Az ünnepek, az évfordulók erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben – mondta Áder János államfő, aki hétfőn adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a remény, a hűség, az elkötelezettség, mindannyiunkat erősebbé tesz. Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet – mondta.

Áder János adventi ebéden fogadta a történelmi egyházak vezetőit

Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök és Várszegi Asztrik, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság főapát-püspöke (b-j) a magyarországi történelmi egyházak vezetői tiszteletére adott adventi ebéd előtt a Sándor-palotában 2017. december 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Bár a segítségre szoruló és vigasztalásra váró emberekből sosem fogyunk ki, az egyházaink tanítása, a hívő emberek "személyes kincse", sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben is: átemelhet az ésszel és logikával megoldhatatlannak tűnő helyzeteken, és valódi reményt közvetíthet azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Az elnök köszöntőjében idézte a száz éve született Szabó Magda írót, aki az elkötelezettségről szólva azt mondta:

Hiszek az egyház létezésének fontosságában, hiszem, hogy kell egy olyan közösség, amely átemeli az embereket az életük olyan szituációin, amelyek észokokkal, logikával megoldhatatlanok. Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2494/3246/original.jpg?w=600&h
Ahol az egyházi vezető, aki más körülmények között fontosnak érzi közéleti kérdésekben állást foglalni, ítélkezni, beleszólni, de nem emeli fel a hangját az országot maga alá gyűrő agresszióval szemben csak azért, mert nem mehet szembe a főnökével, aki viszont egyenesen helyesli a felmerülő problémák ilyetén elintézési módját, ott a kereszténységre hivatkozni nem csak hogy nem erény, hanem egyenesen szégyen. Ha ez a keresztény Európa, amit Magyarországon az államilag kitartott baráti egyházak (tisztelet a kivételes emberségnek) a politikával karöltve képviselnek, akkor inkább ne legyen keresztény ez a kontinens. És itt nem arról van szó, hogy a lakosság zöme rasszista és utálja az idegeneket, hanem arról, hogy a
mesterségesen gerjesztett hisztéria már réges-régen magyart a magyar ellen fordított.
Erdő Péter nem a vallását, nem az istenét és végképp nem a híveit szolgálja, hanem a politikát. Nem az emberséget, hanem az erőszakot. Nem az egyetlen erkölcsileg hiteles egyházi álláspontot képviseli, hanem az ostoba gyűlöletet. Amiről most éppen nincs véleménye és mondanivalója. Akkor is ezt tette, amikor arra hivatkozott: a menekülteken segíteni azért nem áll módjában, mert az bűncselekmény lenne.Tudom, hogy nincs itt semmi látnivaló, de mégis. Ahol a politika az agressziót nem elítéli, hanem támogatja, ahol az egyház az erőszakot nem határozottan elítéli, hanem elsunnyog a helyszínről, ott a deviancia átvette a normalitás
helyét. Ott az erőszak erőszakot fog szülni, ott cinkostársak vannak a bűnözésben és a társadalom erkölcsi-szellemi-lelki nyomorba döntésében. Ott Erdő Péternek sem jár majd az isteni feloldozás.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/orban_erdo_0.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bakegya
A hét szentségit,MILYEN JÓL DOLGOZHATTAK BE A FIJJUK AZ EGY -HÁZAIKNAK!!!-ez is meg vót-a mi pénzünkön az istentelen jankó mekkora fideSS körösztöt visz a nyakába!!!
Eladott Ország
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2494/3246/original.jpg?w=600&h
Ahol az egyházi vezető, aki más körülmények között fontosnak érzi közéleti kérdésekben állást foglalni, ítélkezni, beleszólni, de nem emeli fel a hangját az országot maga alá gyűrő agresszióval szemben csak azért, mert nem mehet szembe a főnökével, aki viszont egyenesen helyesli a felmerülő problémák ilyetén elintézési módját, ott a kereszténységre hivatkozni nem csak hogy nem erény, hanem egyenesen szégyen. Ha ez a keresztény Európa, amit Magyarországon az államilag kitartott baráti egyházak (tisztelet a kivételes emberségnek) a politikával karöltve képviselnek, akkor inkább ne legyen keresztény ez a kontinens. És itt nem arról van szó, hogy a lakosság zöme rasszista és utálja az idegeneket, hanem arról, hogy a
mesterségesen gerjesztett hisztéria már réges-régen magyart a magyar ellen fordított.
