Az emberek többségének növeli a biztonságérzetét páncélozott jármű jelenléte egy tömegrendezvény közelében – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szóvivője egy felmérésre hivatkozva az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.

A vizes világbajnokság idején egy felmérés szerint a többség azt mondta, örül, hogy ott van a TEK páncélozott járműve a helyszín közelében, mert biztonságban érzi magát – mondta Jasenszky Nándor.

Ön is annyira örül a páncélozott harcjárművek látványának a karácsonyi vásár közepén?

Jasenszky Nándort arról is kérdezték, hogy a TEK-nek a fővárosi Vörösmarty téren álló páncélos járművét festékkel lefújták. Azt mondta: amikor ez az eset történt, jelzést kaptak, hogy gyanúsan viselkedő ember van a területen, ezért gyakorlatilag az összes helyszínen lévő munkatársuk azzal foglalkozott, hogy azt az embert megtalálja és azonosítsa. Ezért akkor ott a páncélozott járműnél csak a jármű vezetője tartózkodott, akinek nem dolga arra figyelni, hogy a járműnél emberek vannak – fűzte hozzá, jelezve: a közterületi kamerákon jól látható, hogy megjelent ott egy fiatalember, megvárta, amíg egyre kevesebben lesznek körülötte, majd mintegy öt másodperc alatt felfújta a feliratot, és távozott.

Megjegyezte: a páncélozott jármű azért is van körbekordonozva, hogy ne másszanak fel rá.

A szóvivő közölte: a jármű lefújásáról tájékoztatták az illetékes rendőrkapitányságot, ahol majd eldöntik, történt-e "egyéb törvénysértés".

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Illyés Tibor, archív

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
"akinek nem dolga arra figyelni, hogy a járműnél emberek vannak" micsoda piti hazugság, csak ennyire fussa, vazze?
Ergo: ha a sofőr a tükörben nézegeti magát, akkor arra sem figyel, ha valaki egy pokolgépet tesz a konzervdobozra, mert nem az a dolga a sofőrnek! Mi?
Muszáj kormányzati nyalogány hülyének lenni? Nem ciki?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tollascsőr
@Equus: " Lehet, h a kézfegyverek ellen valamelyest védi a benne ülőket, de milyen harcértéke van ciivilek között?"
Hát ha belegondolsz, OTT, kurva nagy harci értéke van. Mivel védekeznének ellene a civilek? Esernyővel? Bevásárló táskával? Majd jövőre, mikoron belehajtanak az orbáncgeci ellen tüntetők közé, még csak lőniük sem kell. Elég egy vastagabb gázfröccs...
nezelodo
Tetszett, hogy állítólag melléállították a kisbuszt, hogy ne lássák a ráfestett feliratot. Erről az jut az eszembe, hogy amikor még tombolt a szocializmus, szakszervezeti székházat készültek átadni a megyeszékhelyen. Reggelre az épület lábazatára valaki felfestette a pletyka szerint, hogy "ajándék Jancsitól Iluskának". Már nem tudták az letakarítani ezért munkásőröket állítottak váll a vállhoz a felirat elé hogy ne lássa az ünneplő tömeg. Ma is van néhány elvtárs a kormányzópártunkban, aki közelebbit tudna a történetről és a következményekről mesélni.
quadrocopter
Emberek! Elmúlt az ősz - "forróság" nélkül! Hiába fosott előre a Rogán-Tróger banda?
nezelodo
@quadrocopter: Kettős személyisége van ott valamelyik exdemokratának, azt hiszi ellenzékben van, és randalírozik. Hiába már a dilibogyók sem a régiek!
ezvan
A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.