A számvevőszék az összes indulásra esélyes ellenzéki párt kasszáját kiürítené a büntetésekkel. Az Állami Számvevőszék nem szeppent meg attól, hogy múlt héten másfél-kétezer ember tiltakozott a Fidesz székházánál a Jobbikra kiszabott rekordbüntetés miatt. Az ÁSZ ott folytatja, ahol a Jobbiknál abbahagyta: a Párbeszédet, az Együttet, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a Liberálisokat és az MSZP-t is több millió forintra akarja bírságolni a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette szervezet. – Összesen 15 millió forintos bírságot kaptunk. Kéthavi működési költségünket veszik el – tájékoztatta a Népszavát Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője. (A büntetés két tételből áll: egyrészt a ténylegesen visszafizetendő pénzből, másrészt az ezzel megegyező összegből, amivel az állam csökkenti a párt költségvetési támogatását.) Tordai elmondta, a pártra korábban még nem rótt ki bírságot az ÁSZ, sőt két éve mindent rendben találtak ugyanannál az ingatlanbérlésnél, amiért most büntetnek.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Equus
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
relleporp
Hogyha a gazdájába harap a kutya, akkor azt lehet, hogy lelövik.
Eladott Ország
Az önmagát mindig a saját érdekei alapján meghatározó Orbán Viktor és üzlettársai kommunistából demokratává, liberálisból nacionalistává, a vallást megmosolygóból fundamentalista kereszténnyé vedlettek viszonylag rövid idő alatt, és a szemük sem rebbent. Hamarosan el fog jönni az az idő, amikor nem még egy darab Balaton, nem egy újabb kastély, jacht, milliárdos megbízás lesz a legnagyobb álmuk, hanem a mentelmi jog megtartása. Hamarosan Polt Péter egészségéért, örök életéért és a pozícióban maradásáért fognak imádkozni a közpénzből épült templomaikban. Addig is: kívánok békességet legalább erre a pár napra.
Eladott Ország
A Fidesz pontosan tudja, hogy – ha már nem jönnek az istennek se a bevándorlók – a tábor harci kedvét táplálni kell. Mivel sikeresen lecserélték az értelmes választóikat szerényebb képességű tanulatlan tömegekre, Simicska Lajos miatt sem kell magyarázkodni. Hogy igaz ugyan, hogy korábban Simicska a Fidesznek biztosított kedvezményes plakáthelyeket, igaz, hogy Simicskával vállvetve basztak át mindenkit, de az rendben volt. Most ugyanezért a Jobbik
törvénysértő, csaló, rohadék pártnak bélyegezhető. Ennyire végtelenül szánalmas ez az ország. Ahol az istenadta népnek csak erre futja: elit helyett csőcselékre. Gondolkodás helyett igénytelenségre és szellemi, erkölcsi tunyaságra. Önállóság helyett csatakiáltásokra, agymosásra. Ez nem a Jobbik nyomorúsága, nem Simicska vesztesége, hanem egy egész ország tragédiája.
Perwool
A fogalmak tisztázása érdekében: pártállam az, amikor egyetlen párt befolyása alá kerül a kormány, a törvényhozás, az alkotmányozás, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, a közmédia, a magánmédia, ezek felügyelete, az államigazgatás, a kultúra, a számvevőszék, az ügyészség, az igazságszolgáltatás, a nemzeti bank, de még a statisztikai hivatal, az adóhivatal és a labdarúgó szövetség is.
Perwool
@Eladott Ország: 7:47
Poénos lenne, ha nem lenne igaz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.