Itt a legújabb választási lista a bal oldalon. 

Az Együtt kitalálta, hogy indulhatna a baloldal a választáson jövőre: minden pártnak lehetne külön listája, és a nyerhetőnek ítélt körzetekben visszalépnének egymás javára – írja az Index.

Így indul majd a választásokon a baloldal 2018-ban

Fotó: Komka Péter/MTI

A Fidesz a választási rendszer átalakításával komoly feladványt adott a baloldalnak, hiszen az egyfordulós rendszerben a baloldali pártoknak előre, a választások előtt meg kell egyezniük a 106 választókerületben állított jelöltekről.

A megegyezés viszont még nincs, hiszen az MSZP, a Párbeszéddel és Karácsony Gergellyel kiegészülve a közös listás koncepciót támogatja: vagyis azt, hogy mindenki induljon egy közös listán, akárcsak 2014-ben. 

A DK és az Együtt viszont éppen ezt a külön listás rendszert javasolja: induljon külön listán az MSZP (a Párbeszéddel), a DK és az Együtt, a 106 körzetben pedig koordinálnak, nem indulnak egymás ellen a pártok. A dolog hátulütője, hogy így előre le kell mondania baloldalnak több tucat körzet megnyeréséről. 

Az Együtt által kidolgozott javaslat az Indexhez is eljutott, ez alapján így nézne ki a körzetek elosztása: 

Az Együtt külön listán indulna, és 66 körzetben koordinálni az MSZP-vel és a DK-val.

A maradék 40 körzetben mindenki indíthatna jelölteket, így mindenkinek összejönne a listaállításhoz szükséges törvényi feltétel (27 körzetben kell jelölt, 9 megyében és Budapesten is egy-egy).

Az Együtt 15, a DK 24, az MSZP pedig 26 választókerületet kapna. Itt a koordinációban résztvevők nem indulnának egymás ellen.

Az Együtt például magának kéri a következő körzeteket: Budapest 1. (Belváros-Várnegyed) – Juhász Péter, Budapest 8. (Ferencváros-Józsefváros) – Baranyi Krisztina, Budapest 13. (Mátyásföld-Zugló) – Szigetvári Viktor, Baranya 2. (Pécs-Komló) – Berkecz Balázs, ezen kívül Miskolcon, Kaposváron, és Nyíregyházán egy-egy körzet.

Itt elég pikáns, hogy Szigetvári azt a zuglói-mátyásföldi körzetet kérné, amelyben 2014-ben még Karácsony Gergely indult egyéniben. Karácsonnyal azóta szakított az Együtt, méghozzá élő adásban.

A DK például a következő helyeken indíthatna saját jelöltet (ezt Gyurcsányéknak már jelezték is): Budapest 2. Újbuda, Budapest V. (Terézváros és Erzsébetváros), Budapest 12. (Újpest), ezen kívül Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Salgótarjánban is.

Az MSZP 26 körzetben indulhatna egyedül, például itt: Budapest 7. (Angyalföld), Budapest 9. (Kőbánya), Budapest 10. (Óbuda-Békásmegyer), Budapest 15. (Pestszenlőrinc), Budapest 16. (Pesterzsébet), ezen kívül Pécs, Miskolc, Ózd, Székesfehérvár, Nyíregyháza egy-egy körzete, illetve mindkét szegedi körzet.

Veszprémben a független Kész Zoltán indulását javasolják. A többi 40-ben egymás ellen indulna mindenki (ezekről a körzetekről tehát lemondana a baloldal)

Ha az LMP és a Momentum is beszáll a koordinációba, arra is megvan a javaslata az Együttnek.

Az LMP javára mindenki visszalépne 5 körzetben, például itt: Budapest 4. (II. kerület) – Ungár Péter, Pest 2. (Budakeszi) – Szél Bernadett, Tolna 1. (Szekszárd) – Hadházy Ákos

A Momentum javára pedig 4 körzetben lépne mindenki vissza.

(Index.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Ez így olyan zavaros,hogy egy átlag állampolgár semmit nem tud belőle kimazsolázni. Egy biztos! Mindenkinek el kell menni szavazni!!! Lénye,hogy ne az ország 30% menjen szavazni,mert akkor Orbán egész biztos nyerni,fog a 17- 2 millió szavazójával. Ha a bizonytalanok,akik jelenleg 39% elmennek szavazni,akkor a 30%-ból 70% lesz és így már kb a FideSSnek csak 20% lesz. Erre kell figyelni.Részemről teljesen mindegy,hogy átána hogy osztozkodnak,csak ne legyen megint 2/3,mert az az egypártrendszerhez vezet,mint ahogy láttuk is az utolsó 4 évben.Mindent megszavaztak a parlamentben,mert többségben voltak+ az ellenzék pár szélkakasa.
Madácsi Pali
@magyarbakancs: a Köcös G^ciről nem csak Putyinnak lehetnek infói. A baráti szolgálatok meg sem próbálják korrumpálni. Cáfolhatatlan köztörvényes dolgokkal, nem fogja megvédeni a magyar titkosítás, az egész rendszere dőlni fog kártyavárként. Nem véletleül kezdi az USA támogatni a vidéki független sajtót.
cikicakk55
Ez így olyan zavaros,hogy egy átlag állampolgár semmit nem tud belőle kimazsolázni. Egy biztos! Mindenkinek el kell menni szavazni!!! Lénye,hogy ne az ország 30% menjen szavazni,mert akkor Orbán egész biztos nyerni,fog a 17- 2 millió szavazójával. Ha a bizonytalanok,akik jelenleg 39% elmennek szavazni,akkor a 30%-ból 70% lesz és így már kb a FideSSnek csak 20% lesz. Erre kell figyelni.Részemről teljesen mindegy,hogy átána hogy osztozkodnak,csak ne legyen megint 2/3,mert az az egypártrendszerhez vezet,mint ahogy láttuk is az utolsó 4 évben.Mindent megszavaztak a parlamentben,mert többségben voltak+ az ellenzék pár szélkakasa.
Eladott Ország
Kormányváltás nem lesz. Valamikor rendszert akartak váltani, az sem lesz. De a kormányt sem fogják leváltani soha, akár összefognak, akár nem, mert az egész így van kitalálva: ne lehessen. Ha nem lenne elég a média elfoglalása és a csaló választási törvény egyenlőtlen feltételekkel, akkor csavarnak rajta egyet, vagy – mint a Jobbik esetében látszik – még akár a pártot is megszüntetik. Ezért a DK szövege visszataszító, hányingerkeltő hazugság, amely elveszi a kedvét a sajtó minden tisztességes munkatársának attól, hogy a közleményüket nyilvánosságra hozza. Ne nézzék hülyének az embereket! Ha a párt azt akarja, hogy komolyan vegyék, ne hazudozzon, ne használja a Fidesz-propaganda eszközeit! Ízelítőül bemutatunk néhány vörös farkot, amit minden nyilatkozónak a szöveg végére oda kell biggyeszteni: “A kormányváltás után ezért is felelniük kell majd.” “Az új, demokratikus kormány haladéktalanul véget vet a „keleti nyitás” szélhámosságának.” “A Demokratikus Koalíció a kormányváltás után fölszámolja a KLIK -et.” “A jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány pedig szét fogja zúzni a NER rendszerét.” Folytathatnánk az üres handabandát. A “jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány” nem fog szétzúzni semmit, mert ilyen kormány nem lesz. Kormányváltás sem lesz. Ha a DK azt mondaná, hogy győzelme esetén mit tenne, az tisztességes szöveg lenne. Akinek esze van, az tudja, hogy az ellenzéki pártok, amelyek ezen a csaló választáson elindulnak, a százmilliós évi állami pártfinanszírozásért, pénzért teszik. A tét, hogy az Orbán által meghagyott egyharmadból, hogyan részsülnek. Ezen megy előre a marakodás és a helyezkedés közöttük. Közben a választóknak hazudoznak, és legitimálják Orbán rendszerét, amivel bebetonozzák a NER-t. Ez önmagában is felháborító, de ezzel a primitív propagandaszöveggel megspékelve már egyenesen viszolyogtató. Eladták magukat, ezt értjük. De legalább ettől a hazudozástól, olcsó hamis ígérgetéstől kíméljenek meg bennünket.
Eladott Ország
@cikicakk55: Ezek csak a képviselő helyeken marakodnak
kukac50
Minden ellenzéki párt induljon külön,de írjanak szerződést,hogy együtt működve vezetik az országot.Az adja a miniszterelnököt amelyik a legtöbb szavazatot kapja,
Ha nem csak a bársonyszékért dolgoznak, hanem értünk a Népért az ország jobb életszínvonaláért a Magyarországon az élhető életformáért, akkor igen együtt működve, kell dolgozni mindenkinek! Olyan parlamenti vitákat szeretnék látni ahol a kérdést értik arra adnak választ nem egymást támadják hanem a kérdés megoldásán dolgoznak kulturáltan egymás véleményét tisztelve. Ez most hiányzik a parlamentből.
Erre példa az udvari bohóc karácsonyi kívánsága! Kérdést nem fogta fel!!!
Azt Én mint egyszerű állampolgár elvárom a vezetőktől, miniszterektől polgármesterektől ,hogy interneten tegyék meg a vagyon nyilatkozatukat ! Ha a vidéken élő tanyasi embereknek ahol villany sincs csak így lehet igényelni támogatást, akkor a vezetőinktől mi is elvárjuk,hogy ne macskakaparással adják be a vagyonnyilatkozatukat. Hanem interneten és ne lehessen javítgatni soha többször .Mi se javítgathatjuk állandóan a bevallásunkat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél