Az MSZP visszahozná a 13. havi nyugdíjat. A Fidesz szerint a szocialisták mindig becsapták az időseket.

120 ezer forintos 13. havi nyugdíjat vezetne be az MSZP
Fotó: Pixabay

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek – közölte Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A javaslatot azzal indokolta: több mint egymillióan élnek a nyugdíjas létminimum alatt, az idősek közel fele havi 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kap.

Elmondta: az MSZP javaslata szerint már decemberben ki lehetne fizetni plusz egyhavi juttatást azoknak az időseknek, akik az elmúlt évben már legalább egy napot nyugdíjasok voltak, kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesülőket.

A juttatás összegét az előző évi átlagos öregségi nyugdíj mértékében, azaz 120 ezer forintban állapítanák meg, vagyis ennyi pénzt kapna az is, akinek 120 ezer forintnál alacsonyabb a nyugdíja.

Korózs Lajos kiemelte: az MSZP nem tett le a rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőségekről szóló indítványáról sem, bár ezt a fideszes többség a múlt héten leszavazta az Országgyűlésben. Hozzátette: javasolják továbbá a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak, illetve a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjak áttekintését, valamint ismét kezdeményezik a szolgálati nyugdíjak bevezetését.

Mint mondta, az MSZP a választási programjában, amelyet szombaton fogad el a párt választmánya,

azt is javasolja, hogy emelkedjen duplájára az öregségi nyugdíj legkisebb összege, ami kilenc éve változatlanul 28 500 forint.

Emellett – folytatta – az árakat és a béreket is figyelembe vevő nyugdíjemelést javasolnak, mert értékelésük szerint a csak inflációkövető indexálási technika kettészakítja a társadalmat.

Hangsúlyozta: az MSZP a munkaerőhiány miatt megszüntetné a nyugdíj melletti munkavégzés minden korlátját, valamint visszaállítaná a járulékplafonról szóló szabályozást, mert ennek hiánya milliós nyugdíjakat tesz lehetővé.

Korózs Lajos közölte: a közgyógyellátás rendszerében a havi gyógyszerkeret 9 éve változatlan 12 ezer forintos összegét 18 ezerre növelnék, a krónikus betegségben szenvedő, 65 év feletti, nagyon alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára ingyenesen biztosítanák a gyógyszereket, ápolási díjat pedig 80 százalékkal növelnék meg.

A Fidesz reakciója

A szocialisták hiteltelenek, elvettek egyhavi nyugdíjat – Reagálás Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára

Teljesen mindegy, hogy a szocialisták mit ígérgetnek a nyugdíjasoknak, mert hiteltelenek, mindig becsapták az időseket és elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat.

A baloldal hagyta elértéktelenedni és meg akarta adóztatni a nyugdíjakat.

A nyugdíjasok ma számíthatnak a kormányra. Nem hagyjuk, hogy a nyugdíjak veszítsenek az értékükből, és biztosítjuk számukra, hogy a gazdasági növekedésből ők is részesüljenek. Magyarország történetében először nyugdíjprémiumot fizettünk ki, és már zajlik az Erzsébet-utalványok kézbesítése is.

(OS)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
@dr prebikátor: Én meg az én adómból tartottam el a nagyanyámat,majd az anyámat és az apámat is.Igaz,hogy akkor a kormány nem lopta el a közpénzt,hanem inkább oda adta az embereknek.Így aztán a nagyanyám és nagyapám,majd az anyám és apám is megélt abból a nyugdíjból amit én befizettem,sőt a maradékból még én is megéltem simán,nem luxusban,de nem is rettegve. Igen,a te adódból kéne eltartani a mostani nyugdíjasokat,ami nem is okozna neked semmi gondot,ha Ártunk és Qrmányunk nem saját magára és holdudvarára cseszné el az adódat amit befizetsz. Mivel bár mennyire is dolgozik azon a FideSS,hogy a nyugdíjas lehetőleg minél kevesebb ideig élvezhesse a nyugdíját,még azért vagyunk jó páran. Igaz,értünk már nem biztos,hogy 30 évig kell dolgozni mire kimúlunk. Ezt is köszönhetjük a jelenlegi Pártnak.Megkérnélek,hogy ne a nyugdíjasokon éld ki a frusztrációdat. Ha egy sem lenne aki nyugdíjat kér,te akkor is minimál bérből tengődnél,vagy attól egy kicsit többért.( ha csak nem vagy rokon,szomszéd,jó barát,iskolatárs) A jelenlegi párt ugyan is nem köztetek osztaná el a mi nyugdíjunkat,amit a nem létünkkel megspórol,hanem nekik lenne több kajmán szigeteken lévő bankbetétjük.Te meg tengődj a fizetésedből,majd a gyereked megtermeli a te nyugdíjadat,de ha bepöccen,akkor lehet,hogy fejbe lő.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vitriol
@verőce21: persze, éljen orbán! - 28500 ft-ból, amit nyugdíjként fizet néhány rokkant nyugdíjasnak..
dr. prédikátor
@Veleda: tegnap 18.23 ra. Persze a geci fasszopó durbincs tetű!!!
nezelodo
"A Fidesz szerint a szocialisták mindig becsapták az időseket." Na azért lássuk be az idősek becsapásának versenyében Orbán és csapata bármikor több kör előnnyel veri ezt a szerencsétlen társaságot!
Zeta
Mondja ezt az , akinek esélye sincs a kormányzásra!
Zeta
@nezelodo: így van becsapták , a Fideszen keresztül. A 14.havi myugdíj csak úgy jöhetett létre, hamár vplt 23.havi.
Magánnyugdijat sem tudta volna elvenni , ha a szocik Horn idején nem vezrtték volnsa be. Sokálalták a nyugdijat a svájci indexálás miatt , azt is megvédték infláció követéssel. Tényleg ki is szivatja a nyugdíjasokat?
nezelodo
@Zeta: Igen ezek tények, de gondolj bele, hogy azok akik csak a közszolgálatnak csúfolt pár tv-t tudják nézni, és a zseniális Lőrinc barát ferencjóskás (minden nagyon szép és mindennel meg vagyok elégedve), újságjait olvassák, mindent elhisznek, hiszen nincs más hírforrásuk. Ráadásul számolni sem tudnak, én már csak nevetek némelyik ember okfejtésén, pedig sírni kellene, hogy ezek döntenek a választáskor a sorsunkról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.