VV Fanni feltételezett gyilkosa egy másik sztárt is kiszemelt magának.

A Bors a Tűsarok háziasszonyának közösségi oldalán vette észre, hogy B. László ismeretségben állt a TV2 műsorvezetőjével, Orosz Barbarával is. A férfinek  az előzetes letartóztatását már elrendelte a bíróság Fanni halálával kacsolatban. 

A lap megkereste Orosz Barbarát, akit megdöbbentett a hír, ugyanis már nem emlékezett a férfira. Elmondása szerint ismert és közvetlen emberként szinte mindenkit visszajelöl.

„Hátborzongató és a hideg futkos a hátamon, hogy az ismerősöm”

 – mondta Orosz Barbara.

„Még már­ciusban érdeklődött, hogy »hogy vagyok?«, »milyen napom van?«, de valamiért nem válaszoltam neki”  – nézte vissza üzeneteit a műsorvezető, de még ő is meglepődött rajta, hogy nem reagált az üzenetre, mivel elmondása szerint mindenkinek szokott.

„Úgy vagyok vele, hogy aki veszi a fáradságot, és ír nekem annak szívesen is válaszolok, szóval vagy nagyon el voltam havazva, vagy valamiféle erős, női megérzésem lehetett, és jobbnak láttam, ha nem írok” – próbált meg visszaemlékezni Barbara.

„Félelmetes érzés, hogy egy feltételezett gyilkos írt nekem, és kapcsolatba akart velem kerülni. Ismerősnek jelölt, írt, közeledni akart.

Rögtön fel is hívtam a szüleimet és a páromat, hogy kiadjam magamból a rémületem” – árulta el.

Címlapkép: Facebook

(Bors)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Orosz Barbara és az ő színes szélesvásznú amnéziája.
papa.49
Lehet ez a ,,mószeraranka,, brigád csínytevése is !!!
SystemError
Van egy réteg kishazánkban, akik között politikusok, közszereplők, cégvezetők vannak. Nekik nem a szépség, hanem az " elérhetetlen " megszerzése okoz már csak örömöt.. Ez mit jelent: drogok, ismert celeb nők megvéve orgiára és halgatásra.. Ide nem kényszerből kerül senki! Milliokat lehet keresni egy este alatt.. Tehát Orosz Barbara is bekerült ide...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.