A magyar közéletben sem lehet helye annak, aki nyíltan uszít más közösségek ellen – írják a tiltakozók.

Leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi – így minősítik a Pócs János lemondatását petícióban követelők azt, hogy a Fidesz országgyűlési képviselője a Facebook-oldalára feltett egy fényképet, amelyen egy feketére égett disznó látható, oldalára – gondos előkészítést követően – rásütve az alábbi felírat: 'Ő VOLT A SOROS!!!'

A sorosdisznózó Pócs János távozását követelik ismert művészek, értelmiségiek

Pócs a fénykép alá azt írta: 'Ott már egy disznóval kevesebb van. Jó étvágyat!

A petíciót többek között már aláírta

Závada Pál, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Heller Ágnes, Enyedi Ildikó és Tamás Gáspár Miklós.

Szerintük a kép és a kommentár „leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi."

Az aláírók szerint

nemcsak a parlamentben, hanem a magyar közéletben sem lehet helye annak, aki nyíltan uszít más közösségek ellen, aki az emberi történelem legsötétebb katasztrófájához vezető események felidézésével vagy arra való utalással tréfát űz emberek szenvedéséből, illetve aki embertelen cinizmusával félelmet kelt a ma élő nemzedékekben

(hvg.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Attila, archív

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Takarodjon víz-gázszerelni ez a tanyasi "értelmiségi"!
Olyan seggfej, hogy ki kéne törölni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Takarodjon víz-gázszerelni ez a tanyasi "értelmiségi"!
Olyan seggfej, hogy ki kéne törölni.
Nessy
Ezen az intelligencia szinten ez a humor netovábbja!
nezelodo
Na ne! Megfosztanák a hazát ezek a tiltakozók Orbán második saját nevelésű Zuckerbergjétől, aki lehet hogy nem a Herélt Hal, hanem a Lölö Klónja?!
peterkelemen
Egyetértek viszont a vád antiszemitizmus és magának az állatnak a megalázása. Náci Orbán és hívei.
RonaGyuri
csak úgy szólok: 13 éve még egy képviselőnek egy ennél sokkalta light-osabb idétlen vicc miatt - OKKAL - le kellett mondania! =))
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Te ezzel a képel egyetértesz ,és elfogadod?
Nem is botránkozol meg?
elfogadott nálad az át hallásos gyűlölködés honfitársam?
magyarbakancs
Keresztény ember ,és értelmiségi átlag hívőt ez a kép fel bosszantja.
Mivel nem méltó főleg nem egy képviselőhöz .
Kíváncsi lennék ha Orbánról lett volna ilyen írva egy disznóra milyen nyál fröcsögés lenne.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...mi benne a pláne ?
Amúgy te aki gecizel, aki illetlennél illetlenebb szavakat használva gyűlölködsz azok mennyivel nemesebb kifejezések ?...vagy mennyire emeli neked az emberi mivoltodat ?
A disznón lévő felírat csak egy heccelődés, aminek egyetlen betűje vagy a képen látható bármi nem tiltott, nem törvényellenes és nem sértő...csak a szarkavaróknak az.
iluminati
@Csizmás Kond: Attól, hogy aki rendszeresen látott és volt disznótoron... az tudja soha nem volt szokás írkálni az állat oldalára...ez csak a fideszeseknél őrület ...
Aki értelmes politikus annak tudnia kell ez nem játék...még viccnek is sok...
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Te tényleg nem vagy normális.
Történelmet tanultál? Disznóként ábrázolták a zsidókat a náci Németországban.
Látom elfogadott számodra ez a viselkedés.Keresztény ember vagy?
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Még valami remélem a vezíredről is készítenek ilyen disznósságot.
A hozz mit szólnál?
Azért felháborodnál?
Csizmás Kond
@iluminati: ...ja persze...csak fideszes minden...még a rögeszméd is.
...és disznóvágás az disznóvágás a disznótor meg disznótor...csak aki nem vágott az nem tudja.
Pöpec
@Csizmás Kond: Te csak írd tovább a hangulatjelentéseket orbánnak! Ne törődj semmivel, pusztán jelen megélhetéseddel! Láthatóan elérted karriered csúcsát itt Magyarországon. Így karácsony táján azért gondolsz néha Romániára, Ceausescura? Lassan jön halálának évfordulója, készíts elő egy száraz zsepit, elvégre néhai kenyéradódat sokkal több ideig szolgáltad mint orbánt. Pláne, ha az itteni idődet elosztjuk nickjeid számával...
Csizmás Kond
@magyarbakancs: és azt ki nem szarja le ?...amúgy a náci kereszt vallási jel...
Most akkor mert valakinek a vallási előírása tiltja adisznóhús fogyasztást azért én nem ehetek disznóhúst ?
...ritka egy elmaradott felfogással kell bírni az ilyenek elhiteléhez...
Csizmás Kond
@Pöpec: miért kisköpec, te hogy csinálod ,...takonnyal fested a betűjeidet ?
Eriksson
@Csizmás Kond: Hej te Csizmás! Lesz itt mindjárt hadd el hadd! Le kell majd mondanod az összes kommentelői jogodról.
Csizmás Kond
@Eriksson: ...ezek mint a pulykák...egyik füttyent és ők kuttyognak...:)
almalibre
A belemagyarázás királyai vihart kevertek a biliben…
Ő VOLT A SOROS = Ő KöVETKEZETT
Ő VOLT SOROS = Ő VOLT AZ A SZEMÉLY AKIT SOROSNAK HÍVTAK
Ettől függetlenül, privátban mindenki azzal poénkodik, amival akar…
Ha Sorost valaki disznónak tartja, az még nem jelenti azt, hogy a népcsoportot is annak tartja, amelyből a ő származik. Ha a zsidóság megtanulná kivettni maguk közül a disznókat, akár megbélyegezve őket a “disznó szó” héber megfelelőjével, véget vetnének az antiszemitizmusnak…
kokopelli
@vadnarancs: hagyd a 3,14-csába!A konzervativ amerikai pártot sem értette meg!
Azért fizetik,hogy eladja a hülyeségét!Vannak egy páran a fizetőlistán! ;-)
1magyar
Ez csak egy helyzetkomikum volt. Vicces. Nem kell ebből ügyet csinálni.
csipetke
...és én,a nép egyszerű gyermeke,szintén azt akarom,hogy Pócs tűnjön el!
quadrocopter
@Shikari: Eléggé piti igényeid vannak a humort illetően! Birkának alkalmas vagy!
1magyar
@quadrocopter: Aki a humort nem érti,értékeli az egyéb gaztettekre is képes.
fidem
Zsoltárok könyve, első rész, 1 vers:
"Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; "
bencemacska
@1magyar: ma, 15:02
Ez a gonosz, fekete humorra is igaz???
Ez olyan, mint ha muszlimok között a koránt "pörkölöd"!-:((((
quadrocopter
@Shikari: Te elrontottad az életed amikor élve születtél.
Igen komoly érv vagy az abortusz mellett.
quadrocopter
@Shikari: A "vita" szó jelentését még nem éred fel,ezért nézz utána!
quadrocopter
@durbincs: Ha nekem ilyen gyenge fejem lenne, mint neked, szatyorban vinném.

@Shikari: @durbincs: - vigasztaljátok egymást, könnyen megy, azonos szinten vagytok!
quadrocopter
@Shikari: Nem sértegetés - ténymegállapítás! Egy elvakult birkával vajon mit lehetne "átbeszélni"?
Aki "Soros-terv"v színvobalon tengődik, az eléggé buta ahhoz is, hogy egy bővített mondatot megjegyezzen!
quadrocopter
@durbincs: Mi van debil, kapaszkodót keresel?
Ha a butaságodat forgó mozgássá lehetne átalakítani, bezárhatnák Paksot!
quadrocopter
@Shikari: Birkákkal soha nem volt mit megbeszélnem, egy birka erre alkalmatlan, csak a vezérkolompot figyeli és azt követi!
quadrocopter
@durbincs: Debil! Rakd sebességbe az agyad, mielőtt megszólalnál, bár neked az üres fokozat is elég!
quadrocopter
@durbincs: Debil! Kevés vagy, mint apácazárdában a férfivécé.
Nessy
Könyörgöm, kérjen már valaki a Jézuskától egy értelmes szövegszerkesztő programot Durbincsnak!
Ördögvadász
A metélt góré egész fajzatát írtani kellene!
quadrocopter
@Nessy: A program hiába lenne értelmes, ha a gagyi tapló nem az! Nem bírna el a programmal sem!
magyarbakancs
@Csizmás Kond: "és azt ki nem szarja le ?...amúgy a náci kereszt vallási jel...
Most akkor mert valakinek a vallási előírása tiltja adisznóhús fogyasztást azért én nem ehetek disznóhúst ?
...ritka egy elmaradott felfogással kell bírni az ilyenek elhiteléhez..."
Ritka gyenge felfogásod van,vagy ezt kel szajkóznotok amit kiadott a Fidesz?
magyarbakancs
@Csizmás Kond: "ezek mint a pulykák...egyik füttyent és ők kuttyognak...:)"
Te meg áhítattal nyalod Orbán seggét? még füttyenteni se kell neki
kukac50
Mindegyik Sorosozó politikust elkergetném a parlamentből! Az elfogadhatatlan,hogy a napi rossz helyzetről nem képesek beszélni a szegénységről a fa gigantikus áremeléséről, a kórházi várólistákról a rossz felszereltségükről, a devizások uzsorás fizetési kötelezettségeiről.
De beszélhetnének a villamosművek rendszer használati díjának megemeléséről amivel a Cöföt támogatják azt a villanyszámlát fizető lakosoktól szedik be. Arról is beszélhetne a Fidesz,hogy a kis nyugdíjakat mikor mennyivel szándékozik megemelni.
Aki Én
@Csizmás Kond: Most kivételesen igazat adok neked. Ezt én sem tartom antiszemita megnyilvánulásnak, hiszen a zsidóságra semmiféle utalás nincs benne.
Ezzel együtt mindenki (talán még te is) tudja, hogy mire, illetve kire gondoltak a túltolt propaganda közepette. Mindenképpen erős, akár zsidó, akár nem zsidó a Soros. Azt is sejtem, hogy ha Soros történetesen nem zsidó, akkor ezt senki nem nevezné a kereszténység elleni támadásnak.
evacica
Jellemző a fideszre és vezetőire, hiába a stílus maga az ember, s ez vonatkozik Orbánra is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.