Erdő Péter nem a vallását, nem az istenét és végképp nem a híveit szolgálja, hanem a politikát. Nem az emberséget, hanem az erőszakot. Nem az egyetlen erkölcsileg hiteles egyházi álláspontot képviseli, hanem az ostoba gyűlöletet. Amiről most éppen nincs véleménye és mondanivalója. Akkor is ezt tette, amikor arra hivatkozott: a menekülteken segíteni azért nem áll módjában, mert az bűncselekmény lenne.Tudom, hogy nincs itt semmi látnivaló, de mégis. Ahol a politika az agressziót nem elítéli, hanem támogatja, ahol az egyház az erőszakot nem határozottan elítéli, hanem elsunnyog a helyszínről, ott a deviancia átvette a normalitás
helyét. Ott az erőszak erőszakot fog szülni, ott cinkostársak vannak a bűnözésben és a társadalom erkölcsi-szellemi-lelki nyomorba döntésében. Ott Erdő Péternek sem jár majd az isteni feloldozás.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/orban_erdo_0.jpg
human
Egyszer Áder is történelem lesz a felcsúti köpcössel együtt. Na vajon mit fognak írni a történelem könyvekben róluk? Mussolinit akit oly annyira éltetett a népe a végnapokban már az utcán taposták sáros cipővel szeretőjével együtt.
tudode
Egy oltári nagy HÁTRÁNYUK "EZEKNEK", hogy aki átlát a szitájukon NEM LEHET RÁJUK közjogi méltóságként FELNÉZNI!!!
mackoka46
Jó gyomruk van az egyházi vezetőknek !
quadrocopter
És a "történelmi egyházak" vezérei mikor adnak adventi ebédet a csóróknak, ahogyan azt Ferenc pápa tette?
Nem fussa a perselypénzbül?
Pálinkafőző Rézüst
Jól kiröhögték a valódi hívőket, és a szegényeket...
justhpeter
Csak Várszegi Asztrik miatt nem mondom, hogy összefújta a szél a szemetet.
Sámannus
Ezek felelnek a gyermek éheztetésért, és a hajléktalanságért.
namihami
Csak zabálni kellett, keresztelni nem. Ezért az Iványi Gábornak már nem jutott egy szék, legalább az asztal szélén vagy a konyhaasztalnál.
Igaz, az Iványi szégyellt volna ezekkel egy asztalhoz még csak leülni is.
human
@Eladott Ország: Köszönöm, de elég volt látnom véletlen pár archív video felvételt. Orbánnak sem ártana néha megnézni hogy végezték elődei.
human
Hiányoltam Mészárost a képről. Ha már úgyis a pénz az isten a NER-ben, meghívhatták volna mint földi helytartóját.
Eriksson
@namihami: Iványi nem történelmi egyházi képviselő. Tudjuk.
kereső
És a jelenlévők közül hányan pirultak bele ebbe a Szabó Magda idézetbe?:" Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi."
staro2
Várszegi főapát úr is megválogathatná, hogy kivel szerepel egy képen.
olivér
Én a szakállas,szúrós szemű apostolt, ATV (alias Németh) Sanyit hiányolom a képről.Pedig a válogatásnál ő is belefeküdt a hámba,hogy a maga 35 éves vallásos tündöklésével beleférjen a "történelmi egyházak" társaságába az állami támogatások elnyerése miatt,bár szerintem ilyen hatékonyan egy szektavezér sem fosztogatja a híveit is,mint ez."Nem elég a Hit,kell a magas profit."Ez a jelmondat áll a Hit szekta teológiájának,a Szent Pál Akadémiának a homlokzatán is,ha jól hallottam.
lampa laz
Ebéd alatt ki lettek oktatva sorosból, h hogyan kell a hívek agyát kilúgozni a választásokra.
hetöndöe
@Eriksson: Végül is a buli a "történelmi" egtyházaknak szólt,nem pedig a valódi hívőknek.
Okádnom kell ezektől a szarháziaktól.
Eriksson
@hetöndöe: Igazad van a lényegben, de az okádás magánügy.
peterkelemen
Történelmi egyházak értsd a hazaárulók, akik a náci-komcsi gyülekezetté vedlett Orbánékkal fosztogatják a népet és az országot. Kihasználva millió hiszékeny embert.
peterkelemen
"A vallás akkor keletkezett, amikor az első csaló találkozott az első ostobával." /Voltaire/
quadrocopter
Választási felhívás, (K)áder módra! Eligazítást tartott az egyházi komiszároknak!
Jozefina
Egyetlen normális ember van közöttük és az Várszegi Asztrik!!!
desiro
Meg volt az eligazítás a választásokról.
justhpeter
@Eriksson: Szerintem Várszeginek ez volt a búcsúlátogatása.
Eriksson
@justhpeter: Valahol olvastam, hogy lemondott, ill. visszavonult. Most nem régen.
justhpeter
@Eriksson: Igen. Január elején szándékozik távozni.
namihami
@Eriksson: Igazad van. Éppen ezért egyedül többet ér, mint a többi együttvéve. Mind erkölcsi, mind mentális értelemben.
Eriksson
@namihami: Sajnos, vagy nem, de nem ismerem.
namihami
@Eriksson: Személyesen nem is kell. Elég a tevékenységéről tudni.
Eriksson
@namihami: Sajnos, azt sem ismerem. Csak annyit tudok róla, hogy Orbán valamelyik gyerekét ő keresztelte és azt, hogy hiába szeretett volna történelmi egyházfő lenni. Elutasították.
namihami
@Eriksson: Kettőt.
És fenntart óvódákat, melegedőket, ételosztó helyet és éjjeli szállót.
Már ennyi elég lenne az ún. ""történelmi egyházaknak"", hogy hasonló mértékű respektet vívhassanak ki a nép szemében. De valahogy nem jön össze nekik. Biztos nem elég az állami támogatás azoknak a szegény történelmieknek.
Bár friss hír szerint (nem jut eszembe, melyik), de most újíttat fel valamelyik közülük kétszeres árért a Mészároslölővel egy épületet. Arra ezek szerint fusssssaaaaa.
Eriksson
@namihami: Lehet, hogy a történelmieknek nem fussa a támogatás mellett se?
human
@Eladott Ország: Álom, álom. Édes álom. A jobbik hirdeti a legjobban, hogy de nagy elszámoltatás lesz itt. Sajnos én ezt még nekik sem hiszem el.
Eladott Ország
@human: Azért az MSZP is megér egy misét. Ez az a párt, amely az alkotmányos rend megdöntése, a NER létrejötte után is lopásra, az egymással való mutyizásra használta azt a kevés helyet is, amit megtartott. Ez az a párt, amely az Európai Unió mellett elkötelezett, de amelynek az EU annyit jelentett, hogy saját gyerekeiket kiküldjék egymás mellé brüsszeli állásokba sajtósnak, tanácsadónak, belőlük a semmirekellő hasonmásukat előállítva, csak európai tapasztalattal, nyelvtudással, gőggel. Ez az a párt, amely feladta az elveit, amelyeket el is felejtett azóta, amely eladta magát a Fidesznek, Orbánnak. Ez az a párt, amelynek tényleges irányítói Orbán által zsarolhatók, s ez a párt az, amely ezeknek a zsarolható embereknek a játékszere. Ez az a párt, amelyben igazi demokrata nem nevelkedett, amelyben okos embert nem képeztek, csak olyanokat, akik jól szocializálódtak először a horngyulás mentalitásba, aztán a gengszterségbe. Molnár Gyula felmentett nem bűnöző, egykor fideszes nehézfiúkkal üzletelő főnixmadárral az élen. Kurvának állni és szűznek maradni egyszerre nem lehet.
human
@Eladott Ország: Ha varázsló lennék és megtehetném egy mozdulattal tünetném el az mszp-t úgy, hogy emléke se maradjon. Az a baj, hogy vannak náluk rosszabbak is. Sokkal veszélyesebbek.
Eladott Ország
@human: Így igaz. Úgy vagyok én a pártokkal, hogy lehetőleg olyan sűrűn kell váltani őket, mint a fehérneműt. Két ciklus után mindegyiket elzavarnám, illetve nem engedném meg, hogy hatalmon legyen. Ez vonatkozna a kormányfőre és az államelnökre is. Ennyi idő alatt ugyanis úgy kiépítik a körülöttük lévő "hálót", hogy atombombával sem lehet szétrobbantani. Leépítik a hatalmi ágak rendszerét stb...a pofátlanságuk már mérhetetlen...
human
@Eladott Ország: Nem lenne rá szükség arra amit írtál, ha működnének a fékek és ellensúlyok és függetlenek lennének a vizsgálati szervek.
human
@Eladott Ország: Egyébként 2010-ig is váltották egymást. A háttérben sajnos úgy néz ki, hogy volt egy megállapodás köztük, hogy én sem jelentelek fel, hogy majd te se jelents fel. Tehát ez a váltógazdálkodás sem egy tuti megoldás. A valódi megoldás szerintem az lenne, ha az embereknek olyan erős demokrácia tudatuk lenne, mint például a franciáknak. Amint látják, hogy részrehajló mondjuk az ügyészség azonnal kint vannak az utcán és addig maradnak amíg nem érvényesül a népakarat. Ez hiányzik a magyarokból és Orbán ezt ismeret fel. Ezért mondta, hogy félázsiai fajta nemzet vagyunk, azaz mi azt szeretjük ha diktálnak nekünk, ha van egy atyuska aki gondoskodik rólunk, megvéd minket a helyett, hogy kiállnánk magunkért. És itt lesz szerepe a civil szervezetek szétverésének, hisz a civil szervezetek az emberek önrendelkezését erősíti ami a hatalom érdekeivel megy szembe. De ez már egy másik történet.
Csizmás Kond
@human: "A valódi megoldás szerintem az lenne, ha az embereknek olyan erős demokrácia tudatuk lenne, mint például a franciáknak."
...és mi akadályoz meg abban hogy nem lehet tudatod ?
Amúgy az utca nem mérvadás...ott vagy az erőszak vagy a káosz az uralkodó. A nyelv sem határozza meg az emberi tudatot és a fél negyed vagy egész földrész sem...amiket itt öszeképzeltél az csak egy sültgalamb...amit vársz hogy berepüljön a kitátott szádba.
A mai magyar helyzet az, hogy mindenki mindenhez hozzákap mint tyúk a takonyhoz, de nem vállal sem felelősséget sem semmit...csak akar és akar és akar és mást okol a saját tehetetlenségéért.
Békés Karácsonyt !
Eladott Ország
@olivér: december 18, 20:05 Én meg Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt hiányolom a képen, a párttag igazolványával és a III/III-as besúgó levelével.
olivér
@Eladott Ország: Díszes kompánia az biztos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.