Németh Szilárd felháborodott azon, hogy szerinte Szél Bernadett az asztalt csapkodta.

A "Soros-szervezetek" nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonság bizottsága csütörtöki, részben zárt ülésén.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke az ülés után a Soros-jelentés részleteiről nem tudott beszámolni, mert azt 2037-ig titkosították.

2037-ig titkosították a Soros-jelentést

Azt mondta: a Soros-hálózat szervezetei több okból is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Németh szerint a Soros Györggyel kapcsolatos kérdésekben "szivárvány koalíció" alakult ki a testület MSZP-s elnöke, valamint ellenzéki tagjai (LMP, Jobbik) között. A testület fideszes alelnöke felháborodott amiatt, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje "pökhendi módon, asztalt csapkodva" próbálta addig faggatni a szolgálatok képviselőit, amíg azt a választ hallja, amit szeretne.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke viszont azt mondta: az ülésen "kiderült, nincs Soros-terv", a Soros-szervezetek semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek. 

Az LMP-s Szél indokolatlannak tartotta azt is, hogy ebben az ügyben zárt ülést tartottak. Szerinte az interneten található adatokat "hurcibáltak be" az ülésre. Szerinte ezzel "teljes propaganda üzemmódba" csapott át a nemzetbiztonsági bizottság is, s különösen fájónak nevezte, hogy a kormány a titkosszolgálatokat is felhasználja, hogy részt vegyenek ebben a "szégyenletes hadműveletben".

Az aktuális nemzetbiztonsági kérdések között az év végi ünnepek, ünnepi rendezvények miatt az európai terrorfenyegetettségről is tájékoztatást adott a testületnek mások mellett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója és Papp Károly országos rendőr-főkapitány.

Molnár szerint a magyar titkosszolgálatoknak nincs olyan információja, hogy akár Magyarországot, akár a környező országot érintően konkrét terrorfenyegetettségéről. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy akár magányos elkövető, bármilyen indokból, ideológiai háttérrel valamilyen erőszakos cselekményt tervezzen.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Beszarás, rajtunk röhög az egész világ, de még akkor hogy, ha ezek a fidesz által titkosított faszságok 1x napvilágra kerülnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Hát én eldobom az agyam! Ha titkosítva van a nagy semmi, akkor mi ellen kellene harcolnunk?! Ezek sem lesznek már hülyébbek!
kokopelli
37 év múlva azt sem tudták hová lett az anyag,és hogy miről ment a duma!
Ezek két év alatt elfelejtik a dolgokat,és az ellenkezőjét is képesek állítani!
Pofátlan szitaagyúak,de a jövő héten megkérdezik: Miért is?!
kukac50
Titkosították Soros interjú cikkeit újságkivágásokat. Mindegyik Fideszesnek kezeltetni kellene magát! Ez már veszélyes elmebaj!
peterkelemen
Ez a bűnbanda hiába titkosít azonnal fel kell majd oldani ezeket a titkosításokat.
Pálinkás Pál
@tudode: Nem is azért titkosították hogy ne férj hozzá,internet korában ez könnyű,..hanem ha nagyon felemlegeted,meg tudnak szivatni államtitoksértés vádjával...
tudode
@Pálinkás Pál: ma 14,28
.
Azért még ott nem tartunk, hogy egy olyan adat miatt bárkit is felelősségre lehetne vonni, amely megtalálható a világhálón akkor, amikor az ÁLLAM TITKAIVAL úgy bánnak, mint bárki, aki bemegy vásárolni egy kg. kenyeret, akkor, amikor az is hír lehet a Magyar Közlönyben KÖZLEMÉNYKÉNT kihírdetve, hogy
.
----------Szép csendben államtitkokat cserélünk az oroszokkal
https://mno.hu/belfold/szep-csendben-allamtit...
.

----- 9/2017. (III. 3.) KKM közlemény
a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 2016. évi CLXXXIX. törvény 2. és 3. §-ának hatálybalépéséről1

https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?do...
.
Az már nem titok, amely két ember tudomására jut, - közhírré teszik -, más tészta, ha a TITOKGAZDA teszi hírré azt az adatot, amely MAGYARORSZÁG BÁRMELY ÉRDEKÉT SÉRHETI!!!

.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél