Az utóbbi napokban derült ki, hogy a Párbeszéd elnöke, Karácsony Gergely vállalja az MSZP miniszterelnök-jelöltségét. Most Puzsér Róbert ismert publicista is bejelentkezett a posztra, kemény feltételekkel.

A napokban megoldódni látszott az MSZP miniszterelnök-keresési gondja, ugyanis Karácsony Gergely, a Párbeszéd párt elnöke, zuglói polgármester bejelentkezett a posztra. (Igaz, ezután előkerült egy hangfelvétel, amely szerint már megbánta a dolgot.)

Már csak ez hiányzott: Puzsér is bejelentkezett az MSZP-nél a miniszterelnöki posztra

Fotó: YouTube/Puzsér Róbert

Most azonban Puzsér Róbert publicista, megmondóember is feltette virtuálisan a kezét a Facebookon, és bejelentette, ő is elindul a szocialisták miniszterelnök-jelöltségéért, mert hogy MSZP-hez közelálló vállalkozók őt is megkeresték az utóbbi hetekben.

Puzsér kemény feltételeket támasztott a párt elé:

- Sem az MSZP listáin, sem a választókörzetekben nem kíván olyan jelöltet látni Puzsér, aki az elmúlt huszonhét évben miniszter, államtitkár, képviselő, polgármester vagy alpolgármester volt. Az általa vezetett listán csakis a szakszervezeteknek, a tudósoknak, a művészeknek és a szociális szféra civil szervezeteinek jut hely. "Az MSZP eddigi első, másod- és harmadvonala szolgálja munkájával és alázatával a baloldal ügyét, de ne ebből akarjon megélni!" – olvasható bejegyzésében.

- "Az MSZP állami támogatásának felét a jövőben a hazai szakszervezetek megerősítésére fordítja.

- Az MSZP a jövőben minden kiadását és bevételét nyilvánossá teszi, biztosítja úgy a párt, mint a pártalapítványok teljes körű transzparenciáját.

- Az MSZP a jövőben egy személytől százezer forintnál több támogatást nem fogad el.

- Az MSZP szórólapjain és plakátjain a jövőben kizárólag fehér alapon fekete betűkkel kampányol. Televíziós spotjaik tartalmat adnak át – nincs több image-marketing.

- Az MSZP elutasítja a női kvótát, de képviseletet biztosít egy jövőbeli felsőházban a cigányoknak, az egyházaknak, a civil szervezeteknek és a fogyatékkal élőknek.

- Nem tűrjük tovább a szociális demagógiát! Világos prioritásokat fogalmazunk meg a szegények megsegítésére és az esélyteremtésre, de nem hergeljük a választókat betarthatatlan jóléti ígéretekkel.

- Az oktatás teljes reformja és modernizációja, az egészségügy kifehérítése és rendbetétele, a jogállami működés megteremtése – ennyit vállalunk, nem többet, de ezt végre is hajtjuk a következő négy évben."

- sorolja követeléseit a bejegyzésében.

Puzsér továbbá azt javasolta Karácsony Gergelynek, hogy ő se érje be kevesebbel ezeknél a feltételeknél, mert szerinte egy tényleges baloldali politika megteremtéséhez "a Magyar Szocialista Pártnak vagy meg kell szűnnie, vagy meg kell változnia."

(Címlapi kép: YouTube/Puzsér Róbert)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pöpec
"Sem az MSZP listáin, sem a választókörzetekben nem kíván olyan jelöltet látni Puzsér, aki az elmúlt huszonhét évben miniszter, államtitkár, képviselő, polgármester vagy alpolgármester volt. "
.
Ezt hívnák a párt kiciánozásának. (Mellesleg ez is párt nullázásához vezetne.) Mi lenne, ha ezt az országgyűlésre is alkalmaznánk? Legtöbben a fideszből hullanának ki .-)
Béla333
@Madácsi Pali: 08.32
Hol van egy sor ebben a cikkben az LMP-ről? Ide tudnád idézni?
Más:
Az LMP nem a Jobbik mellé állt be, hanem a Fidesz mocskos eljárása ellen!
Ha érted a különbséget!
Egyébként meg szégyen, hogy ez ellen a mocskos Fideszes húzás ellen a DK és az MSZP például nem tesz semmit!
Szerintem!
A cikkről:
Puzsérnak jó meglátása van, ezért nem kell az MSZP-be!
nezelodo
@Pöpec: Na az érdekes lenne, ha az országgyűlésből is kiciánoznák a komcsikat, meg a fideszből is, még csontváz sem maradna utánuk. Elsőnek a házelnök meg a mini elnök esne el.
Azért röhögtem akkor is, amikor némelyik zsidózott, libsi-bolsizott, és hülyének nézik a választókat, ha ez a szempont is érvényesülne a közéletben, nagy meglepetés érné a választókat. Ráadásul ugyanezek tapsolnak a húsos fazékban turkálva a burkolt Horthy restauráció felvetésekor.
Madácsi Pali
@Béla333: sehol. Nem is arról írtam. Amikor kommentje után megkérdeztem: "és mi lesz a Jobbikkal?" (12.12.21:45) már három órás vol a hír amire alapoztam a kérdést.
Eriksson
Puzsért miniszterelnöknek, páratlan az igazságérzete.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.