Hazatért a dzsungelből Pintér Tibor, a színészt a lánya, Janka várta a reptéren, kedvese, Frida, aki levélben szakított vele, ki sem ment a repülőtérre.

Pintér Tibor gyertyafényes randevúra hívta Tóth Andi énekesnőt. A színész fiatal kedvesének, Fridának ez annyira rosszulesett, hogy levelet küldött a táborba, amelyben szakított a színésszel. Érkezése után a Blikk rákérdezett, hogy mi is a helyzet az exével.

„Frida még a barátnőm, ezt biztosan kijelenthetem!

Amikor megkaptam Frida levelét, akkor teljesen összetörtem. Igazából akkor jöttem rá, hogyan is éltem eddig. Itt van Frida, aki nagyon szeret, és mégsem tudom úgy megélni ezt a szerelmet, ahogyan szeretném. De nagyon hálás vagyok neki, mert miután kiestem, beszéltünk, és azt mondta, hogy kész megbocsátani. Leülünk és átbeszélünk mindent, elmagyarázom neki, hogy mi miért történt, és remélem, ettől csak még erősebbek leszünk” – mondta a színész.

„Az érettségire készülök. Anyukám szerint, és persze, szerintem is, most ez a legfontosabb, ezért sajnos nem tudtam felutazni Budapestre”

– kezdte Frida. „A hét végén leülünk majd Tibivel, és mindent átbeszélünk. Szeretem őt, ezért is hallgatom meg, hogy miért történt mindez. Már nagyon várom, hogy lássam” – magyarázta a fiatal lány a lapnak.

Címlapkép: Instagram

(Blikk)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Annyit látok belőle, ami a szalagcímekben elém kerül. Ezekből az látszik, hogy bár 40 feletti, de éretlen fazon.
nezelodo
Frida, kezeltetni való izlésficamod van, sürgősen menj orvoshoz.
wagabund
ez egy személyiségzavaros, igen öntelt faszi...el kell veszíteni, itt és most...nem visszakuncsorogni, mert akkor a csajnak annyi.
eszegfu
Mit kell ezen "átbeszélni"?! Frida is látta mi történt... a "miértje" pedig teljesen lényegtelen. De ha a hölgy nem hisz a saját szemének, fülének, akkor hallgassa meg Pintér "magyarázkodását" ... kár volt a tintáért, amiért levélben "kirugta"... na meg hol van az önbecsülése...
sokanvagyunk
A rajongó tinik cipelhették volna a csomagjait.
mariaberta
Ez egy ronda pasas, mi a fenére vág föl?
Desischado
A sáros cipőmet sem töröltetném meg vele ezek után!
eszegfu
@Desischado: 2:06 Azt mondod "ezek után"?! Miért ezek előtt nem?!:))
karma1
Janyok, janyok irigyek vattok! Hat a Terminator is egy szinesz, nem? Ennek a szerencsetlen flotasnak annyi lehet az agyaban, mint a gatyaban: a nagy semmi...:o))))
Szegeny kislany, most keszul az erettsegire? Ez a biobomba olyan janykak fele nyulkal, akik meg az ugyesze? (Mert az ugyeszhez kerulne talan ifjusag megrontasaert a Pinter).
Vagy a kislany tulkoros, es orul, ha 25 eves korara meglesz az erettsegije?
Ki a fene ismeri ki magat? Ez a faszi egyebkent hol szinesz? (Tudom, a szinpadon)...:o)))
cikicakk55
Nem tudom,hogy mennyi idősen érettségizik a hölgyemény,de ha van egy csöpp esze,addig lelécel,ameddig nem lesz ebből a kapcsolatból egy szerencsétlen gyerek,aki majd végig nézi amint szétesik a család és mint mindig a gyerek szívja meg a legjobban. Az ilyen izomagyak egyébként sem arról híresek,hogy szeretnek minden este ugyan abba az ágyba,ugyan az a nő mellé bebújni.Ezeknek egész életükben kell a nők megerősítése,hogy Ő a legjobb Pasi!
papa.49
@cikicakk55: Majd a lova megerősíti neki )))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.