A Budapesti Közlekedési Központ közleményében összefoglalta, hogy milyen közlekedési változásokra lehet számítani péntek délután.

A Jobbik-tüntetés miatt lezárják a fél várost

Az biztos, hogy délután fél öttől várhatóan este fél nyolcig módosított útvonalon közlekedik a 70-es, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibusz, a 4-es és a 6-os villamos, valamint a 15-ös, a 16-os, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 115-ös autóbusz,

mert a XIV. Dózsa György úton a Városligeti fasor és a Szondi utca/Gundel Károly út közötti szakasz lezárásával demonstrációt tartanak.

Az előkészületek már délután egytől megkezdődnek, a Lendvay utca torkolatában a buszsáv és egy forgalmi sáv lezárásával színpadot építenek. 15 és 19 óra között a Szondi utcát is lezárják a Rippl-Rónai utca és a Dózsa György út között.

A rendezvény résztvevői 16:30-tól várhatóan 18:15-ig a helyszínen demonstrálnak, majd a Dózsa György út–Andrássy út–József Attila utca–Széchényi István tér–Apáczai Csere János utca útvonalon vonulnak. Az útvonalon hosszirányban teljes, keresztirányban a vonulás idején várhatóan 20-30 perces szakaszos útlezárás várható.

A BKK kéri, hogy aki a lezárások ideje alatt a belvárosban közlekedik, a gyors és kényelmes utazás érdekében a felszíni járatok helyett válassza az 1-es, a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalakat. A 3-as metró helyett a pótlóbusz 20:30-tól a teljes vonalon jár.

(BKK)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Megint Gyülekezni akarnak! Megint! Megint! Megint!
m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/orb%C3%A1n-m%C3%A1rc-15.gif
Ha a többi ellenzék is valódi ellenzék lenne, Orbán őket is hasonlóan megtámadná. Ha mást nem, ezt minimum el kellene érnie az ellenzéknek, hogy ne legitimálják a rendszert, hanem leplezzék le a valódi arcát. Vona lassan pozitív hős lesz. Liberális demokrata kihívója nincs Orbánnak, csak kollaboránsa. Van viszont egy kihívója, aki ha ilyen keményen konfrontál vele, helyettesítheti a sunyi, kollaboráns álellenzéket, és helyettük akár meg is buktathatja Orbánt, ha az arra kényszerül, hogy kimutassa a foga fehérjét, a rendszere igazi arcát. Mert Orbán addig uralkodik, amíg a demokrácia hamis látszatát fenn tudja tartani, és ez a balliberális álellenzékének köszönhető. Nem érdemes annyira előre menni, mi történne utána, mert Vona egyedüli ellenzéke Orbánnak, a többiek életben tartják Orbánt. Ha bármit tesz, akkor is. De egyelőre érdemes rögzíteni a tényt: hét év után először van kihívója Orbánnak, és azt Vona Gábornak hívják. Akit se kiköpni, se lenyelni nem tud, és aki kavics a cipőjében. Vona ezzel bebizonyította azt, hogy mire lett volna képes az ellenzék, ha nem gyáva, ha nem korrupt, és szembeszáll Orbánnal. Vona egyedül egymagában többre jutott eddig, mint ez az egész bagázs együttvéve az értelmiségével és az ostoba holdudvarával együtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Megint Gyülekezni akarnak! Megint! Megint! Megint!
m.cdn.blog.hu/va/varanus/image/Fabius/k%C3%A9p/orb%C3%A1n-m%C3%A1rc-15.gif
Ha a többi ellenzék is valódi ellenzék lenne, Orbán őket is hasonlóan megtámadná. Ha mást nem, ezt minimum el kellene érnie az ellenzéknek, hogy ne legitimálják a rendszert, hanem leplezzék le a valódi arcát. Vona lassan pozitív hős lesz. Liberális demokrata kihívója nincs Orbánnak, csak kollaboránsa. Van viszont egy kihívója, aki ha ilyen keményen konfrontál vele, helyettesítheti a sunyi, kollaboráns álellenzéket, és helyettük akár meg is buktathatja Orbánt, ha az arra kényszerül, hogy kimutassa a foga fehérjét, a rendszere igazi arcát. Mert Orbán addig uralkodik, amíg a demokrácia hamis látszatát fenn tudja tartani, és ez a balliberális álellenzékének köszönhető. Nem érdemes annyira előre menni, mi történne utána, mert Vona egyedüli ellenzéke Orbánnak, a többiek életben tartják Orbánt. Ha bármit tesz, akkor is. De egyelőre érdemes rögzíteni a tényt: hét év után először van kihívója Orbánnak, és azt Vona Gábornak hívják. Akit se kiköpni, se lenyelni nem tud, és aki kavics a cipőjében. Vona ezzel bebizonyította azt, hogy mire lett volna képes az ellenzék, ha nem gyáva, ha nem korrupt, és szembeszáll Orbánnal. Vona egyedül egymagában többre jutott eddig, mint ez az egész bagázs együttvéve az értelmiségével és az ostoba holdudvarával együtt.
szep napot
@Eladott Ország: Sajnos a Jobbikot Vona nagyon elkurta. Soha nem volt meg a Jobbik ilyen gyenge mint most. A regi szimpatizansok megvetessel, undorral neznek a partra. Vona nem akarja vallalni nezeteit, nem akar mellettuk kiallni. Aki langyost akar annak ott az LMP vagy a DK.
human
Egyszer már próbált zavargást kiprovokálni a fidesz mikor a cigányokat a jobbikra küldte. Erre most is oda kell figyelni.
Eriksson
Szóval lezárják a fél várost... Mekkora felháborodás szokott lenni ilyesmiért, ha valamilyen külföldi delegáció az ok. Legutóbb pl. a kínai.
szep napot
@Eriksson: Errol van szo. Egy regi Vona tisztelne a karacsony kozelettet.(Bar lehet, hogy naiv vagyok es ez az ember soha semmit nem tisztelt csak a penzt)
Eriksson
@szep napot: Milyen igaz. Ezért nem értem a baloldal fellángolását, ők nem érzékelik ezt?
JAJMÁR
@szep napot: @Eriksson: Ne keverjétek a szezont a fazonnal! A kínai delegáció miatti rongyrázásos lezárás, és a jogos, demokrácia melletti kiállás miatti lezárás, a forgalom lezárások két véglete!
Hát, ha még emiatt is "berzenkedik" a budapesti nép, amit én nem hiszek, akkor csizmatalpat rá!
JAJMÁR
Remélem, hogy nem a fél város, de a fél ország foglalja el azt a helyet!
Eriksson
@JAJMÁR: "Mekkora felháborodás szokott lenni ilyesmiért, ha valamilyen külföldi delegáció az ok. Legutóbb pl. a kínai. "
Kompri?
Egyébként is, ha nem volna demokrácia, a jobbiknak nem lenne módja tüntetni.
cikicakk55
@szep napot: Miért? Szerinted jobb volt Vona mint szélsőséges vezér? Jobb volt,még a Fekete sereget ráuszította a cigányokra, még zsidózott és nácista jelszavakat skandáltak a hívei? Ez a mostani Vona nem langyos víz,de miért nem lehet neki elhinni,hogy tényleg megváltozott.Ő maga is beismerte,hogy az a régi Jobbik nem volt jó! Most már középre tart és mindenkinek adni kéne egy esélyt,hogy bizonyítson. 2010-ben Orbán másodjára, majd 2014-ben haramdjára is kapott esélyt,de csak az agressziója, a hatalommániája és az igazságtalanságaikat törvénybe és alkotmányba foglalása volt a cél. A nép közben éhen hal,vagy megfagy,de Őt nem érdekli. Ha egy kis gerincesség is lenne a többi ellenzéki pártban,akkor most oda állnának Vonáék mellé. Nagyon sajnálom,hogy a vidéki embere legnagyobb része csak otthonról tud nekik drukkolni. Az ilyenre miért nem írnak ki népszavazást,hogy igazságos döntésnek tartjuk -e 4 hónappal a választások előtt a második legerősebb párt olyan büntetését,ami még az indulásukat is veszélyezteti. Mellé írva,hogy Orbánék ugyan ezt csinálták,csak abból nem lett ügy. Ők maguk vallották be.
Jozefina
Ennyire fosik a fidesz-kdnp??? Mitől??? Gondolom már vonaton vannak a lengyel barátaik és buszokon a külhoni önkéntesek!!! Nem bánnám ha tizezrek skandálnák a szokásos mondatokat!!!
kokopelli
@cikicakk55: ...,ha már a nagyformátumú Orbán liberális Viktor is befutotta az
egész politikai palettát,az ő nyelvezetével az egész pályát,akkor a Vona nem te-
heti meg?A Vonáék nagyon messze vannak a nyugati naziktól! Inkább csak
"szájnázik"! A "jobbik" valószínüleg a Fidesz-KDNP bagázstól fog "lopni" szava-
zatokat mert az a legközelebbi "minijobbik"!
JAJMÁR
@Eriksson: Nincs!
A tüntetést sokféleképpen lehet akadályozni.
Pl. figyelik, ki van ott... vagy hülyeségeket löknek be a köztudatba, és egy szervilis társadalomban könnyen utasítják el magát a "jogot", ha az akadálynak van felvezetve!
Nagyon mélyen van a társadalom. Mindegy ki nyújtja a létrát, mászni kéne, de hát látjuk, akár a majmos kísérletben, még mindig visszarángatják a mászókat!
verőce21
Én csak Ferihegy II. és Vecsés közötti útvonalon engedélyezném nekik a felvonulást.
JAJMÁR
A másik probléma, hogy gúnyos vállrángatással veszik tudomásul a "nép" kinyilvánított akaratát. Ezért a tüntik a porba hullanak.
verőce21
/folyt/ (13:17) Tekintettel az óriási érdeklődést övező demonstráció területigényére! :)
szep napot
@cikicakk55: En egy picit maskepp latom.Vona azza valt ami ellen regen kuzdott (evvel sok szavazot vesztett)
Pufi Orbanc is nagyon rossz iranyba valtozott de ugyesen megtartotta szavazoi nagyreszet.
A pufi vezer 2 trukkot alkalmaz:
1. Hagyja a kis "ellenzeki" partokat, akik a magas allami tamogatasert, alacsony parlamenti kuszobert kinyirjak egymast.
2. A Maslow fele piramis legalso szintjeire epiti kampanyat (fiziologiai/ biztonsagi szukseglet).
2014 REZSICSOKKENTES (csak egy szo, de mindenkinek fontos, hogy futeni tudjon)
2018 MIGRANSOK/SOROS (mindenki biztonsagban szeret elni).
vadnarancs
@verőce21: Nincs már Ferihegy, az elvtársaid azt is megváltoztatták, nem emlékszel?
Donáld Tramp
A DK, és MASZOP nem lesz ott, akko meg megen minek vonulgatnak, meg egyáltalán kivel...
Különben is rossz idő van... Jobb hagyni ezt az erőlködést.
verőce21
@vadnarancs: (13:57) Rajtad kívül azért mindenki értette!
Sámannus
Putyinnak szóljatok mert ő adja a sallert mindenkinek. Orbányi is csak kisvasutazni mer, mert a metrót sem hagyja neki csinyáni. csak el viszik a régit és lemázolva szépen vissza dobják.
Má készülnek a gunyhók is Jakut földön, oda járunk majd -50 fokban nyaralni, a mamuszok mellé.
koszpeko
@Eriksson: Nem gyanús,hogy amikor a kínai itt volt akkor 3 napig volt közlekedési káosz?
Most csak 3 óra.
Elvtársaidat meg kell védeni.
Nem eléggé lett már szét rabolva az ország.
Eriksson
@koszpeko: A kínain kívül még hány ország miniszterelnöke volt itt, azt tudod?
koszpeko
@Eriksson: Te emlegetted a kínait.
Itt nem az a lényeg,hogy hány ország me. volt itt.
Hanem a 3 nap.
Te 3 óráért hisztizel.
Eriksson
@koszpeko: Én úgy emlegettem, hogy például a kínai. És igen, az is fontos, hogy hány ország delegációja volt jelen 3 napig.
És nincs itt semmiféle terelés részemről. Mert ezt írtam pontosan: : "Mekkora felháborodás szokott lenni ilyesmiért, ha valamilyen külföldi delegáció az ok. Legutóbb pl. a kínai. "
Inkább te szédeleg a téma körül.
koszpeko
@Eriksson: Tök mindegy hány ország.
Én a 3 napról beszélek te 3 óráról.
kukac50
A legnagyobb baj az,hogy nem az egész várost kell lezárni napokra!
Akkor lenne rendes összefogás a demokráciáért az igazságért ha napokig nem lehetne közlekedni Budapesten!
papa.49
mti. Ez nem a ,,fél város,, kár hangulatot kelteni !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.