Közös választási programját mutatta be az LMP és az Új Kezdet, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szerint gazdaságpolitikájuk lényege, hogy minél szélesebb réteg profitáljon a fejlődésből.

Bemutatta közös, 2018-as választási programját csütörtökön az LMP és az Új Kezdet.

Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt a dokumentumot ökopolitikai programnak nevezte, és mint mondta, azt polgármesterek, döntéshozók részvételével készítették, így jól alkalmazható a mindennapokban jelentkező problémákra.

Fenntartható jólétet ígér közös választási programjában az LMP és az Új Kezdet

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mint elmondta, gazdaságpolitikájuk lényege, hogy a fejlődésből az emberek széles rétege profitáljon, mint fogalmazott, fenntartható jólétet ígérnek.

Programjuk megoldást kínál a bérválságra is – sorolta –, a multik helyett pedig a hazai kis- és közepes vállalkozásokat tekintik partnernek. A büdzsé 20 százalékát fordítanák az oktatásra, a jelenleginél nagyobb hangsúlyt helyeznének a betegségek megelőzésére, ehhez pedig megerősítenék az egészségügyi alapellátást.

Szél Bernadett cáfolta, hogy az általuk szorgalmazott többkulcsos, progresszív adózás emelést jelentene, mint mondta, a 0, a 12 és 24 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsokat tartalmazó tervük az emberek 90 százalékánál több pénzt hagyna.

A teljesítmény és nem az uram-bátyám viszony dominálna az előrejutásban – ígérte, és zöld fordulatot sürgetett, valamint "okos gazdaság" építését, amely a humán tőkére és a fenntartható erőforrásokra épít.

Gyors változtatás kell az oktatásban

Az LMP társelnöke gyors változtatást tartott fontosnak az oktatásban. Mint mondta, a tanárok óraszámát heti 20 órában maximálnák, az iskolákat pedig visszaadnák azon önkormányzatoknak, amelyek képesek azok fenntartására. Az oktatók bevonásával dolgoznák át a nemzeti alaptantervet úgy, hogy az a kompetenciákra helyezze a hangsúlyt.

Megszüntetnék az állami tankönyv-monopóliumot, amelynek kialakítása a politikus szerint csupán egy korrupciós intézkedés volt, és többletjuttatással ösztönöznék a pedagógusokat arra, hogy a hátrányos helyzetű térségekben vállaljanak munkát.

Az LMP visszaemelné az alkotmányba a társadalombiztosítás intézményeit és mindenkinek biztosítanák az orvosi ellátást, aki arra rászorul.

Az egygyermekes családok adókedvezményét megdupláznák

Megtartanák a családi adókedvezményt, sőt azt megkétszereznék az egygyermekesek számára, "jelenleg ugyanis a második gyermekekért küzd az ország" – indokolta álláspontjukat Szél Bernadett, aki szólt a nők nagyobb megbecsülésének szükségességéről is, az egyenlő munkáért egyenlő bért programpontjukról. Leszögezte azt is, első intézkedései között ratifikálnál az Isztambuli Egyezményt.

Tanácsrendszer felé tart az ország

Gémesi György, az Új Kezdet elnöke szerint az ország jelenleg a rosszul működő tanácsrendszer felé tart, ahol mindenről a politikailag irányított hivatalok és nem a választott tisztségviselők döntenek.

Bírálta a kormány által megvalósított centralizációt, mint fogalmazott, megszűnt a települések joga az önkormányzáshoz. Emellett piaci versenyt sürgetett, anélkül ugyanis szerinte legyengül a gazdaság, de bírálta a kormányzat számos beruházását is, amelyeket nem fenntarthatónak ítélt. Közölte azt is: el kell érni, hogy beruházásaink tizenöt év múlva is ugyanazt nyújtsák, így az amortizáció fedezésére is biztosítani kell forrásokat, ami jelenleg hiányzik.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a programot úgy jellemezte: céljuk, hogy az emberek maguk dönthessenek a sorsukról és visszaadnák a közösségek önrendelkezési jogát. Ábrahám Júlia, az LMP elnökségi tagja arról számolt be, hogy a csaknem egy éve készülő programot Lányi András szerkesztette.

Üveges Gábor, az Új Kezdet választmányi elnöke a vidék, a kistelepülések képviseletét ígérte.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Illyés Tibor)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
A jólét magán az emberen múlik nem a kormányon.
Béla333
A jelek szerint az utolsó lehetőség egy normális ország kialakítására az LMP-Új Kezdet szövetség!
Aki tud jobbat, az jelentkezzen!
Clavigo
@Béla333: Aha. ..Remélem,Orbán elvtárs is áldását adta rá...
Csizmás Kond
...mostanig mindenki csak ígért...
...persze még mindig van aki elhiszi.
Béla333
@Csizmás Kond: 18.02
"...mostanig mindenki csak ígért..."
Mire gondolsz? A Fidesz 2014-es programjára? Hogy "Folytatjuk!?
Csizmás Kond
@Shikari: ...a nagyközönségre értettem...:)
Csizmás Kond
@Shikari: de szereti hallani az ígéreteket...:)
jancsipapa
A végén még bejutnak és továbbra is fenntartható lesz a jólétük...
Béla333
Na? Végeztetek? Végig vidámkodtátok és megállapítottátok, hogy miért kell nektek csak a Fidesz?
Azért nem gond, hogy maradtak még normális választók is ebben az országban, akik a Fideszeseket a nemzetárulásukért legszívesebben a börtönben látnák?
Csizmás Kond
@Béla333: ...mit értesz nemzetáruláson ?
Béla333
@Csizmás Kond: 18.29
Amit a Fidesz csinált itt az elmúlt években!
Az Uniótól kapott, nagyságrendileg nagyobb mint egy Marschall segélynyi összeget pacsiztak el úgy, hogy az ország nemhogy felzárkózott volna az Uniós országok mellé, hanem lecsúszott Románia, Bulgária szintjére.
Ezen kívül az országot folyamatosan terelgeti ki az Unióból, a helyett, hogy betagozna bennünket.
Ellenben a Putyini Oroszország felé anyagilag és mindenféle más szempontból elviszi az országot, eladósít bennünket és függővé tesz bennünket az oroszoktól.
Röviden ennyi, ha gondolod, beszélhetünk ezekről hosszabban is.
Ja és az egyik leglényegesebbet nem is írtam: diktatúrát épít ki, a demokráciát leépíti miközben vagy félmillió magyar menekül el az országból, keresve egy élhetőbb országot!
Mi ez, ha nemzetárulás?
Béla333
@Béla333: 18.42
Az utolsó mondat helyesen:
Mi ez, ha nem nemzetárulás?
Béla333
@Csizmás Kond: 18.29
Ha meg Te/Ti ebben a nemzetárulásban bármilyen formában részt vesztek úgy, hogy tudjátok, látjátok hogy ezt a mocskosságot csinálja Orbán és bandája az országgal és ez ellen nem tesztek semmit, sőt ha részt vesztek már csak azzal is hogy támogatjátok őket, akkor ti is cinkosok, rosszabb esetben bűnsegédek vagytok ebben a mocskos dologban!
Csizmás Kond
@Béla333: Béla, ha a légbőlkapott marhaságokon kívül nem tudsz semmi konkrétumot felsorolni akkor nekem ne ismételgesd a hülyeségeket. Mindenkikőtök leírja vagy tízszer ugyanazt a marhaságot és ujjongtok rajta...ez nektek, neked szégyen.
...az orbánbanda meg a hasonló szövegek tűkörmásolata a gyurcsánybanda és társai lenyulás lopás stb dumákhoz...annyi hogy most nektek ez a változat a menő...
A nemzetárulásról viszont ahogy látom lila fingod sincs...pedig volna példa is amit említs de az kerülöd mint ördög a szenteltvizet...:)
Jozefina
Gémesi ennél jobb lóra is tehetett volna!!! ??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.