Őrizetbe vettek egy fővárosi jogászt zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A helyi önkormányzati képviselőként is dolgozó gyanúsított júliusban egy szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerített, hogy az általa örökölt ingatlan tulajdoni hányadát hatmillió forintért – az értékénél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik félre.

A budapesti nyomozó ügyészek december 15-én a hajnali órákban akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén. A házkutatáson kábítószert és kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A fentiek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás kísérlete, valamint kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását.

A 24.hu értesülése szerint a letartóztatott ügyvéd az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba.

Őrizetbe vettek egy MSZP-s képviselőt péntek hajnalban

Fotó: mszp.hu

(MTI)

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Simonka György üzelmeivel hol tart a nyomozás? Ha már a Simonkák vannak soron...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Nem írták melyik párt képviseljője, ebből arra következtetek, hogy független...mert ha ellenzéki lenne attól hangos lenne a média, ha fideszes akkor meg elő se kerülne a hír...így viszont gondolom az történt, hogy a fidesz eltakarította a konkurenciát a drog meg becsempésződött menet közben a lakásba.
quadrocopter
Simonka György üzelmeivel hol tart a nyomozás? Ha már a Simonkák vannak soron...
Aki Én
@Hellcat: ? Őrizetbe vettek egy MSZP-s képviselőt ?
quadrocopter
Kövér-paraszt Lászlót miért nem vették őrizetbe, amikor zsarolta Salgótarjánt a helyhatósági választás előtt?
nusika
...nagyon fél a fidesz a választások előtt és már kezdi(folytatni) a letartóztatásokat! Legyen miről írva kiabálni, mert a programjuk nem más, mint hogy FOLYTATJUK!
cikicakk55
@Hellcat: Írták már az elején.MSZP-s képviselő. Azért ez annyira érdekes,hogy így választások előtt,egyre több ellenzéki kerül rendőrségi megfigyelésre,házkutatást tartanak náluk, biztos forrásból kiderül ez-az,de valahogy FideSSes egy sincs köztük! A FideSSben csupa jó fiú és lány él.Talpig becsületesek,nincs offshore cégük, nem oligarchák, az adóbevallásuk is teljesen tiszta. Még Tompikát sem tudták elítélni kábítószer fogyasztásért,pedig nagyon sokan látták a kábult fejét,a csorgó nyálát és a kitágult pupilláit.Attól,hogy Papírzacskót húztak a fejére,még mindenki tudta ki van a papír alatt.Talán nem kéne ennyire nyíltan ritkítani az ellenzék táborát( bár úgy sem érnek semmit),vagy néha egy-egy FideSSes rossz fiút is benyomni közéjük.
csipetke
Remélem rövidesen a fideszesekről is olvashatunk hasonló híreket...
wagabund
..."Őrizetbe vettek egy MSZP-s képviselőt péntek hajnalban"...

nabaszki...már csak ez hiányzott...
Hellcat
@Aki Én: @cikicakk55: Hát amikor írtam a kommentet még nem volt benne a címben, hogy MSZP-s a képviselő...de így már világos az egész...
Csizmás Kond
most mi sért jobban titeket...hogy csalt vagy hogy emeszpés ?
Aki Én
@Csizmás Kond: Senkit nem érdekel, hogy mszp-s. Bűnöző és kész. Mi tudunk pártatlanok lenni.
Equus
messze ez még a bizonyítottságtól... azon azért csodálkozom, h gyerekpornót nem találtak... habár, a számítógépének átviszgálása még hátravan...
Lesz majd nála Nokiás doboz is, vagy azt a következőnek tartogatják?...
mackoka46
@Csizmás Kond: Az a sértő, hogy az ibizai szipppantótól kezdve a városházi alpolgármesterig, ha fidesz-kdnp mocsok a hajuk szála se görbül, míg ha másként gondolkodó egyből ráugranak orbánc kutyái helyett a vadállatai. Igaz ettől a fejlett erkölcsű szégyentelen botrány országtól a keserű epén kívül másra nem számítok.
Eladott Ország
@Hellcat: Letartóztatott ügyvéd az MSZP óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba.
A fideszes csalókkal nem foglakozik az ügyészség, így Rogány Tonyó ingatlan panamájával és a cigányság Rogán Antaljával , a fél analfabéta Farkas Flórival sem.
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 14:45
Engem pl ez zavar:
hvg.hu/cimke/Laz%C3%A1ry_Viktor
Sérteni nem sérthet, mert nincs érdekeltségem egyik pártban sem!
De aki a fideszes kokainost feldobta, az most karácsonyra is börtönben lesz!!!
De Budai Gyula hulla ügyfelei is jól vannak!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...és én mit tehetek érted ?
nusika
...nem azért, csak mondom... a fideszes eus pénzből vadászházat építtet és amikor kérdőre vonják!!! majd visszafizeti!!! ...ez a fidesz - nincs büntetés!!! ...csak említeném, egy hasonló eset kapcsán egy ""Cuslág" 70 millióból 50-et visszafizet és így ül 6 évet!! Farkas Flóri 1,5 milliárdért nem szól senki, sőt Ő A LEMEGFELELÖBB cigány politikus, mondta a nemzettárs Balogh Zoltán miniszter!! ...most már csak várom, hogy a tyúkot lopott nemzetbarát, vagy a húslevest vagy a tyúkot viszi vissza,semmi büntetés nélkül. Ez a mai nemzetbarát kormányunk!
...a kisebbség van győzelemben!!
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 16:20
Olvad el a javasolt irodalmat! És annak alapján ítélj!
Nekem elég az, ha segíthetek az ítéleted kialakításában.
Csizmás Kond
@bencemacska: ...na ne viccelj...az egész hávégét ???
...amúgy nem hiszem hogy az ítéletem kialakulása függene a te sertepertelésedtől...
bencemacska
@Csizmás Kond: Egyik cikket sem én írtam, én csak olvasásra javasoltam! És valódi újságot, nem holmi szennylapokat!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...nem kell gyötörd magad...van amit olvassak épp elég:)
..ja hogy valódi...ami nem kínai az hamisítvány...
tudode
Kiindulva abból, hogy MINDENKIT MEGILLET AZ ÁRTATLANSÁG VÉLELME, emiatt elfogadhatatlan, hogy a rezsim VOKSSZERZÉS-, VÁLASZTÁSI GYŐZELEM REMÉNYÉBEN tesz tönkre családokat, embereket az előtt, mielőtt az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS nem mondja ki bárkinek, színre, szagra, vallásra, pártállásra való TEKINTET NÉLKÜL az utolsó szót!
.
Egyszerű a képlet:
Pártunk, és kormányunk amennyiben az ÖVÉIK KÖZÜL bármelyik un. FIDESZES valamit, a NORMÁLISTÓL ELTÉRŐ VÉTSÉGET KÖVET EL, egyszerűen kiírják soraikból.
.
Aztán VOLT, NINCS fideszes bűnelkövető.
.
Pedig ha már itt tartunk, azért történt olyan a soraikban, AMELLYEL SZEMBEN tisztességes ember MÉG A KUTYÁJÁVAL SEM "KÖVET EL"!
.
----- Betonba öntve találták meg a vállalkozót, akit egy fideszes képviselő ölhetett meg
444.hu/2016/02/13/betonba-ontve-talaltak-meg-a-vallalkozot-akit-egy-fideszes-kepviselo-olhetett-meg
.
Ezt a tettet NEM LEHET ŰBERELNI, se jobbról, se balról, sehonnan, mert még az ösztönös állat sem KÉPES ILYEN GAZTETTRE!.
Equus
@tudode: a smucigság teteje és egyúttal egybevág a Horn autóbalesetével meg az alcsúti polgármesterjelölt halálával... lehetne még sorolni, pl. Welsz Tamás, de ehhez kevés itt a hely... Lényeg: ez a fideszes patkány a képviselőtestület közbiztonsági bizottságát vezette... hát... ahogy don pintér belügymininszter, pótméter legfőbb ügyész, szájerné úrasszony bírák bírája... egyszerre siralmas és szánalmas.
A birkák meg csak néznek ki a fejükből és tűrik. Azt hiszik, h ez velük nem fordulhat elő? Tévednek!
tudode
@Equus:
-
Igen!
.
Könyvtárnyi "hadicseleit" hagyja maga után, ez a MIKROFONÁLLVÁNY!!
.
27 ÉVET SEMMIVÉ TETT a sarjadzó demokráciából.
.
Ugyanúgy újra kell kezdenie az országnak az életét, mint a ócsai lakótelep lakóinak!
.
---- Újrakezdők Ócsán 1.rész
www.youtube.com/watch?v=z-DUAz2yG6E&t=403s
.
2,7 millió adósságra emelték az államadósságot, amely még a csecsemőket is terheli!

.
tudode
@tudode:
.
Helyesb.
.
2,7 millió Ft/fő adósságra emelték az államadósságot, amely még a csecsemőket is terheli!
nemkati
A Simonkák, mindegyik, bűnhődjön, ha bűnös. A népesség létszámával arányos bűnözők száma ugyanilyen arányban van jelen minden halmazban, így a pártokéban is. De nagyon nem mindegy, hogy mondjuk egy pártban ugyanaz a bűn bocsánatot érdemel, míg más pártban szigorú büntetést, attól függően, hogy az a párt éppen hatalmon van-e, és hogy a bűn erénynek számít-e abban a bizonyos pártban.

De ne tessenek csodálkozni: így volt ez mindig, mióta Polt az ügyeletes bűnöskijelölő, minden választás előtt. Baloldaliaknál a választást megelőző hónapokra időzítik a vezetőszáron való elvezetést. Mi ebből tudjuk, hogy választási kampány van.
Equus
@tudode: 20.37 Ez az ócsai projekt ez is csak templomfestés volt. Mennyibe is fájt ez az adófizetőknek?
tudode
@Equus: .
Ha jól emlékszem 2,4 milliárdba!!!
Equus
@tudode: ebből már csak lehetett volna vmi ösztöndíjas okosságot csinálni a középiskolákban jól tanulóknak... talán még az egyetemistáknak is jutott volna... vagy vmi kolllégiumot azoknak a hátrányos helyszetű ifjú polgártársainknak, ahol tanulhatták volna, h a lopás nem életforma. Persze semmi katholikus hókusz-pókusszal, pusztán a ámegszerzése érdekében.
Eladott Ország
Apropó, a névrokon fideszes Simonkával mi van, fidesz banda ? Simonka György joggal kap bizalmat újra, számos ügyéről, elhíresült szarházi. Csak egy példa: Közel egymilliárd (973 millió forint) kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének a Magyar Termés TÉSZ Kft., ami Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjének tulajdonában van...
namihami
Furcsább lett volna, ha ""véletlenül"" nem most és nem ellenzéki lenne a ""bűnös"".
Fognak még ilyet produkálni a voksolásig és nem is csak egyet-kettőt. Aztán majd szép csendben elhalnak ezek a balhéjaik is.
kukac50
Farkas Flóriánt mikor veszik őrizetbe?
Eladott Ország
@tudode: Az ócsai szociális lakópark 2 és fél milliárd forintból épült fel, irreálisan drágán. Bár a gáz nincs bevezetve, és nyáron elviselhetetlen a meleg, télen viszont jól kifűtik a fatüzeléses kandallók a házakat.
tudode
@Eladott Ország: .
Na ne!
.
A többször átadott VÁRBAZÁR SEM bírja ki a próbát.
.
Van valami ALKOTMÁNYOS adó, v mi a fene, minden beruházást egy kissé, v nagyon túlárazva. L. Vizi Világbajnokság, még mindig KÖLTÜNK RÁ!
.
Divik a FÉLMUNKA orbániában!
Eladott Ország
@tudode: Én meg azon csodálkozok már, hogy egyáltalán létezik az építőipar, amikor a politikusok/holdudvar/hűbéresek lenyúlják a maguk részét, csak annak szúrják ki a szemét aki az értéket létrehozza.
tudode
@Eladott Ország: .
Azok közé tartozom, akik NEM CSODÁLKOZNAK SEMMIN!
.
Ami az építőipart illeti, a CSOk-jukkal, és a stadionéítéssel TARTJÁK ÉLETBEN, oly annyira, hogy már a G-nap óta emlékezetes M4-es út építését is folytatnák, ha a SZAKEMBEREK ZÖME nem hagyta volna el ezt a RAKÁS SZERENCSÉTLEN ORSZÁGOT!
.
Ennek a rezsimnek - többek között - semmi sem drága, csak amiatt, ha ÖSSZEVÉSZ a lóván, és a közös elképzelés miatt KÉT HAVER, és ezek után 2022-ig tervezve!!!
.
----- Leállították az M4-es építését Abony és Fegyvernek között
www.youtube.com/watch?v=M4kE6N40YmU&t=4s
.
----- Folytatódhat a leállított M4-es autópálya építése
www.youtube.com/watch?v=uuCjABYd4HQ
.
----M4 autópálya építése
www.portfolio.hu/cimke/m4-es%20aut%C3%B3p%C3%A1lya
.
Ha a világháború után így cicóztak "volna" még ma is HÁBORÚS ROMOK KÖZÖTT BÓKLÁSZHATNÁNK!
kereső
@tudode: 11:57, az M4 Abony-Fegyvernek közötti szakasz épitése/ új Tisza hiddal/,egyenlőre nem folytatódik.-talán valamikor az űridőben.A napokban az ezt a szakaszt épitő konzorcium és a kormány megegyezett, a kormány elismert -és kifizetett 40 milliárd forintot az épitőknek./közgép, swietelsky,strabag/
tudode
@kereső: .
Kösz az infót. Egy brossurával lemaradtam. Követhetetlen ez a világszégyene bagázs!
.
Meddig tud üzérkedni az ORSZÁG NYAKÁN, LÁBÁN ez a NYOMDAFESTÉKET NEM "TŰRŐ" jelzőjű egylet???
Aki Én
@Csizmás Kondom a román észosztó: Román! Akkor ugass ide, ha adót is ide fizetsz. De te csak a mi adónk haszonélvezője vagy, vagyis hálálkodáson túl ne pofázz bele a belügyeinkbe.
S E M M I K Ö Z Ö D H O Z Z Á ! ! !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.