteni. Ha ezt előbb tudom, akkor az én lányomnak is ezt a nevet adom.
nezelodo
@Jozefina: Hát ez nem volt ritka az egyházfik, főleg a vezetők között a Kádár rendszerben.
Közeli barátom panaszolta, hogy amikor a teológiára járt, rászálltak, hogy jelentsen az évfolyamtársairól! Na rosszul választottak, mert a családja nem arra a szolgálatra esküdött fel a lelkészi szolgálat helyett! A nyaggatás hosszú ideig tartott, míg meg nem unta és szólt a püspökének a zaklatásról. Attól kezdve nem jelentkezett az őt beszervezni akaró tartótiszt. Beszélgettünk róla a közelmúltban, és nem akarta érteni, hogyan tudta leszedni róla a beszervező embert a püspöke. Kénytelen voltam elmondani, az azóta már beigazolódott gyanút, a főnöke is jelentett, de legalább a barátomat meg tudta védeni. Ezért nagy a csend, és ne legyen naiv senki, hogy azóta leszoktak a jelentésről, legfeljebb másik lóra ültek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.