A rendőrség a lakosság segítségét kéri és felhívást tett közzé honlapján a Nyíregyházán holtan talált csecsemő ügyében.

Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de csatoltak egy képet egy véres „Street One” márkájú, lila színű virágmintás női felsőről.

A rendőrség most várja azok jelentkezését, akik tudják, ki viselhette az a felsőt.

Ez véres, virágmintás felső vezethet el a nyíregyházi csecsemőgyilkoshoz

Fotó: police.hu

A police.hu azt írja:

A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen tettes egy újszülött csecsemőt helyezett el, a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt található szemetes konténerek mellé 2017. november 19-én. Járókelők találtak rá még ugyanazon a napon 19 órakor, az akkor már halott csecsemőre.

A rendőrség kéri, annak az eddig ismeretlen személyazonosságú nőnek és férfinak a jelentkezését, akik hat gyermekkel együtt tartózkodtak a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt 2017. november 19-én 14 órától 17 óráig, valamint akik információval rendelkeznek a bűncselekményről, illetve az eddig ismeretlen személyazonosságú anyáról. Kérjük jelentkezzenek azok is, akik a képen látható „Street One” márkájú, lila színű virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval.

Jelentkezni lehet személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz.), telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elhunyt kisbabára járókelők találtak rá november 19-én este, egy társasház előtt található szemeteskonténer mellett.

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
hat gyerekkel... hm... tehát jelentkezzenek azok a cigányok, akik akkor ottan jártak és a 7. már nem kellett. Fognak jelentkezni, mert első a becsület...
Eladott Ország
@Equus: Ha réti négerek voltak a tettesek, akkor önszántukból aligha fognak jelentkezni.
Veleda
Ez a ruhadarab újonnan világmárka, de nem hiszem, hogy butikban vásárolták, sokkal inkább egy turkálóban-----használtan! Azt egy turkálós boltos felismerheti, ha tőle származik. Talán arra is emlékszik, hogy ki vette meg. Csak kérdem, hogy rendőr nyomozó kutyát nem vittek a helyszínre? A vér alapján is meg lehet állapítani a vércsoportot, és máris szűkül a kör, a kismamák körében.
koszpeko
@Equus: Én nem hallottam arról még,hogy cigány megölné saját gyerekét.
Ez sajnos magyar szokás.
Sok rosszat el lehet róluk mondani de a gyerek náluk sérthetetlen.
De ha tévednék cáfolj meg.
Eladott Ország
@koszpeko: Nem rabolták el a tiszabői kiscigányt. Cigány "gyerekszeretet": "anyja" ölte meg a tiszabői csecsemőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.