Az ügyészség szerint Tállai András NAV-elnök és országgyűlési képviselő nem követett el hivatali visszaélést, mikor Mezőkövesden csökkentette az üzemanyagok árát. Sőt, a köz érdekében járt el.

Mint ismert, Tállai András fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke még október végén járta ki a MOL-nál, hogy Mezőkövesden csökkentse a társaság az ottani kútjánál az üzemanyagok árát

Nem nyomoz Tállai ellen a főügyészség, mert a képviselő a "köz érdekében járt el"

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szél Bernadett, az LMP társelnöke ezért hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt tett ellene feljelentést. Szél szerint "a körzet országgyűlési képviselőjének jogtalan előnyt okoz, mivel azt a látszatot kelti, hogy a választókerület lakóinak bármit el tud intézni, még a benzinár csökkenését is”. A MOL-nak pedig „jogtalan hátrányt okoz, hiszen a bevételét csökkenti az árcsökkenés" – olvasható a 444 cikkében

Az a hivatalos személy, aki a törvény szerint "jogtalan hátrány okozása vagy jogtalan előny szerzése érdekében

a, hivatali kötelességét megszegi,

b, hivatali hatáskörét túllépi, vagy

c, hivatali helyzetével egyébként visszaél,

az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" – áll a cikkben.

Ám mindezt egészen máshogy látta a Központi Nyomozó Főügyészség, amely elutasította a feljelentést, mondván azért nem indítanak nyomozást, mert nem is történt bűncselekmény. 

Indoklásuk szerint Tállai András országgyűlési képviselőként a "köz érdekében járt el", a hivatali hatáskörében. Azt ugyanakkor elismerték, hogy Tállai posztjai és tisztségei miatt tekintéllyel és befolyással rendelkezik, de ez "nem feltétlenül befolyásolta" tárgyalópartnereit.

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
@peterkelemen: és a bajszos@r segítségével már professzori címmel is rendelkezik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ezzel az allasfoglalassal legalabb deklaralta a futyi$$, hogy a mezokovesdiek jobb magyarok, mint az orszag mas reszen lakok, mert ok adtak ezt a jokepessegu NAV igazgatot az orszagnak, igy ott olyan jo magyarok elnek, akik megerdemlik az "ocsobb" uzemanyagot...:o)))
Abszurdisztanban ez man csak igy megyen,... Kaparj kurta, neked is jut...:
peterkelemen
Polt Péter, akinek az apja már a kommunista rezsim alatt is uralkodott kiszolgálja a FideSSt. Szégyen és gyalázat!
egyvandor
@peterkelemen: és a bajszos@r segítségével már professzori címmel is rendelkezik.
Clavigo
Látod Széltyúk... ?? Ezért kellene az ellenzéki összefogás..mindenki,,,a Jobbik is. ,,,, és 2/3-dal kibaszni ezt a here Poltot...és borulna ez a trágyaszagú dominó-rakás...
egyvandor
Már írtam hogy polt szerint köz érdek, ha valaki választó kerületében választási kampányként elintézi hogy egy állami cég bevételei, ezzel együtt közpénzünk terhére adóbefizetése csökkenjen.
Ez is hasonló fonák beszéd, mint ahogyan a Gorbánnak átjátszott. adózást megkerülő tao milliárdok sem közpénz.
papa.49
@lópicigáspár: Kérdés meddig tűrjük még ???
kisrigó
Már akkor rosszul érzem magam, ha meglátom a sunyi képű poltot, ha megszólal (beszédhibásan), biztos, hogy hazudik! Tállai meg egyszerűen gusztustalan, mert valami aljasságot lepleznek a szavai.
quadrocopter
Azt sejtem, hogy lassan eljön a brutális önbíráskodások kora...mert "amikor az igazságtalanságból törvény lesz, az ellenállás felelősséggé válik" (T.J.)
42
Régen, egy hónapban is sok volt annyi szart látni, amit ezek naponta többször is produkálnak.
Gyalázat !!!
És igen, az elcseszett béna ellenzék miatt lehetséges ez.
Szar az ország vezetése, és szar az ellenzéke is - szar az egész !!!

Mindenesetre az elkövetőknek üzenek:
A "kurvaanyádat" főügyészség
A "kurvaanyádat" tállai elvtárs.

www.youtube.com/watch?v=sSnAbMhMeHs
Klubtag
Cserébe esetleg Tállai megígéri, hogy a NAV nem fog kutakodni olyan ügyekben, amik ugyan indokoltak lennének, de az ügyészség kéri a hatósági vizsgálódás mellőzését.
Ezért van szükség arra, hogy ezek a hivatali funkciók független, jól képzett, hiteles szakemberek által legyenek betöltve. Az illiberális (orbáni) demokráciafelfogásba és gyakorlatba persze ez utóbbi szempontok nem illenek bele.
nezelodo
Annak idején a hosszú byte-ok éjszakáján a Simicska is a "köz érdekében ténykedett", APEH elnökként, de mára már a vérét venné a párt anyagi támaszát megteremtő cimborának a vezér, mert nevén nevezte őt!
RonaGyuri
Hogy is van a klasszikus vicc a Rabbival, aki talál egy 100$-st szombaton reggel! =))
Sűrű imába kezdett és isten csodát tett, s a pénz egy méteres környezetében kiment az ünnep! =))
dr. prédikátor
te hájas részeges görény !!! A köz érdekében fel is akaszthatnád magad. Mindenki jól járna mert egy gecivel kevesebb lenne!!!
justhpeter
A Mikulás-Professzor állami bűnözők ellen nem lép fel, mert az nem bűncselekmény, hanem az állam maga.
Nessy
A törvények mindenkire vonatkoznak, kivéve pártunkat és kormányunkat, valamint a haveri kört!
Nem ok nélkül várják el, hogy aki Magyarországra jön, tartsa be a törvényeket, miután pártunk és kormányunk úgysem tartják be!
nezelodo
@Shikari: A kormánynak lobbisták nélkül is lehetősége lenne tenni valamit a hátrányos térségekben, csak kicsit vissza kellene fogni a saját mérhetetlen kapzsiságukat. Szerencséjükre a lakosság túlnyomó hányadának halvány fogalma sincs, mi folyik a szeme előtt. Ha meg valaki kitereget egy infót, akkor "A sikertelen politikusok vergődésének" nevezik. Csak nehogy elszakadjon a cérna...
nezelodo
@Shikari: Pedig nem ez a hozzászólás lényege, ahhoz nincs hozzáfűzni valód?
nezelodo
Ja és majd elfelejtettem, a Viktor libsi elvbarátai, akik közé sosem tartoztam, ellentétben vele, nem hiszem hogy "cérnát szakítanának". Valószínű nem én és a hozzám hasonlók rettegnek saját rémálmuktól, a forró ősztől!
nezelodo
@Shikari: Na azért van amiben (is) egyetértünk.Valószínű, hogy a nyugodtan alvók közé tartozhatunk, bár én gyerekként láttam azt helyzetet, ami miatt bűntelenül is izgulni kellett. Láttam az uzsai kőbánya dobtárassal tsz-t szervező munkásőreit, apám meghurcolását, és azt is tudom, ki lett 16-17 év múlva az üzemi párttitkár parancsnokuk ezeknek a brigantiknak. Azért jobb ha a fejsze a kezem ügyében lesz, mint a bátyámnak volt akkor...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.