A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a kormánypártok valamennyit még erősödni is tudtak, illetve az eddig kispártoknak elkönyvelt formációk már utolérték a legnagyobb baloldali pártot.

Néhány hónappal a választás előtt meggyőző fölénnyel vezet a Fidesz és a KDNP, verseny sokkal inkább az ellenzéki oldalon van – ez derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből.

A kormánypártok az októberi 49 után novemberben már 50 százalékon álltak. Bőven lemaradva ugyan, de a Jobbik stabilan tartotta magát a második helyen: a támogatottsági adatai nem változtak, így maradt 22 százalékos a tábora. Az igazi verseny csak ez után következik. A biztos pártválasztók között ugyanis az MSZP novemberre elveszítette harmadik helyét, ráadásul a velük állandó tárgyalásban, illetve vitában álló Demokratikus Koalícióval (DK) szemben maradtak alul.

Gyurcsány Ferenc pártja ugyanis növelni tudta szavazóbázisát, és nyolc százalékon állt, míg a szocialisták megmaradtak hét százalékon. Ugyanezt a számot mérték egyébként az LMP-nek is.

(MNO)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
@Hellcat: Még a végén a Magyar Munkáspárt is "beéri" őket... :-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@bencemacska: Van másmilyen is. Ahol a fidesz is csak listán jutott helyhez, mert körzetet sem nyert.
Gémesi meg egy szatellitet vitt oda. Sarokba szorították és nincs hová visszavonulni.
A jobboldali értelmiség is inkább a Momentumra teszi a voksát.
bencemacska
@Sámannus: na, 16:24
A lényeg, hogy az MSZP vidéken is meggyengült. A helyüket elsősorban a Fidesz vette át, és tudja tartani a pozícióját a médián keresztül!
Bár ne lenne Igazam ebben!!!
Desischado
Ha valóban összefognának, a fideszt simán verhetnék. De ezek csak a biztos helyért küzdenek, tisztelet a kivételnek!
Sámannus
@bencemacska: Már az előző választásra sem volt jelenléte a baloldalnak vidéken, csak az MSZP-nek. Most is annak romjain lehet építkezni. Az utolsó pillanatban jöttek erre rá nyugaton. de elkésett a reakció. a vidéki média a fütyisz kezébe került. Ha el akarja valaki kezdeni a vidék felzárkóztatását, fel kell törni a fütyiszes blokádot. ez a hajó is elment. Lehet még rontani az eredményeken, csak tessék még MSZP-t szapulni.
bencemacska
@Sámannus: ma, 10:01
Hallgattad Haraszti Miklóst a nyerési lehetőségekről?
Előrebocsájtom, nem kedvencem ő sem, meg Gyurcsány sem, de egyet kell értenem velük!
A baloldal egyre jobban szétesik.
Egyet higgy el: én nem ellenük kritizálok, hanem értük!!!
Sámannus
Sajnálom én is ami történik. Csak annyi, hogy 40%-nak nincs pártja. Ez a tragédia, hogy nem szól hozzájuk senki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.