A Fidesz szerint a Soros-terv miatt fontos a civil szervezetek átláthatósága, ezért kell kitartani a civiltörvény mellett.

A kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a brüsszeli eljárás ellenére ki kell tartani a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény mellett, mert a "Soros-birodalom" átláthatóságára minden korábbinál nagyobb szükség van – írta a Fidesz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Arra reagáltak, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány alaptalannak tartja a külföldről támogatott civil szervezetek ügyében folyó kötelezettségszegési eljárást, és ezt közölte az Európai Bizottsággal a szervezetnek küldött válaszban.

A Fidesznek fontos az átláthatóság, ha a civilekről van szó

Fotó: YouTube

A Fidesz azt írta: Soros György dollár milliárdokat mozgat meg azért, hogy az általa pénzelt szervezetek segítségével keresztülvigye a "Soros-tervet", betelepítse a migránsokat és "eltávolítsa azokat, akik az útjában állnak".

A közlemény szerint Brüsszel az NGO-kat (nem kormányzati szervezeteket) is be akarja vonni a menedékkérelmi eljárásokba, azok a tagállamokat megkerülve "szponzorként" jelentkezhetnének a migránsok befogadására. Szerintük a "Soros-hálózat" tevékenysége komoly nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, mert nemcsak a bevándorláspolitikát akarja befolyásolni, hanem a választásokat is. Megismételték: a magyar embereknek joguk van tudni, hogy mely civil szervezetek kapnak jelentős támogatást külföldről.

A magyar szabályozás szerint a civil szervezeteknek be kell jelenteniük, ha 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapnak egy év alatt, továbbá a támogató személyét és székhelyét, ha az 500 ezer forintnál nagyobb támogatást nyújtott.

(MTI)

(Címlapi kép: YouTube)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Aha!

- a közérdekű adatokat miért kell kiperelni, amikor törvény rendelkezik azok kiadásáról?
- mi van a titkolni szándékozott TAO lével? Amelyik elveszti közpénz jellegét...
- mi van a titkosítási mániával?

Ebben tárgyban miért nem fontos az átláthatóság? Mi, sunyik?
nevemnick
@quadrocopter: ezek a fittnyeszesek ha buknak, a választás után igen keményen meglesznek hurcolva, az ,,emútt nyóc" év miatt. Ezért kapaszkodnak minden pókhálóba, csak az felejtik el, hogy az nem rájuk van ,,szabva".
adrenalink
És mi van a saját katyvaszukkal? Kétlem, hogy azt átlátja valaki...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.