Egy kérdést is feltettek Gyurcsány Ferenc feleségének, de a választ már nem várták meg. A Fidesz ifjúsági szervezetének több mint kéttucatnyi aktivistája jelent meg Gyurcsány Ferenc exkormányfő, DK-elnök feleségének fórumán Budapest VII. kerületében, a Wesselényi utcában. Kiakasztottak a teremben egy molinót, amelyen ez a kérdés állt: "Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára?" Ezzel az MSZP volt politikusa, a DK-nak is dolgozó ügyvéd, a most előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba iskolaszövetkezeti ügyére utaltak, mert az Altus Portfólió Kft., amelynek Dobrev Klára a vezérigazgatója, korábban csaknem nyolcvanmillió forintnyi kölcsönt adott Czeglédy cégének, a Human Operator Zrt.-nek. Az ügyben Dobrevet is kihallgatták, az erről szóló jegyzőkönyvet ő maga tette közzé. © hvg.hu © hvg.hu A molinó kiakasztása után az aktivisták kivonultak az épület elé az utcára, ahol sajtótájékoztatót tartottak. Ezen ott volt a Hír TV, amely Dobrev fórumán forgatott, valamint az M1 és...

(Forrás: hvg.hu, quadrocopter által)

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@JAJMÁR: En szivesen latnam ME jeloltnek. Rendkivul okos no.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@durbincs: Herélt kutya papagáj ? A minden az semmi? ön volt vagy van többnyire olyankor? haha tudom mert nem?
durbincs
@koszpeko: @SystemError: mivel maguk Csökött-falvai törpék rományba ?
ahol mindenki mindenki rokona ,tesókálya ?
és a romáy 1 TV.-t nézik ?
A BÉLA ...magukhoz képest ,egy akadémikus ?
ha tudják egyáltalán mi-az ?
És van modora ?
ami magukban falú-rettenetekbe, szikraként se leledzik ?
quadrocopter
@durbincs: Sikerrel épülsz le, mert buta vagy, képtelen vagy megbirkózni az írásjelekkel, nincs értékelhető mondatod, ez tipikus jele a debilitásnak!
Nincs nagy jövőd sem itt, sem máshol, ha észrevetted volna, de ezt sem vagy képes felismerni, mert kellően buta vagy hozzá!
magyarbakancs
@durbincs: "maga itt büdös ?"
hú de jó orrod van .
Csak nem a hátsómban van? Martin Shulz -nak igen 8 általánosa van.
Orbán barátjának is az van Pénztáros Mészárosnak.
Hogy lett Magyarország leggazdagabja?
Úgy hogy Orbán barátja.
Azt nem kifogásolja ,hogy neki is nyolc általánosa van?
Szarházi értelmiségi!
durbincs
@magyarbakancs: baki maguknál a görény beépült a rokonságba ?
vagy magát is az nemzette ?
Mert rettenet egy büdös állat ám ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél