Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.

Szép gesztust kapott Orbán Viktortól az egymilliomodik új magyar állampolgár
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.

Az államfő úgy fogalmazott: ma egy gunarasi gazdálkodó, Lajkó Miklós és felesége mutatták meg, mi a magyarság.

Magyar állampolgárok szeretnének lenni, mert magyarnak tartják magukat, magyar az anyanyelvük, magyar iskolát végeztek, és mert őseik is magyarok voltak. Nekünk, anyaországiaknak nincs más feladatunk, mint megköszönni ezt nekik, megköszönni, hogy nemzedékről nemzedékre őrzik és továbbadják őseink hitét és hazaszeretetét, hogy magyarul szeretnek, magyarul dolgoznak, magyarul szólnak a gyermekeikhez és magyarul álmodnak – mondta Áder János.

A 135 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánt többször is idéző köztársasági elnök szavai szerint "nagyobb veszteség aligha érhet minket, mintha közömbösség, igazodási kényszer, külső elvárások vagy múló divat okán elhagynánk létünk fundamentumát: a szüleinktől kapott tanítást, hitünket, nemzeti összetartozásunkat".

Ezért akarta minden magyarhoz elvinni Kodály Zoltán a népzenét és a népdalt – emelte ki az államfő, aki az eskütételről szólva úgy fogalmazott: "együtt ünnepelhetjük – ahogy Kodály írta – a magyar lelket, amely egy-ugyanaz a vajdasági Gunarastól Budapestig".

Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.

"A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak" – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János.

Az eseményt Orbán Viktor megosztotta Facebook-oldalán:

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
mennyi válogatás előzte meg, ki legyen az egymilliomodik. Bizonyára voltak feltételek: templomjáró nagy család, a kapott támogatás felét visszaadja zsebbe etc.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
mennyi válogatás előzte meg, ki legyen az egymilliomodik. Bizonyára voltak feltételek: templomjáró nagy család, a kapott támogatás felét visszaadja zsebbe etc.
peterkelemen
Kerinctelen külhoni élősködők. Tőlük nem féltik az országot csak a migránsoktól. Orbán egymilliót betelepített ezek közül + 20 000 muszlim migránst köztük szép számmal bűnözők és terrorizmust tmogató személyekkel. SZÉGYEN!
peterkelemen
Mekkora aljasság és gerinctelenség kell a külhoniaktól ahhoz, hogy vegye a bátorságot a mocsadék és belepofázzon a szavazatával az anyaországbeliek dolgaiba. Ha jogot kapnék sem élnék vele, hogy átszavazzak. Pfúj, de lezülött népség ez!
Nessy
Szép nagy család! Lesznek a jövőben is szavazók! Levélben, jó pénzért!
A mi kacsónkkal szedik a csalánt! ( Elég finom voltam?)
division
Ahogy egy kormányfőtől elvárhatja az ember.
sziralisa
Isten éltesse ezt a kedves családot, osztozunk örömükben.
nevemnick
A mocsokkal van a probléma, nem a családdal.
Equus
@sziralisa: adjál nekik még 10 % ÁFÁ-t
namihami
És a miniszterelnökünk külön érdemként említette mag, hogy az egymilliomodik ""újmagyar"" még nála is kisebb. Persze, nem széltében, hanem hosszában.
@sziralisa: Nemcsak az örömben fogunk osztozni, hanem az általunk és csak áltakunk befizetett adóban is. És ez a baj ezekkel a ""frissmagyarokkal"". A pénz-potyázásuk megegyezik a voksmagyarságukkal.
Yoda69
20 ezer kinai, 30 ezer ukran jol haladunk. Kozben majd egymillio IGAZ magyar pedig elhagyta a hazat. Errol miert nem beszeltek, orban?
lópicigáspár
Hazafelé beugrik Szegeden az auchanba bevásárolni és azért a szerb útlevelére Röszkén még visszaigényli az ÁFA-t! Persze csak hazafiasságból a magyar gazdaságot erősítvén!
bencemacska
@namihami: ma, 00:15
Megelőztél. Amikor ránéztem a képre ez jutott eszembe. Még a "fazonja" is hasonló.
Mi lett volna, ha egy Botka, vagy Karácsonyi méretű férfit állítana oda. Fel kellet volna rá nézni, nem le!
kisrigó
Lehet, hogy már paranoiás vagyok ezekre a szép kerek fidesz számokra, de nem olyan millió ez is, mint a visszaküldött, (hirtelen megugró!) konzultációs levél több mint kétmilliója, vagy a semmilyen zsolt féle kopt keresztény tömeg?! Ki tud nagyobbat hazudni verseny folyamatos. Bizonyíték?? Az minek? El kell hinni, mert én mondom!! Ébren kell tartani a jámbor harci kedvet!
RonaGyuri
Laci-bácsi baromsága lassan megvalósul

persze nem egészen úgy, mert azok legalább dolgozni jöttek volna, ezek meg ugye…

Akár jelképesnek is tekinthetnénk


(kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1903/19033/190332/19033285_5a75aab59ae5efe99afd1b15e141cdc2_wm.jpg)

hogy a derék köztársaságtalanított KE-nk – csak úgy mellékesen a másik két retardált barom társaságában – felolvasta, hogy a mellette álló 1milliomodiknak kinevezett topolyai születésű, de Gunarason gazdálkodó Lajkó, de nem a Félix hogy is vélekedik a világról és persze ártunk és qurmányunkról. Hogy miért nem ő mondta az jó kérdés (persze ötletem van; kezdve a nyelvtudástól egészen az elszólásig), ahogy az is, hogy ki volt az ünnepelt ő vagy valamelyik családtagja.
Az „ünnepség”-nek külön pikantériát adott, hogy az államfő gazdaságos ember lévén egyben kifejtette túláradó (de szokás szerint tudatlan és átértelmezett) véleményét Kodály Zoltánról, ha már épp születése kereknek rittyentett (135) ünnepnapja volt. Ebben persze nem ez a primitívség a poén, hanem az, hogy a derék Köteles T.Ház-mesternek (aki egykor jól profitált vöröskatona nagyszüleiből) jelenlétében ünnepelte a Magyarországi Tanácsköztársaság zenei direktóriumának oszlopos tagját, aki a minap „Akik ugyanis Isten halálát hirdetik, azok mindig készen állnak az emberélet kioltására is” –ként nyilatkozott az időszak vezetőiről! =))
papa.49
Oszt. eme ,,dicső új állampolgár,, mennyi adót is fog fizetni a magyar államnak ???
Gondolom semmit, de ha eléri a nyugdíjas kort a markát majd tartja a nyugdíjért !!!
Csutigeci te végérvényesen tönkre teszed a környező országokban élő magyarok, és az itthoniak kapcsolatát, mert amit csináltok az csak SZAVAZATVÁSÁRLÁS semmi egyéb !!!
papa.49
Az igazi ,,szép gesztus,, az lenne ha a most anya nélkül maradt szoboszlói családnak valódi segítséget nyújtana, akik elég nagy bajban vannak, viszont van egy kurva nagy hibájuk NEM HATÁRON TÚLIAK, ÉS EZ LEHET KIZÁRÓ OK !!!
RonaGyuri
Csak szólok!

Áder előadásában elrebegett óhajjal akadnak gondok

Mottó:
„Ha majd a jognak asztalánál.
Mind egyaránt foglal helyet,”
(Petőfi Sándor: A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI)
és
„Ezért kell minden mívelt embernek a
hazát legfőbb gondjává tennie;
s ez mindenekfelett oly hazákról értetik,
hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába
tekinteni joga s kötelessége van.
Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók.
(Kölcsey Ferenc: Parainesis) ”

Mint ismert meg van az 1 milliomodik ajándék állampolgár. A mi derék államfőnk úgy találta jónak, hogy felolvasson (nem mintha az egészet nem olvasta volna!) egy részletet az ünnepelt, az esküt tevő életrajzából (ne röhögj Wazze, én is ismertem a viccet, hogy Kovács kartás már 49-ben is a Május elseje utcában lakott, na meg ottan van az az izé is, amit alkotmány helyett rittyentettek): „Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni”! Istenem a kötelezettségekre annyira nem vágyott; persze lehet csak nem akart kiríni a társaságból! =))
troppauerhumer
Hát ez megható ,míg sokasodunk a határon túli magyarsággal addig szép hazánkból a fiatalok 100 000-vel lépnek le az országból csak valahogy mégsem stimmel az egész ,határon túli magyarjainknak eszük ágában sincs el hagyni szülőhelyüket ,így mi megint csak fogyunk a 2018-as választáson a magyarországi polgárok a saját maguk nyomorba döntéséről vagy jobb élet lehetőségéről fognak döntést hozni szavazatukkal !
Ocsmány farizeus cirkusz ! Miközben emigrálásra kényszerül a népesség legproduktívabb, legkreatívabb tömege, ez a szemét azt ünnepli, hogy sok-sok milliárdból (melyet mi fizetünk) mennyi szavazatot sikerült vásárolnia, kiölve a határon túl élő magyarságból a hazafiság maradványait, s fideSS fanokká alakítja őket a tőlünk ellopott pénz segítségével. Ez a következménye, ha valaki(k) kontroll nélkül garázdálkodhat az államkasszában !
Csizmás Kond
@troppauerhumer: ...magyar megy...magyar jön...
justhpeter
@RonaGyuri: Ezt azért nem kellett volna. Műveletlen, szotyiköpködő csürhének Petőfit, Kölcseyt emlegetni. Töltsön el inkább örömmel bennünket, hogy a képen háttérben ott láthattuk Kézdivásárhely lovas hercegét, az állatokra lövöldöző, kamu-keresztény (by Puzsér) Tömjén Zsótit.
simmering73
Értem már miért lett ez a család az egy milliomodik. Pöttömebbek a Pöttömnél.
Jozefina
Keményen kellett válogatnia semmi zsótinak! Bár én az egy milliót sem hiszem. Vajon hány mellé lehetne oda tenni már a halotti anyakönyvi kivonatot (vagy nekik egyben örök életet és szavazati jogotm is adott a ...???)
Egy biztos, hogy ök is a határon belülieken élősködnek!!! Egyébként sajnálom őket, hogy rivaldafénybe kerültek, mert a szerbeknél is akadnak nacionalista barmok!!!
RonaGyuri
@papa.49: egy normális országban nem szép és nem gesztus, hanem természetes!!!
Ha már itt tartunk: mi is lenne az a szép gesztus??? =))
szép új világ
@troppauerhumer: Nagyon rátapintottál a lényegre! A külhoni magyaroknak eszük ágában sincs idejönni! Szívesen fogadják az adományokat, cserébe szavaznak is a gecire, ne de annyira azok sem hülyék, hogy ide költözzenek és bevállalják a kilátástalanságot, a folyamatos elszegényedést és a kialakulóban lévő diktatúrát.
@Csizmás Kond: Honnan jön ide magyar? Áruld már el!
Sámannus
Az lenne az összetartozás, ha nem lopnátok, mert így szart ér az egész.
F_Viktor
Igen, a kulfoldi szavazogepeknek jar a gesztus a magyarorszagi magyarnak csak a hazugsagok, az ado'k es a semmit nem ero stadionok jutnak. No es a kulfoldre, nyugatra valo menekules lehetosege.
Clavigo
@durbincs: Kib@szott bocskoros lápi móc!!
tudode
Az "un" NEMZET SZÉGYENE, ha az államelnök is"tevőlegesen, teret ad + részt vesz cinkosként ebben a KIRAKATPOLITIKÁBAN! Ilyen módon "kellene" a NEMZET EGYSÉGÉT KIFEJEZNI???
.
Azokért nem kellene FELEMELNIE A SZAVÁT, akik NYOMOR MIATT ELHAGYTÁK a NER nyamvadt országát, és még KARÁCSONYKOR "is" Skype-on tarthatják a kapcsolatot!
.
Tehát 1 millió külhoni, minusz kb. 600 ezer honi, akik ELHAGYTÁK Orbániát, az = 400 ezer, ha már a LÉTSZÁMOLVASÁSNÁL tartunk!!!
.
Annyi GESZTUS VOLT/VAN, hogy beledöglik az ország fele!!! Ponyemáj "volt" fiatal/megöregedett demokraták, a KIRAKAT ÁLLAMELNÖKÜKKEL egyetemben!!!
Pálinkás Pál
mennyit kellett castingolni amíg találtatok egy a csúti féregnél is alacsonyabb nyomorultat??
Csizmás Kond
@bencemacska: ..pl mi a kifogásod a cikkben szereplőkkel ?
qxy
Gondolom a szavazatuk, hatot ér nem??
bencemacska
@Csizmás Kond: Velük semmi, nem szoktam idegeneket, ismeretleneket minősíteni!
Nekem elveim vannak, én egyáltalán nem engedném meg ezt a lehetőséget!
Hogy állapítod meg pl egy ország állampolgárainak számát?
Csizmás Kond
@bencemacska: ...akkor meg mit értesz minőség alatt ?
és megállapítani nem kell mert az nyilvántartott adat.
quadrocopter
Az 1 milliomodik csicskásítás és butítás!
bencemacska
@Csizmás Kond: De egy hármas állampolgárt három országban tartanak nyilván, ez nem zavaró?
Igenis van minőség, mert M.o-ról nem a lumpen elemek mennek ki.
Az állampolgárság osztogatók meg nem figyelnek másra, csak a szavazatszámra!
Arról nem is beszélve, hogy azoknak a "jobban képzett része" a magyar útlevél birtokában ugyanoda megy, ahova a M.o-ról "kitántorgók"!
De ezeket te jobban tudod, mint én!!!-:))))
Csizmás Kond
@bencemacska: ..nekem nem zavaró mert nem vagyok az...de pl Sorosnak az lehet...:)
...és miből gondolod, hogy jobban tudom ?
bencemacska
@Csizmás Kond: Abból gondolom , hogy legalább két nemzedékkel vagy nálam fiatalabb! Én már "röghöz kötött" vagyok!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...és szerinted a fiatalok okosabbak nálad ?
bencemacska
@Csizmás Kond: Más a perspektívájuk! Ugye elhiszed?
Ha nem, akkor majd rájössz 50 év múlva!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...na de még most sem értem hogy miért kéne magyarságában minősíteni valakit a születési helye szerint...?
bencemacska
@Csizmás Kond: Ha nem tudsz (szerintem nem akarsz, mert kötözködsz!) különbséget tenni az állampolgár és az azonos nemzet tartalma között, akkor nincs miről vitatkozni. Csak elbeszélünk egy más mellett és annak semmi értelme!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...az előbb még okosnak néztél ..már nem vagyok az ?
Veleda
meglepődtem, hogy nem erdélyi és nem ukrán. Vajdasági. Hogy a francba találtak ide Gunarasból?
bencemacska
@Veleda: Hát lehetett pályázni a nekik nyújtott támogatásra!
Veleda
@bencemacska: Remek ! De most rossz hangulatban vagyok, tekintettel az árván maradt hajduszoboszlói hármas ikrekre és az édesapára. Remélem, nekik nem kell pályázni az állami támogatásra. Valakinek csak eszébe jut, hogy mire van szükségük:(((((((
bencemacska
@Veleda: ma, 18:09
Nekem is rossz napot okozott már tegnap.
Azt csak ma olvastam, hogy lombik bébik, és nem is műhiba volt!
papa.49
@RonaGyuri: Ebben az országban ez már ,,szép gesztus,, lesz !!!
Veleda
Teljesen mindegy mibe kerül a Magyarországon adózóknak, ezek csak úgy adják az állampolgárságot, nyakra-faszra azoknak akik 1 napot nem laktak Magyarországon, és szintén nem is adóztak itt. Vagyis a mi farkunkkal verik a csalánt, hogy örökre ők maradjanak hatalmon.
Hányok tőlük
Veleda
@durbincs: Az Ali tata meg a 40 prosztata maradtak volna az olajos korsóban az idők végezetéig:))
Macskanő
Kíváncsi lennék ebből az egymillióból vajon hány szlovákiai magyar van, aki lemondott a szlovák állampolgárságáról cserébe a magyarért.

Ha van ilyen az egymillióba az kijelentheti ezeket a mondatokat:"A magyar állampolgárság megszerzése számomra érzelmi dolog. Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak"
peterkelemen
Azért azzal remélem tisztában vannak ezek a gerinctelen átszavazók, hogy a történelem mindig változik így rohadtul megfogják szívni. Visszakapják még ezerszeresen!
cikicakk55
@Csizmás Kond: ma 16:40

A FideSS adat és a valóságos adat közt hatalmas a különbség!.Elég ha csak arra a pár százezer tévedésre utalok amit a konzultációs íveknél elszámoltak.Azokról a számokról már nem is írok,ami már alapból röhej. ( szárnyal az ország.Emelkedett az életszínvonal,csökkent a szegények száma,kevesebb magyar indult neki a világnak,mint egy éve,kimagaslóan jó nálunk az egészségügy,Orbán szerint Ő soha nem volt,most sem az és nem is lesz vagyonos ember.Hazudik az államadósságról,mert magasabb mint amikor átvették az MSZP-től az ország vezetését, pedig állítólag a manyup pénzt arra költötték. Szerintük az nem közpénz,ami mindenki más szerint igen is közpénz.Na de nem sorolom,mert letelik a karakterem
Gyuri Géderről
Igazán szeretnék Magyarország teljes jogú állampolgára lenni, hiszen elődeim is azok voltak" – idézett az esküt tevő önéletrajzából beszédében Áder János.
Én is idézem, amit hallottam: "egyre ide lakni ba...ki, majd megtudod mi a magyarok istene."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.