A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi országgyűlési választáson – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

300 milliós tiltott pártfinanszírozással vádolja az ÁSZ a Jobbikot, a párt belengette, lehet, nem indulnak jövőra a választásokon
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Volner János arra reagálva, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítása szerint a párt több mint 330 millió forintnyi tiltott támogatást fogadott el az év első felében, azt mondta: összességében több mint 660 millió forint bírsággal számolnak, ami gyakorlatilag megfelel az összes anyagi erőforrásnak, amit a következő időszakban politikai és kampánytevékenységre fordítottak volna.

A jobbikos politikus a rendszerváltás utáni időszak politikai küzdelmeinek mélypontjaként jellemezte a helyzetet, kifogásolva, hogy hatósági eszközökkel, "a magyar államapparátus pártállami szolgálatba vonásával" akarja a Fidesz ellehetetleníteni és tönkretenni a pártot.

"A mai napon történtek" jelentik a Jobbik betiltásának és felszámolásának első lépéseit – értékelt Volner János.

Azt is szóvá tette: "egy volt fideszes országgyűlési képviselő által irányított" ÁSZ úgy ellenőrizte a Jobbikot, hogy a határidő előtt elzárta a párt elől az adatok feltöltésének lehetőségét, majd azok eltitkolásával vádolta. A kért adatokat az ÁSZ székháza elé vitték és újságírók gyűrűjében megpróbálták átadni, az átvételt azonban a szervezet megtagadta – fejtette ki a frakcióvezető, aki ismét azt hangoztatta: semmilyen titkolnivalójuk nincs, mindenben eleget tettek törvényes kötelezettségeiknek.

Kitért arra is: a számvevőszék úgy tett megállapítást, hogy nem volt az iratok birtokában, "hasraütésszerűen" állapította meg az összeget.

Arra a felvetésre, hogy az ÁSZ egyelőre jelentéstervezetként hivatkozik a dokumentumra, azt felelte: csatolni fogják észrevételeiket, de a szervezet eddig is elzárkózott az adatok átvételétől. Ismét kísérletet tesznek arra, hogy a helyzet tisztázódjon – tette hozzá.

Volner János egy másik kérdésre azt is kijelentette: egyetlen fillér törvényileg kifogásolható támogatást nem kaptak sem magánszemélytől, sem egyéb szervezettől, s ezt bizonyítani is tudják.

(MTI)

112 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@peterkelemen: Nem arról híres a Jobbik, hogy csendesen meglapul. Ez egy olyan felháborító pofátlanság a Fidesz részéről, hogy most vigyék ki az embereket az utcára! Megígérem, én is kimegyek, igaz, nem a Jobbikért. Valami brutál tüntetést kellene szervezni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mirabilis
@division: Valamikor 2015-ben "Az ország idei első újszülöttje a makói kórházban született Rácz Péter Rikárdó " Na itt robbant ki valami, ebbe keveredtem bele a név- rikárdó - kapcsán és apuka nyavajgása miatt.
Ez is túlzás volt, ami miatt kitilottak.
Szabad utat kapott a atrégéBayer, majd először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.Valamikor 2015-ben "Az ország idei első újszülöttje a makói kórházban született Rácz Péter Rikárdó " Na itt robbant ki valami, ebbe keveredtem bele a név- rikárdó - kapcsán és apuka nyavajgása miatt.
Ez is túlzás volt, ami miatt kitilottak.
Szabad utat kapott a trágárság? Hát a fidesz kormány részéről biztos: :Bayer - fidesz - , majd először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.
Miért ne követné bármely fórum?
division
@Mirabilis: Mondjuk azért mert a személyeskedés vette át a teret, és a fórumozók egymást gyalázzák. Ha neked ez tetszik hát lelked rajta, attól én még maradok Fidesz párti hogy hogy pár tajparaszt leanyáz, stb.
Mirabilis
@division: mészáros lőrinc helikopterrel jár Békés megyei vadászkastélyába, mert rossz az út oda.
Ha ettől fideszes vagy, akkor indokolt meg miért.
division
@Mirabilis: Én nem ragadok le egy Mészárosnál, róla megvan a véleményem, nekem összességégben számít amit csinálnak. Mondjuk én még nem találkoztam itt vele:-)
Mirabilis
@division: Ne is ragadj le mészárosnál.
Letelepítési kötvény:

Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd irodája szövegezte meg, mely azóta részt vehet az adminisztratív lebonyolítás intézésében is.
Az eddig eladott ötéves, 2018-tól lejáró papírokat névértéken fizeti ki az állam, euróban nézve a piacinál magasabb, évi 2–2,5 százalék közötti garantált hozammal. Magyarország ezzel sok milliárd forintot bukik, a közvetítők pedig nyernek - ráadásul a kötvényesnek fejenként 45–60 ezer euró közötti díjat is ki kell fizenie, amely részben a közvetítőhöz, részben különböző ügyintézőkhoz, szolgáltatókhoz kerül, mint az eljárás költsége. Sajtóhírek szerint a kiválasztott közvetítők számára szinte magától értetődő, hogy a Rogán–Habony-pároshoz köthető Kosik Ügyvédi Irodával célszerű együtt dolgozniuk, s annak adják tovább a díjak egy részét.
http://k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/letelepe...
Na akkor összességében mit számít neked, amit csinálnak?
rogánnal sem találkoztál? És habonnyal? Na és orbánnal?
Shikari
Hát, nagy tétje nincs a visszalépésnek! Mióta cukiskodnak, az MSZP szintjére süllyedtek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél