Betekinthetett Szél Bernadett a Paks II. beruházás megvalósítási ütemtervébe, ám szerinte nem sok minden derült ki. A beruházásért felelős államtitkár szerint mindent megkapott.

Sokkal nem vagyok közelebb a célomhoz

- nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP társelnöke újságíróknak, miután kedden betekintett a Paks II. beruházás megvalósítási ütemtervébe. Aszódi Attila, az erőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára azonban azt mondta: a képviselő minden kérdésére válaszoltak.

Paks II.: Szél Bernadett szerint régi ütemtervet próbáltak újnak eladni neki

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szél Bernadett a betekintést követő sajtótájékoztatóján elmondta: arra várt választ, mikor, ki, mennyit és mire költ az adófizetők pénzén a beruházás "ürügyén".

Szerinte azonban ez a számára kedden bemutatott fővállalkozói szerződés műszaki ütemezésének dokumentumaiból nem derült ki. Úgy ítélte meg: eltitkolták előle azokat a költségvetési adatokat, amelyek alapján ellenőrizhetőek lennének az eddigi költések.

Szél szerint egy régi ütemtervet mutattak neki, holott Brüsszelbe már egy újat küldött ki a kabinet. Úgy fogalmazott: a magyar országgyűlési képviselő az utolsó a sorban, előbb tudják Moszkvában és Brüsszelben, hogy mi a helyzet a projekttel.

Szél szerint a dokumentumon, amelyben megítélése szerint nincsenek titkosítandó információk, egy "minősítési kavalkádot" talált, és csupán az orosz fél érdeke, hogy az ne legyen megismerhető.

Aszódi: mindent megismerhetett Szél

Aszódi Attila arról számolt be, hogy az LMP képviselője több mint egyórás konzultáció után, amelynek során minden kérdésére válaszoltak, azt mondta neki: "sokkal többet tud ma már, és jobban tudna atomerőművet építeni, mint egy órával korábban".

Az államtitkár cáfolta, hogy nem hatályos ütemtervet adtak volna át Szél Bernadettnek, mint fogalmazott, az ellenzéki politikus a hatályos műszaki mellékletbe tekintett be. Hozzátette ugyanakkor: folyamatban van az ütemterv módosítása, erről azonban már többször tájékoztatást adtak.

Kifejtette: az Európai Bizottság eljárása miatt kell azt 16 + 6 hónappal eltolni, ehhez azonban még engedélyeket kell beszerezni, így a módosított ütemezés még nem hatályos.

A dokumentumok titkosításának indokáról azt mondta: erre érdemben a minősítő tud válaszolni, vélelmezése szerint azonban ez a dokumentum felülvizsgálata miatt lehet szükséges. Az államtitkár megítélése szerint a módosítás lefutása után az ütemterv megismerhető lehet, ha a fővállalkozói szerződést megkötő két fél üzleti titkait nem sérti az.

Megerősítette: januárban elkezdődik a beruházáshoz szükséges infrastrukturális háttér építése.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Cinizmusbol megint levizsgazott a fide$$... Egy ora alatt meg a legtapasztaltabb mernokok, szakemberek sem lathatnak at egy tervet, nem hogy egy jogasz.
Berni ennek ellenere talan latta (vagy inkabb erezte), hogy itt oriasi csalas van, amit mindenki, aki erdekelt ezugyben - el akar titkolni.
Talan Berni meg fogja talalni a modjat annak, hogy ne lehessen sem ot, sem mas erdeklodot elhajtani ilyen egyszeruen, kell, hogy legyen ennek jogi lehetosege, plane, hogy nincs titkositva az anyagnak ez a resze. (Ami szamomra mar onmagaban is gyanus )
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Cinizmusbol megint levizsgazott a fide$$... Egy ora alatt meg a legtapasztaltabb mernokok, szakemberek sem lathatnak at egy tervet, nem hogy egy jogasz.
Berni ennek ellenere talan latta (vagy inkabb erezte), hogy itt oriasi csalas van, amit mindenki, aki erdekelt ezugyben - el akar titkolni.
Talan Berni meg fogja talalni a modjat annak, hogy ne lehessen sem ot, sem mas erdeklodot elhajtani ilyen egyszeruen, kell, hogy legyen ennek jogi lehetosege, plane, hogy nincs titkositva az anyagnak ez a resze. (Ami szamomra mar onmagaban is gyanus )
Qqberci
Sunyítanak, mint rendesen. Próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a beruházás már elindult, a folyamat visszafordíthatatlan...
human
Off:Találtam egy érdekes cikket még 2003-ból.Na vajon ki volt az a főügyész aki az alábbiakat nyilatkozta?
" a pazarló tevékenység 1979 óta nem bűncselekmény. Közölte azt is, hogy az üzérkedés sem bűncselekmény 1993 óta. "
Ki más mondhatta ezt, mint Polt Péter.
www.ma.hu/tart/rcikk/a/0/57550/1
verőce21
Most meg a "Paks II"-be tekintett be a "bevándorlási konzultációs ívek" után ez az ártatlan Bárány? És ott sem látott semmit?
Javasolok neki vény nélkül egy okosszemüveget, ami legalább egy-két napra rögzíti a látottakat, hogy vissza tudja nézni. :)
lampa laz
Döljön rá a szarkofág erre a sok rohadt, szemét fideszesre, h még véletlenül se tudjon alóla többet szivárogni a narancsos köd.
Jozefina
Bernike tessék végre belátni, hogy az ellenzéki oldalon össze kell fogni (tetszik, vagy nem tetszik) Akkor majd megismerheti a teljes dokumentumot és talán lesz módja rá még leállítani a folyamatot. De valóban nem ezt szeretné!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.