Három hónappal meghosszabbítaná az ügyészség Czeglédy Csaba és két bűntársa előzetes letartóztatását. A hárommilliárdos csalással gyanúsított szocialista politikust egy makói munkaerő-közvetítővel kapcsolatos büntetőperben szerdán tanúként hallgatja meg a Szegedi Törvényszék.

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta, hogy neki és két társának három hónappal hosszabbítsák meg az előzetes letartóztatását – olvasható a lapban. Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője elmondta: álláspontjuk szerint a három gyanúsított szabad lábra helyezése esetén továbbra is tartani lehet attól, hogy kivonják magukat az eljárás alól, bizonyítékokat semmisítenek meg, illetve további bűncselekményeket követnek el.

Közel ezer diákszövetkezeti tagnak mintegy 100 millió forinttal tartozik a Czeglédyhez köthető Human Operator Zrt., ám mivel a cég számláit zárolták, nem tudnak fizetni a diákoknak. Az MSZP koncepciós eljárásnak tartja Czeglédy letartóztatását, ahogy a DK is, amelynek elnökéről, Gyurcsány Ferencről pedig kiderült, hogy cége mintegy negyedmillió eurós kölcsönt nyújtott Czeglédy pénzügyi gondokkal küzdő cégének.

(Magyar Idők)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Igen szerények ezek a polt-katonák. A Parlament kimondta Czeglédy bűnösségét, tehát nem 3 hónapra, hanem szívbaj nélkül 3 ezer évre is kérhetik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus
ez a derék magyar idők egy fos. Valótlan az állítás a diákok számáról. Valótlan a tartozás összegszerűsége is. Ez persze nem érdekli őket. Milyen újságírói etika mentén dolgoznak ezek a férgek?
cikicakk55
Nem is olyan rég még arról szóltak a cikkek,hogy mielőtt elment nyaralni a Diákok legnagyobb részét kifizette.Nem tudom mennyi,de nem sok diák nem kapta meg a pénzét.Azt is kiakarta fizetni pont az nap mikor zárolták a bankszámláját.Előtte való nap este érkezett haza valahonnan külföldről. A tavasz meg tudjuk mit jelent.A választásokig biztos benn marad. Reméljük aztán helyet cserélnek Polt-al és Orbánnal.
Qqberci
Vaamiért nagyon fosnak Czeglédytől... Az meg kicsit sem zavarja őket, hogy csak 11 gyereket nem fizetett ki és őket is azért nem, mert az utalás tervezett napján a NAV zárolta a számláját...
kereső
@Qqberci: talán,mert Czeglédy arra készült, hogy a két nap múlva a Szombathelyi közgyűlésben leleplezze és tényekkel bizonyitsa a Haladás stadion épitése-üzemeltetése körüli korrupciós ügyeket.Valami nagy botrány volt készülőben, amely igen közelről érintette volna a volt honvédelmi minisztert is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.