Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.

Három pert indított Magyarország ellen az Európai Bizottság
Fotó: Youtube

A bizottság még áprilisban, júniusban és júliusban kezdeményezett a három ügyben jogsértési eljárást , amelyet – megfelelő válasz hiányában – később a második szakasz követett, az úgynevezett indoklással ellátott vélemény megküldése.

A magyar kormány azonban azóta sem hozta összhangba az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényeket, illetve nem történt előrelépés a kvótaügyben, ezért e kérdéseket a luxembourgi székhelyű bíróság elé terjesztik az eljárás harmadik szakasza keretében – jelentette be csütörtökön az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye, amely az uniós jog betartásának legfőbb őre is egyben.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
@lugas: persze. És fel a hatökrös szekérre. Mert az jáűr a magyarnak meg a sújtásos dolmány és a rozsdamarta kard. Nehogy már azok mondják meg, h mit kell csinálni,akik pénzzel tömik az országot!! Van még magyar virtus. Legfeljebb nyereg alatt puhított húst eszik a nép. Kurva anyját Európának! Költözzön el mind a 450 millió, ha nem tetszik a 8,5 millió... pontosabban 7,5 millió (mert cigány is van bőven) véleménye.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
@lugas: persze. És fel a hatökrös szekérre. Mert az jáűr a magyarnak meg a sújtásos dolmány és a rozsdamarta kard. Nehogy már azok mondják meg, h mit kell csinálni,akik pénzzel tömik az országot!! Van még magyar virtus. Legfeljebb nyereg alatt puhított húst eszik a nép. Kurva anyját Európának! Költözzön el mind a 450 millió, ha nem tetszik a 8,5 millió... pontosabban 7,5 millió (mert cigány is van bőven) véleménye.
peterkelemen
Basszaák meg az Unió vezetői is ott ahol vannak! Nem ezekért a dolgokért kellene eljárást indítani hanem azért, mert már szétverték a jogállamot és leépítik a demokráciát. Egy kibaszott aljas diktatúra van ma Magyarországon. A korrupt geci Orbán meg pénzt ezért tud még mindig létezni, mert azok az uniós vezetők is korrupt gecik!
Equus
@peterkelemen: atomot Brüsszelnek és játsszuk újra Augsburgot. Vagy felébrednek a birkák is? Miért mástól kell várni a sorsuk jobbra fordulását? Szeretik a jobbágyságot, akkor azt kapják. A döntés joga 4 évenként megilleti őket.
szep napot
Es akkor mi van. Ok is tudjak, hogy a magyar kerites sok semmirekello "menekulttol" mentette meg oket. Mi is kaptunk "menekulteket", bar ok legalabb fizettek (kotvenyesek). Ja, hogy az ottani menekultek csak a penzt viszik. Az szar ugy. Tobbet esszel mint erovel.
peterkelemen
A magyarok két tűz között vannak: egyszer adva van a KORRUPT Orbán és bűnbandája, másrészt adva vannak olyan brüsszeli KORRUPT gecik, akiket Orbánék könnyedén megkennek és itt a kör be is zárult. Ezért lenne szükség lázadásra és erőszakkal eltávolítani Orbánékat a picsába. Mi a faszra vár a magyar nép? A lassú kínhalál sokkal rosszabb, mintha legalább esélyt ad magának és a családjának az életre.
peterkelemen
Az erőszakra minden esetben joga van a népnek amennyiben a jogállamiság és a demokrácia veszélyben van. Ez Magyarországon már régen így van így nincs mire várni sem. nekik kell menni ezerrel vagy minimum likvidáltatni kellene a törpéjüket, mert azután úgy omlanának össze, mint a kártyavár.
kereső
@szep napot: 12:53, miután elbuszoztattuk,elvonaztotattuk őket regisztráció nélkül az osztrák határra.Utána meg felépitette a keritést platina áron.Marhára megvédtük őket.
tudode
Pártunk, és kormányunk azon túl, hogy NEM TESZ ELEGET az EU-hoz való csatlakozáskor ELFOGADOTTAKNAK. gazdaságpolitikája is a SZAKEMBEREK megítélése szerint olyan csapni való, nem is akárkik, korábbi Fidesz kormánytagok szerint "is", hogy
.
----- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/

------ Magyarország ma sámánista politikát csinál
24.hu/belfold/2017/05/31/magyarorszag-ma-samanista-politikat-csinal/
.
Az Európai Unió megalakulásakor NEM SZÁMOLT AZZAL, hogy lesz egykor egy TAGÁLLAM olyan KORMÁNYFŐJE, aki képtelen látszólag képtelen felfogni a KÖZPÉNZ jellegét, és GÁTLÁSTALANSÁGÁNAK nincs határa!
szep napot
@kereső: Merkel hivta oket, mi csak segitettunk. Az, hogy a kerites segit, azt kulfoldon is elismerik. Utanunk tobb orszag is akart keriest epiteni.
kokopelli
@Equus: a "majd szólok a brüsszeli bátyámnak és az elintéz tégedet" -mondja
a magyar a magyarnak! Belpolitikai kérdés,és nem tartozik Brüsszelre! Ki is lehet
lépni,és mindent magyarosan intézni!Az is igaz, hogy csak a hülye vágómarha vá-
lasztja ki a mészárosát! Fel a fejjel,mert a demokratikus jogaival azért élhet a jó-
szág! Mármint azzal,hogy kiválaszthatja a serpenyőt amiben megsütik!
Cicamama55
@vadnarancs: Szorul bizony a Magyarországon élő emberek nyakán!
Sámannus
Mindenki orbántól tanulja el a sallerok és kokik receptjét.
Hellcat
@durbincs: Hallod te sügér...ússzál már odébb azán majd akkor ficánkolj vissza ha megtanultál magyarul.
quadrocopter
Jó reggelt unió! Legalább elindult már végre valami szopatós is! Csak a bészbólütőből értenek gagyiék!
Equus
@kripton: anyád üdvözöl a buckából.
peterkelemen
Mindjárt írok Sorosnak, hogy likvidáltassa a gecit, mert úgy sem ért már az semmiből sem. Javaslom mindenki írjon Sorosnak és Simicskának! Minél több levél megy ez ügyben annál nagyobb eséllyel lépnek is.
Equus
@szep napot: én ott voltam. Láttam, ahogy Merkel körbe mászkál és dobbal a nyakában felszólít minden kecskebaszót, h jöjjön a volt Magyar Köztársaságba és onnan menjen Németországba. Bizony.
bakegya
Jó lenne igyekezni A VÁLASZTÁSOK ELKŐTT KI KELL TENNI A NÉPPÁRTBÓL IS A SZŰRÉT A fitsiSS MAFFIÓZÓNAK-az eljárást gyorsítani és minden pénzt felfüggeszteni,mert a kis G semmi másból nem ért.!!!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál, te szerencsétlenség? Mi az a "gumián" te IQ-vitéz?
Van hatása a Calgonnak, úgy tűnik...
Eladott Ország
Ki kell mondani, hogy ennek az urambátyám-féle világból itt maradt bunkónak semmi köze az
európai modellhez. A magát a nemzeti ügy elkötelezett, elhivatott képviselőjének tartó Orbánnak és csatolt szerveinek valójában a magánérdekeiken túl semmiféle hivatásuk nincs. A saját hatalmuk és pénzük imádatán kívül totálisan érdektelenek az általuk pátosszal hirdetett célokkal szemben is. Egyébként nem fordulhatna elő, hogy ez a politikai nihilista geci úton-útfélen úgy oktatja, leckézteti és utasítja Európát, hogy közben reggeltől estig a pénzét lopja, és azt is pontosan tudja: az elhülyült hívein kívül az országa polgárai Európa-pártiak. Bicsaknyitogató, hogy egy szétlopott, lassan banánköztársaságot idéző államberendezkedésű ország korrupt vezetője, aki egy uniós tagállam miniszterelnökeként Putyin destabilizációs törekvéseit hirdeti, közben az európai modell és életmód megvédéséről papol.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál, te szerencsétlenség? Mi az a "gumián" te IQ-vitéz?
Van hatása a Calgonnak, úgy tűnik...
Te beteg barom, állandóan más farka foglalkoztat, "mini szervi adottságaidat" kompenzálod? Animál-szexes perverz állat, az a szerencséd, hogy "a bárányok hallgatnak" a hajlamaidról!
quadrocopter
@durbincs: Te beteg barom, állandóan más farka foglalkoztat, "mini szervi adottságaidat" kompenzálod? Animál-szexes perverz állat, az a szerencséd, hogy "a bárányok hallgatnak" a hajlamaidról!
Te nem zsebre teszed a mancsaidat, hanem sliccbe! Latens buzera!

Mit akartál kinyögni, írásjel zsonglőr? Keményen tolod a Calgont, debil?
Calgon-vitéz, bruhahahahaha...hihihihihi...
Fürdő pezsgőtablettát már próbáltad? Itt az ideje...hihihihihi...neked használ, ha leöblíted egy kis hypoval...hihihihi...emléxel még, hogy a VIM-nek milyen íze volt, "he"? Hát az Ultrának, "holla"?
quadrocopter
@durbincs: Te beteg barom, állandóan más farka foglalkoztat, "mini szervi adottságaidat" kompenzálod? Animál-szexes perverz állat, az a szerencséd, hogy "a bárányok hallgatnak" a hajlamaidról!
Te nem zsebre teszed a mancsaidat, hanem sliccbe! Latens buzera!

Mit akartál kinyögni, írásjel zsonglőr? Keményen tolod a Calgont, debil?
Calgon-vitéz, bruhahahahaha...hihihihihi...
Fürdő pezsgőtablettát már próbáltad? Itt az ideje...hihihihihi...neked használ, ha leöblíted egy kis hypoval...hihihihi...emléxel még, hogy a VIM-nek milyen íze volt, "he"? Hát az Ultrának, "holla"?
Clavigo
@durbincs: A szamarat lehúzhatnád a mutterodról...kretén.Ha még egy ilyen hülye születik,,mint amilyenre te sikerültél,,,,,azt már nem bírja ki a Propeller nagybecsű közönsége.Miért nem ásod már el magadat,,anyád majma ?? Esetleg kútba is ugorhatnál,,,,stb.
kereső
@szep napot: akkor,úgy látszik nem ugyanazt a "műsort" néztük 2015nyarán-szeptemberében.Merkel Kancellár asszony tudtommal akkor nyitotta meg Németország határait, és "hivta" a menekülteket, amikor is kormányunk áldásos tevékenysége nyomán humanitárius katasztrófa kezdett kialakulni Pesten-/keleti.pu/.
cikicakk55
peterkelemen 12.57 12:59 Equus:12:42

természetesen mind a kettőtöknek igaza van. A gond csak ott van,hogy a NÉP aki Equus szerint birka és jobbágy akar lenni,az már is jobbágy,tehát már is annyira szegény mint Ők voltak. Azoknak is volt egy vezetőjük,aki,vagy akik összefogták a jobbágy népet ,vagy birkát. Még is kik legyenek azok akik kapát és kardot ragadnának? A minimálbéren tengődő emberek,akiknek kenyérre nem futja,nem hogy kardra. Már pedig ebben az országban sajnos főleg olyanok élnek,akik nem tudják megtenni,hogy minden segítség nélkül összeszedjék őket és elinduljanak.Magyarország mind a 4 égtájáról egyszerre és egy időben.Oda,ahol az a banda van,akik miatt mi így élünk. Tudod nem sokra megy már a mai világban a nép karddal és vasvillával. A vezetők sokkal jobban fel vannak fegyverkezve. Be kell látnunk,hogy nincs olyan ellenzék mint a FideSS volt,hogy buszoztassa,utaztassa a népet Budapestre.Nincs olyan ellenzék akinek a szavára úgy összejönnének az emberek,mint 2006-ban Orbán hívószavára. Nem nyertek igaz,de mindenki tudta ki indította el azt az egész miniforradalmat. Ha 2010-ben nem győzött volna Orbán,már lángokban állna az ország! legalább is elindult volna a "birka " nép. Mi bántódása lett Orbánnak a 2006-os felbujtás után? megbüntette valamivel őket az MSZP? Pár verekedőt elítéltek,egy kis büntire,amit jól meg is fizettek a családnak egész biztos. nem volt gerinces dolog,de itt már gerinces dolgokkal lehetetlenség tenni bár mit is. Ahol olyan párt áll az ország élén,amelyik egyetlen tollvonással az utána következő legerősebb pártot,csak úgy megszüntetheti,ott mit ér a gerincesség? Az EU vezetők is csak pofázni tudnak,de nem ők szívnak Orbán és gárdája miatt. Látják,hogy Magyarországon nincs összefogás,nincs erő a népben leverni a jelenlegi diktatúrát.Amennyiben tényleg komolyan vennék az egységes Európa maszlagot,úgy már rég segíteniük kellett volna a G eltakarításában.Sajnos ahogy elnézem,inkább támogatják. Már több mint 2 éve fenyegetik a kormányt,...
cikicakk55
a magyar népet,de még semmit nem tettek. Tudják,hogy Orbán talicskával,sőt már kamionnal tolja ki a család bankszámlájára a pénz az EU-s támogatásokat,de hagyják. Mit vártok a magyar emberektől, a néptől,ha azok akik adják a pénzt és látják mennyire nyíltan ellopják,mennyire züllesztik az országot lefelé,nem mozdulnak semmit? Egyértelmű,hogy ott is több az érdek ember,mint az őszinte. A Magyar nép meg szép lassan elfogy.Aki teheti el megy,az idősek elhullanak. a jelenleg még aktívak vagy el sem érik a nyugdíjkor határt,vagy az első 3 évben belehalnak. Mit tehetünk? Miért vagyunk mi birkák? Azért mert nincstelenek vagyunk,vagy azért mert akinek van,az nem arra fordítja,hogy összeszedje a még hadra fogható népet? Annyira könnyen birkázzátok le a tehetetlen embereket,miközben ti is épp annyira tehetetlenek vagytok.
1bitang
@szep napot: Remélem, mindenütt lesz aknazár is. Meg légvédelem, hogy leszedjék a drónokat. A folyókat a határokon dróthálóval zárják le. A repülés a madarak privilégiuma lesz (amíg ki nem irtják őket, mint határsértőket).
Folyt. köv.
libellle
@szep napot: " Merkel hivta oket, mi csak segitettunk. Az, hogy a kerites segit, azt kulfoldon is elismerik. Utanunk tobb orszag is akart keriest epiteni." Merkel senkit nem hivott!!! Kizárólagosan volt egy megeggyezés Merkel, Faymann es orban között 2015-ben egy telefonkonferenzen, hogy kizarolag azokat veszik at akik a pályaudvaron fogva vannak tartva. Ezt követöen orbán ránk küldött több mint 400 ezer embert. Legkésöbb akkor tisztaban volt ugy Merkel mint Faymann avval, hogy orban egy hazug szelhamos aminek hangot is adtak. orbant minden politikus egy szelhamos senkihazinak tart.
libellle
@peterkelemen: Ez a ti feladatotok. Nektek kell arról gondoskodni, hogy egy ilyen banda ne kormányozzon??? raboljon ott mindent szét. Nem lehet mindig mások után kiabálni, hogy az ottani problemát megoldjak. A rengeteg EU-s penzböl mintagazdaságot kelett volna már regen teremteni. Tja amennyiben nem valamilyen privat számlakon aludnanak azok a oenzek.
libellle
@cikicakk55: olvass bele a Lissaboni szerzödésbe. Le van minden irva. Egyébként miert rendeznénk mi el azt amire ti nem vagytok képesek. Vagy nem megy el a nagyrésze a polgaroknak válsztani vagy pedig nem tud gondolkodni és a henetesei mellé huzza az X-et.k
Desischado
@cikicakk55: Egyetértek veled, mindent leírtál. De amíg nem lesz itthon egy normális vezető, addig semmi sem lesz. Engem az döbbent meg, hogy amennyi mocsoksága kiderült már ennek a bandának, már régen a kénköves pokolban kellene lenniük, orbánnal az élen, de itt nem történik semmi! Miért??? Meddig tűr még ez a birka nép???
cikicakk55
@Desischado: Látod,te is a népet birkázod,pedig a nép tehetetlen,mert a legnagyobb részük nem polikikus. Egyszerű éppen cak vegetáló emberek. Itt az ellenzéknek kéne lépni,hisz havonta több fizetést kapnak mint 20 ember összesen. Ráadásul nézd meg kikből állnak.90% olyan,akik már valamelyik már eddig hatalmon lévő párt tagja volt. Akkor megszedték magukat,szert tettek pár cégre és a mostani ellenzéki fizetésük és a cégek amiket mint hatalmasok megszereztek,eltartja őket és családjukat. Ők nem segítenek,mert elveszthetnek mindent,ha nem nyernek. A nép meg pékek,lakatosok,kőmüvesek,ápolónők,szakácsok,a diplomásak is csak annyit keresnek,hogy a családnak legyen,de csak egy komolyabb tűntetés megszervezése is rengeteg pénzbe kerülne. Ráadásul pár órás békés felvonulás semmit nem ér. Mindenki tudja,hogy nem a nép a birka. Te annak tartod magad? Én a gyerekeimért,unokáimért, még golyófogó is lennék,de nincs pénzem Pestre utazni. Beteg és öreg vagyok,de ha oda vinnének,ordítani én is tudnék. Szervezni viszont nem,mert nem értek hozzá. Annyit tudok tenni,hogy a környezetem agitálom,hogy menjen el szavazni. Félek ez kevés,de pénz nélkül többre nem futja. Az a birka aki a vagyonát félti,pedig nem azért fizetik
cikicakk55
@libellle: Ha nem segítenek,akkor meg ne ugassanak bele merre kunkorodik az uborka. Ne szabják meg,hogy a szúnyogírtókban nem lehet kullancsirtó. Ne kötelezzenek rá,hogy nem lehet nálunk halálbüntetés. Bagóért megvették gyárainkat és rabszolga bérben dolgoztatják a Magyar munkásokat.A hasznot viszik ki az orazágból. Könnyű azt mondani,hogy az unió támogat. Az EU hitelez,nem támogat. Azt vissza kell fizetni,viszont egy csomó Eu szabályt ránk szabadítottak,ami miatt egy csomó állat tartó, fölből élő ember elvesztette a piacon való jogot,mert az uborka nem EU szerint nő,a disznóknak meg halálfélelme van. Kihasználják az országunkat. Lesz..k Orbán,vagy bár ki mit tesz a pénzel amit adnak. Úgy is vissza kell adnunk. Ne akarjanak ránk erőltetni a szabályaikat,ha mi csak arra kellünk,hogy szolgáljuk Őket. Az Angolok is Merkel hülyesége, migráns behívója miatt léptek ki. Melyik Uniós tagországgal beszélte meg,hogy ide hívja a migriket? Gazdag ország! Vihették volna egyből repülővel oda hozzájuk. Nem tarolták volna le a Görögöket,Macedónokat,Szerbeket,Magyarokat. Ja és az Olaszokat se. Ne segítsenek,de akkor ne szabják meg mi mit tehetünk.
namihami
Érdekes, de a Híradó, se a Kossuth nem számolt be a hírről. Biztos nem volt már idő rá.
Equus
@cikicakk55: " Az EU hitelez,nem támogat. Azt vissza kell fizetni," Na, ezt megmagyarázhatnád. A többi hülyeség nyilvánvaló, de erre talán van vmi érv is.
cikicakk55
@Equus: Van rá érv. Az államadöság. A többire is van ami szerinted hülyeség, csak neked biztos nincsenek filléres gondjaid,így nem érzed a tehetetlenségedre aéerőnek a birkázást. Az EU nagylelkü támogatásáról meg már rengeteg cikket olvastam és sok általam becsült politológussal beszéltem. Igen,vannak olyan beruházások ami nem hitel,viazont az Ők itteni cégeinek a hatékonyságára költik.
1magyar
Hogy ez az eu milyen hülye! Csak azért vett fel bennünket, hogy pénzeket ajándékozhasson nekünk?
kereső
@cikicakk55: 09:24, de ezeknek a cégeknek a "hatékonyságából" az országunk is profitál-munkahelyeket teremtenek,/amelyek vaéódi! munkahelyek!/ beruháznak, oktatást szerveznek, adót is fizetnek.Nem tudom,mi lenne,ha az opel,az audi, a mercedes csak egy hónapra állna le a termeléssel./csak a legnagyobbakat és legismertebbeket emlitve/.Bezuhanna a büszke! gdp. adatunk ?
