Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik tiltott támogatást kapott, mikor olcsóbban jutott plakáthelyhez, az Együtt szerint a Fideszt is vizsgálni kellene ugyanemiatt.

Feljelentést tesz csalás gyanújával a Fidesz 2014-es plakátvásárlásai ügyében Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, ismeretlen tettes ellen. Szigetvári szerint ha az Állami Számvevőszék fenntartja a Jobbik vizsgálatával kapcsolatos álláspontját, miszerint tiltott támogatásnak minősül az is, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe szolgáltatásokat, akkor a Fidesz 2014-es plakátkiadásai miatt is vizsgálatot kell indítania.

A Jobbik plakátügye után ismét feljelentették a Fideszt a 2014-es kampány miatt

A 24.hu korábban dokumentumokra hivatkozva arról írt, Simicska Lajos 2010-ben rekord olcsón adta a plakáthelyeket a Fidesznek, és sok plakátot számla nélkül helyeztek ki. Emiatt Nyakó István szocialista politikus feljelentést is tett, de az ügyészség elutasította azt.

Fideszes politikusok szerint hamis dokumentumokat közölt a portál – bár nem tettek feljelentést –, és az ÁSZ is megszólalt az ügyben, annyit közölt, hogy a 2014-es kampánypénzeivel szabályosan számolt el a párt.

(hvg.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.