Ő volt az egyetlen, aki nemmel szavazott a diák támogatásával kapcsolatban.

Hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának támogatásáról döntött csütörtökön a debreceni közgyűlés. Idén két jelölt volt, egyikük – az RTL Híradó információja szerint – roma származású. 

A 30 fős közgyűlés csak azért nem támogatta egyhangúlag a cigány fiatal ösztöndíját, mert Ágoston Tibor, a Jobbik képviselője nemmel szavazott.

Ágoston a szavazás előtt azt mondta, a diák nem érdemelte ki a segítséget, mert "bizonyos hiányosságai" vannak. Ezt részletesen nem fejtette ki, de előállt egy javaslattal:

Hogyha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor ez a tehetségekről szóljon, ne azokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd ő megmutassa, hogy ő tehetséges-e. Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk "Rostás Winnetou" lesz a neve, és felzárkóztató program.

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a leghatározottabban visszautasít, bármilyen faji vagy etnikai megközelítést ebben a kérdésben. 

Ágoston Tibort korábban 750 ezer forintos pénzbüntetést kapott, mert nyilvánosan "holokamu" néven illette a második világháborús náci népirtást.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Na ezek azok a szar alakok akik miatt az ember gyomra kifordul, ha a jobbikra gondol, mint kormányváltó párt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Na ezek azok a szar alakok akik miatt az ember gyomra kifordul, ha a jobbikra gondol, mint kormányváltó párt.
Desischado
Na, többek között ezért is szeretném, ha a jobbik eltűnne a politikából és a Parlamentből! Cinikus szemétláda, gyomorforgató ez a viselkedés!
Pálinkás Pál
@human: Pedig igaza van...elvégre már eddig is súlyos milliárdok tűntek el a különböző "Rostás Winnetou" programokban nulla eredménnyel...vagy nálatok ilyenkor nem számít a pénz???
csipetke
Ezek járatják le az ilyen szövegekkel a jobbikot.Nem gondolom magam rasszistának,de a cigányok keményen megdolgoztak érte,hogy az ember ne szívlelje őket(tisztelet a kivételnek),de ez a beszólás gusztustalan volt,és politikushoz nem méltó.Pedig úgy tűnik,hogy az ellenzék a jobbikkal összefogva paterolhatná ki végre Orbánt,és a rablóbandáját,de így nem fog menni.
Csizmás Kond
..mongyuk azért mert egy éretlen fiatal egyszer holokamuzik még nem jelenti azt hogy tehetségtelen...
justhpeter
@Pálinkás Pál: Talán arra is rá lehetne kérdezni, hogy ki adta ezeket az eltűnt milliárdokat, milyen volt az ellenőrzés ezekkel a pénzekkel kapcsolatban és hányan ülnek a fegyházban az eltűnés miatt. Tartok tőle, hogy a következő kormányülést már a fegyházban kellene megtartani.
justhpeter
Mindezek persze nem menthetik fel Ágoston Tibor debreceni képviselőt.
kereső
@Pálinkás Pál: 05:26, és szerinted mi köze van egy roma származású tehetséges!magyar fiatalnak a "Rostás Winnetou" programokból elrabolt milliárdokhoz?Nincs információ arról,hogy a jobbik mikor,milyen módon lépett fel ezen pénzek ellopása/elherdálása ellen-mert a mondvacsinált programok is lopásnak számitanak.Mikor követelte Farkas Flórián és bűntársai büntetőjogi felelősségre vonását?Persze ezeknek a milliárdoknak legnagyobb része attól a gaz uniótól jött, a gaz únió állampolgárainak adójából ,amit a jobbik annyira utál,hogy képes ennek a szövetségnek még a zászlóját is elégetni/védekezés: tudatmódositó cukorkákat szopogatott,mielőtt erre vetemedett volna./
Pálinkás Pál
@kereső: Semmi...de csak egy projektet mondj...ami nem kidobott pénznek minősült "felzárkoztatás" fedőnéven...gondolok itt a kiutalt szociális lakásokra...ami nem volt lebetonozva azt felszedték,minden mozdíthatót eladtak belőle...
human
@Pálinkás Pál: Azt kellene megértened, hogy nem ez a gyerek lopja el ezeket a pénzeket. Úgy írod amit írsz, mintha Farkas Flóri egymagában soha nem tüntetett volna el 1,6 milliárd forintot. A milliárdok nagy része amikről írsz el sem jutnak a romákig.
Volt cikk róla, hogy egy faluban a szegény gyerekek mikulás csomagjára szánt pénzt valaki elköltötte marha húsra. Mikor kiderült úgy mentették a helyzetet, hogy gyorsan valaki odanyomott nekik x ezer forintot, hogy ne legyen nagyobb botrány. És nagyban ugyanígy nem jutnak el a milliárdok a romákhoz.
A másik amiért szintén nem a romákat lehet hibáztatni, hogy egy sikeres EU-s felzárkóztató program is max addig fut amíg azt kötelező működtetni a pályázat szerint. Nincs hosszú távú stratégia. Minden kormány csak 4 évben gondolkodik.
Pálinkás Pál
@human: ebben igazad van..legalább a felét ellopják útközben...de a romáknak kiutalt lakások állapota egy év után fényesen bizonyítja mennyire megéri nekik bármit is adni...bármennyire is fájó...a szegregáció lenne a megoldás...maguk között aztán azt csinálnak amit akarnak...persze tudom hogyha hermetikusan elzárnád őket...magukat kéne eltertani,megtermelni amit elfogyasztanak...akkor rohamosan fogyna a cigány népesség...mert erre képtelenek,egy here népség...ahol csak megtelepedtek!!
human
@Pálinkás Pál: Vannak ilyen programok. Egy ismerősöm ezen a területen dolgozik. Ő jó példaként hozta a cigány fiatalok mentorálását zenei területen. Jó eredményeket értek el azzal hogy sikerült célt adni nekik és saját lábukra állítani őket a pályájukon.De ha beszélgetnél szakemberekkel ők is tudnának mondani még további programokat amik működtek vagy működhettek volna ha nem állították volna le őket az EU-s vagy svájci vagy norvég finanszírozás leállása után.
kereső
@Pálinkás Pál: igen ,van ilyen.Én meg azt is látom,hallom,hogy hajnali fél négykor megy a kisbusz az utcában,tele emberekkel-romákkal, mennek 200-300 kilóméterre dolgozni/kubikolni/,hogy ne közmunkán kellejen tengőidnük.A feleség felszáll a hajnali buszra,mert a munkhelyén 6-kor kezdődik a műszak, a gyermek felszáll a következő buszra,indul az iskolába,és nem mellé, és tanul.Ha nem teszi, az anyai/apai dorgálás majd meggyőzi.Ezek a gyerekek mmár nem úgy nőnek fel,hogy nem látnak dolgozó embert maguk körül.Nem tudom mi is lehetne a megoldás?,de Cserdi polgármestere példát mutatott,hogy hogyan is lehetne megoldani a problémákat.Csak,hát ez tissztességes megoldás lehetne, és nem látom a többségi társadalom részéről a támogatását, a fent lévőkről nem is szólva.De ,az hogy csupán származás okán becsmérelünk embereket/mindenkit egy kalap alatt,még a jobbiktól is elfogadhatatlan.Emlékszel a Benes -dekrétumokra? A kollektiv bűnösség példájára?Nem felháboritó?De igen, akkor most miért is alkalmazzuk ezt az elvet a roma kisebbséggel szemben?Mit tett a jobbik,mint parlamenti párt a pénzek elherdálása ellen?
quadrocopter
Nyilasból nem lesz szalonna...vagy nyilas szalonnából kutya?

"1965-ben, tízgyermekes család harmadik gyermekeként született Nyíregyházán. Tanulmányait befejezve, majd akkori munkáját megszakítva 1985-ben vonult be katonának. Ebben az időszakban fedezte fel élete legmeghatározóbb személyét, Jézus Krisztust. Leszerelését követően a budapesti Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatója lett, de harmadéven tanulmányai megszakítására kényszerült. Budapesten szociális munkásként dolgozott hajléktalanok között, Debrecenbe 1993-ban került. Itt tizenkét éven át a Dorcas Nemzetközi Keresztény Segélyszervezet munkatársaként tevékenykedett."

Nem igazán sikerült felfedezni Jézus Krisztust, a Mein Kampfot olvasgatva...pedig biztosan lelkesen kereste benne...a keresztény segélyszervezethez meg vélhetően moslékért járt...
Pálinkás Pál
@kereső: Azért a példád sántít kicsit...kíváncsi lennék hányan sietnének a közmunkára,ha újra folyósítanák nélküle is a segélyt!!!És szó sincs általánosításról...egyszerű valószínűségszámítás...az elmúlt évek,évtizedek történései fényesen igazolják hogy integrálhatatlan csürhe a jórészük!
magyarbakancs
Szeretnék megtudni valamit, ezeknek a felemelkedési programoknak van valami értelme?
Kulturális vitába nem szeretnék bocsátkozni, de egy népnek nem volt elég 275 év ahoz,hogy integrálódjon mitől lesz most,?
Természetesen nem általánosítók de közel 1 milliós cigányság között 0,25% a diplomás ,és 3% -a a szakmunkás aki le is tette a vizsgát,és meg szerezte a szakmát.
Nem a másik oldalon kellene valami szemlélet váltás?( Cigányság közt)
human
Szerintem ezek a rasszista barmok szinte rettegnek attól, ha tehetséges, sikeres romáról hallanak, mert akkor megdől az az elmélet amire egész életüket tették, konkrétan hogy vannak genetikailag alattvaló fajok és ezért azok nem is képesek elismert, magasabb társadalmi pozíciókba kerülni. Ezeknek létkérdés, hogy a romák többsége továbbra is csak bűnöző legyen.
F_Viktor
A jobbiknal ezt jelenti a neppartosodast, a cukisagot.
Ahogyan @quadrocopter: is irja, kutyabol nem lesz szalonna, csak a szavazatokat szeretne vona maximalni, mikozben rosszabbak a fityesznel is.
szép új világ
Akárhogy cukiskodik a jobbik, ezért valahogy mindig kibújik a szög a zsákból.
Pálinkás Pál
@human: Te nyomorult...cáfold meg a tényeket...a számok nem hazudnak...értelmiségi cigányokról beszélni csak ezrelékekben lehet...bezzeg belátogatsz egy böribe...ott nem ezrelékeket találsz!!! És magasról leszarom hogy rasszistázol...ez egy kitalált libsi majmok által hangoztatott fogalom...ami a kutyát nem érdekli!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Itt van neked a "kitalált fogalom". A francia race szóból ered.

A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.[1] A rasszizmus nyelvi alapon megnyilvánuló formája a lingvicizmus. (wiki)

Időnként nem működik a keresőd, Palika, nem kéne megnézetned a pc-det?
kereső
@F_Viktor: a baloldali szavazókra hajt a cukiság kampányával, versenyben az lmp-vel.
Mekkora nagy átverés kezd kirajzolódni, az ÁSZ jelentés kapcsán.
Pálinkás Pál
@quadrocopter: És...most ezzel mit akarsz mondani??? Maga az Úr,vagy az evolúció..kinek melyik tetszik, alkotta meg a rasszokat...és nem véletlenül különbözőnek...az hogy libsi nyomorultak alkottatok rá egy fogalmat...az a tényeken nem változtat...és nem is magával a rassz fogalmával van a baj,hanem amit ti ráaggattatok...úgyhogy eléggé felesleges a kapálódzásod...de ezt már tisztáztuk párszor...elméd eléggé csekély egy értelmes vitához...
staro2
No akkor ki vonult a nyilasokkal?
Ugye megérte?
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: A milliárdok eltüntetése nevekhez köthető, őket kell okolni érte.

Olvashattunk olyan programokról, amit roma kulturális központ céljára adtak, és a község saját céljára csinált egy wellnes és sport klubot. A romák be sem tehetik oda a lábukat. Több hasonló eset is előfordult.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Tévedésben vagy, nem a fiatal "holokamuzott", hanem Ágoston Tibor a Jobbikos képviselő.
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: Ha ilyen körülmények között születtél volna, itt nőttél volna fel, ha így kirekesztettek volna, mint a cigányokat, akkor mi lehetett volna belőled is?
Eladott Ország
Hívhatnák a felzárkóztatási programot, "híd a picsába" programnak is vagy a "cigányság Rogán Antalja." programnak. A felzárkóztatás helyett milliárdokat loptak el büntetlenül. A fidesz faji álszentsége is csak egy nagyrakás szar!
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Ugyan már...talán meg van az oka annak a kirekesztésnek...és szaporán dolgoznak azon hogy ez fenn is maradjon...
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Ugye most csak viccelsz??? Romák felzárkoztatására,kultúrális művelésére pénzt adni olyan mint disznók elé gyöngyöt szórni...vagy te láttál már romákat könyvtárban...bár bocsánat..a multkor volt itt egy cikk róla...el is loptak egy csomó mindent a könyvtárból!!!
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: Nem műveltségi program lett volna az első szempont, tudtak volna itt tisztálkodni is, ami kívánatos volna minden szegény településen. A sok park helyett itt-ott azt is megvalósíthatnák a polgármesterek.
Volt olyan település is, ahol egy játszótér létesült közpénzből, oda csak belépődíjjal mehetnek be az azt igénybe vevők.
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Buta vagy Palika, de ez nem újság! Az "Úr alkotta a rasszokat?" Az őseid fekete Afrikából származnak és nem fehérek voltak! Jobb ha beletörődsz, de ha mégsem, akkor sem változik semmi!
Semmivel sem vagy különb, mint bármelyik fekete seggű "nigger" vagy "migri" a liberalizmusról meg már régen kiderült, hogy kizárólag annak tudhatod be, hogy itt most baromságokat szenvedhetsz ki magadból és a turbózott tahó is a debreceni hordagyűlésen!
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Ez megint csúsztatás..mert aki regisztrált az ingyen bemehetett...és már bocsánat..adófizetők áldozzanak azért pénzt hogy a cigók mosakodni tudjanak...mert ne szépítsük,az uniós pénz is adókból van...az itt rasszistázóknak...az emberekben az előítélet nem a cigók színe,hanem életvitele,viselkedési normái miatt alakult ki...mert azért roppant érdekes hogy 10 erőszakos bűncselekményből minimum 8-at cigány követ el...holott csak 10 % a népesség arányuk...nos,,majd ha ez változik,akkor joggal dumálhattok rasszizmusról..
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: "és már bocsánat..adófizetők áldozzanak azért pénzt hogy a cigók mosakodni tudjanak..."

Igazad van, az adófizetők pénzét áldozzuk inkább azokra, akik saját pénzből is tudnának wellnesezni, sportolni. Ráadásul, nem ilyen célra nyertek pályázatot.
Pálinkás Pál
@quadrocopter: nemnem...az emberiség ősei fejlődtek ki Afrikában..és akkor még nem voltak feketék,hanem szőrösek...látod milyen hülye vagy...mondtam már neked párszor..mielőtt ideböfögsz valamit,tájékozódj...mellesleg ha már ennyire odavagy az evolúcióért...minden földön létező élet egy bizonyos őssejt leszármazottja,ami valamikor nagyon régen osztódni kezdett!!!persze a te egyenesági felmenőidet könnyebb kideríteni...képességeid alapján leginkább valami cerkóf majomra hajadzol!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Palika! Fekete lyukat fognak rólad elnevezni, ami a tudásszintedet és értelmi képességeidet illeti!
Összekevered a saját családod származását az emberiség származástani tételivel, ami a szőröst illeti!

Figyelj csak, kis butuska rasszista csacsi:

Az ember afrikai származásának hipotézisét már Charles Darwin megfogalmazta Az ember származása és a nemi kiválasztás című, 1871-ben kiadott művében. A gondolat tudományos bizonyítására azonban csak 1980-ban kerülhetett sor az ősi leletek mitokondriális DNS-ének és a fizikai antropológiájának együttes vizsgálata során.

Az elmélet szerint a Homo sapiens Afrikában alakult ki a 200 000 és 150 000 év előtti időszakban.[1] Körülbelül 60 000 évvel ezelőtt hagyta el Afrikát, hogy fokozatosan felváltsa az Eurázsiában élő, korábban szintén Afrikából kivándorolt embercsoportokat, így a neandervölgyi embert, a Homo erectust,[2] illetve a Homo floresiensist és a gyenyiszovai embert.

A 60 000 évvel ezelőtti, legkorábbi sikeres "out of Africa" migrációt megelőzően, amely résztvevőinek utódai ma is élnek, korábbi kísérletek is történhettek erre, mivel a térségben arab archeológusok 125 000 évvel ezelőttről is találtak szerszám-leleteket.[3]

Az elmélet túlnyomó támogatottságot élvez a nemzetközi tudományos közösségben.[4] Különböző elképzelések léteznek azonban arról, hogy egyetlen ütemben történt-e a kivándorlás, vagy több alkalommal került sor arra.[5] Számos tudós pedig Kelet-Afrika helyett inkább Észak-Afrikában keresi a modern emberek kialakulásának bölcsőjét, ahonnan a kivándorlás történt.[6] (wiki)

Ergo: a kis szőrösök vándorlása az a családod múltja, az emberiségé ettől eltérő!

Ugye, megmondtam, hogy a szabvány hülyéken is túlteszel...küldjek pc szakembert, hogy beállítsa a keresődet?
laja70
@human: A fideszkdnp-ben nincsenek szar alakok!!!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Látod okostojás..magad írod homo sapiens...nos,ama bizonyos afrikai elvándorlás idején még nem alakultak ki a bőrszín szerinti rasszok...ennek utánanézhetsz a gugliba okoska!!! de segítek rajtad!!!
"

100 ezer éve: Homo sapiens („bölcs ember”)

lelőhelyek: sok, első Crô-Magnon (Franciao), erről cro-magnoni embernek is nevezik

benépesíti az egész Földet: Afrikát, Eurázsiát, majd a Bering-szoroson át Amerikát is

mivel ilyen eltérő természeti feltételek között élt, hamarosan 4 altípus (rassz) alakult ki:

europid (Európa, Ny-Ázsia, É-Afrika): világos bőr- és hajszín, férfiaknál erős arcszőr

mongolid (Kelet-Ázsia, Amerika): sárgás vagy vöröses bőr, „mandulaszemek”, gyenge arcszőrzet

negrid (Afrika): sötét bőrszín

ausztralid (Ausztrália): sötét bőrszín"

de hogy ne hülyén halj meg...a bőrszin a letelepedés helye miatt alakult ki...tehát az én fehér őseim ,nem afrikából származnak ..legfeljebb azok az ős-ős szülők,akik onnan elvándorolva...olyan helyen telepedtek le...hogy fehérek lettünk...kérdésed van még???
kereső
@laja70: az se jobb, ha csak alakok vannak,és nem fejek.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...megesik, hogy kiesik...:)
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Látom, tanulsz a szóhasználataimból, ez piros pont! Néhány egyednél itt már ugyanezt megfigyeltem, ez számomra hízelgő!

Amit bemásoltál az pontosan arról szól; mit már a szádba adtam! De a logika is hiányzik belőled! Csak nem azt állítod, hogy a szőrzet alatt európai fehér volt bőrszín?

-Új elmélet arról, miért fehéredett ki az európaiak bőre - Origo
www.origo.hu/.../20140311-evolucio-meg-mindig-vilagosodik-az-europai-emberek-...

!lég ennyi, vagy már működik a keresőd?
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Ez most meddő vita...mert mint említettem egy osztódni kezdő sejt leszármozattjai vagyunk mindnyájan...de a legtöbbünk számára a jelen a fontos...abba pedig nem fér bele a migráns csőcselék...a másik...tőled még egy kisegítőiskolás sem tud mit eltanulni...mert azok szintjét is csak max alulról súrolod...de legyen...a te világodban szükség van migránsokra,az enyémben nincs...majd idővel összevetjük ki járt jobban!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: 1/ Palika! Nem kell visszamenni az Ősrobbanásig, elég ha beletörődsz a tudományos eredményekbe!
2/ Ami az eltanult szóhasználatot illeti, azt fényesen bizonyítja a ".látod milyen hülye vagy." amíg verőcét el nem kezdtem ezzel osztani, addig nem használtad - nézd vissza a hsz-eidet!
3/ Aki annyira hülye, hogy mást próbál oktani netes kereséséből, miközben maga a legritkább esetben találja meg a keresőt, mielőtt ugatna, az ne verje a taknyát - Palika!
4/ A majd így és a majd úgy" sci-fi kategória.
5/ A rasszizmus rövidebb- hosszabb távon mindig bukásra volt ítélve, mert az ember eredendően toleráns lény, mint ahogyan az idős emberi egyedek jóhiszeműek, Majd megtanulod!
human
@Pálinkás Pál: Én vagyok nyomorult? Neked forog vérben a szemed attól, ha egy cigány gyerek sikert ér el és ezért jutalmat is kap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.