cikicakk55
Figyelj! Én nem azt mondtam,illetve írtam,hogy Magyarországnak Audi, Mercédes,stb cégek az itt dolgozó Magyaroknak nem jó amit az EU tesz,hisz persze,hogy jó!,elvégre a Magyar embereknek is teremt munkahelyeket.Ám azt is megnézhetnéd,hogy a Magyarországon lévő cégeik mennyi fizetést adnak az itt dolgozóknak és mennyit a náluk dolgozó ugyan ennél a cégeknél.Az oktatást is a saját érdekükben teszik,hisz nem antitalentumokkal akarnak dolgoztatni,hanem hozzáértő emberekkel.Én arra próbáltam utalni,hogy ezt mind Önös érdekből teszik,hisz olyan,mint ha kiterjesztették volna az országaik határát,de csak a követelésekkel,mert a fizetések megmaradtak a kelet-Európai szinteken. Amit ide fordítanak pénzt,azt viszik is ki. A Magyar dolgozók vásárolnak itthon,Ők a fizetésükből lendítenek a z ország érdekein. Ameddig az IMF hitelekből élt az ország,azokat is vissza kellett fizetni,de nem ugattak bele mire költik. persze,hogy annak is a jó nagy részét lenyúltak az akkor épp hatalmon lévők,de nincs egyensúlyban az EU amit ad és amit követel. Ráadásul van bőven amit csak hitelez és sokkal magasabb kamatra mint az IMF. Minden szentnek maga felé hajlik a keze.Az EU semmit nem ad úgy,hogy az neki nem hozna legalább 2x annyi hasznot,cserébe viszont egy csomó szart ránk erőltetnek. Engem egy kullancs csípése ölt meg majdnem és azt az EU hülye tiltásának köszönhetjük,mert nem lehet irtani azokat a dögöket.Imádtam a munkámápolónő voltam 33 évig és rokkant emberré tettek majd 20 évvel hamarabb,mint ahogy elértem volna a nyugdíjt.Azóta figyelem az EU-t és számomra hiteltelenek.
libellle
@durbincs: problemasnak neveznem szellemi állapotodat. De hogy nem ott lakok vagyunk, bizony igaz ellenben a mi csala´dunk 3 felnöttböl áll. Mi mind a harman aránylag jo jövedelemmel rendelkzünk. Igy komoly adókat fizetünk évente. Nos ebböl az adópenzekböl is!! kap a maffiozi kormányod. Igy teljesen legitimnek találom a megjegyzeseinket.
cikicakk55
@kereső: Tudom,hogy túl egyoldalúak a döntéseim és a véleményeim,de mióta jobban foglalkozom az EU adta " pénzekkel,segítségekkel" azóta rájöttem,hogy nekik minden egyes Euró amit nekünk adnak nagyobb haszon,mint ajándék nekünk.Már ha csak azt nézzük,hogy mennyit perkáltak le azért,hogy ide hozhassák a cégeiket,az is felháborító,de persze a kormány cseszte el.Aztán itt volt az,mikor 5 évig adómentesen működhettek.Mennyi cég szedte a sátorfáját,mikor letelt az 5 év? Nem multik,csak EU-s cégek!! Tehát hidd el megértelek,ha te másként látod.Én a rokkantságom óta nagyon figyelek és meghallgatok elolvasok mindent amit az EU-ról írnak,mondanak. Kihasználnak bennünket,miközben mi áldjuk őket. Még nem voltak,akkor is el volt a nép valahogy és én úgy emlékszem nem ilyen nyomorban mint most.Abban igazad van,hogy nekik köszönhetjük,hogy majd 1 millió magyar ember legalább ott él és nem nyomorog.Talán ha minket is úgy vennének mint a Nyugat Európai országokat,akkor egal lenne a helyzet.
papa.49
Megrázzák a ,,pofonfát,, Brüsszelben, aztán hullik csőstől a saller, a koki, a tockos csutigörény mocskos pofájára !!!
Desischado
@cikicakk55: Egyetértek veled, de én azokra gondoltam, akik a fidesszel tartanak elsősorban, meg a közömbösökre, akik nem értik meg, hogy a távolmaradásukkal a fideszt segítik, és a tényleg birkákra, akiknek mindent be lehet mesélni!
Lepényleső
Az országot a kormánnyal egy napon említeni,olyan mint ezt a bánnak elhinni?
kukac50
Mi van az olaf jelentéssel ami bírálja a kaszinó ügyet a Tiborchoz köthető világítási botrányt
Farkas Flóri pénzlopását vagy Orbán vitte el? 23 ügy volt és csak egy köthető az Mszp-hez annak is csak egy része, mert már a Fidesz fizette ki a végét. Erről is értekezzünk már.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.