A dalt Fecó a Magyar Televízió külön felkérésére írta, a televízió 45. születésnapja alkalmából. 2002-ben lett volna a dal bemutatója, de sajnos a tragédia miatt erre már nem kerülhetett sor. Minden szívből szóló karácsonyi énekben, A kandalló ropogásában és melegében, Az ünnepi ebéd közben, A beszélgetésben és nevetésben, Minden képeslapban, amit egy barát, vagy a család küldött, Minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

117 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem. (Nagy László) Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek, legyen az ünnep az áldás, a megbékélés ünnepe.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Békés, boldog karácsonyt kívánok minden propeller társnak, a családjának, a család aprajának nagyjának, nőstényének kanjának!
( Aki megsértődött, attól elnézést, de ez nagyon régi strófa.)
quadrocopter
Békés, boldog karácsonyt...a birkák meg bégessenek, azért birkák!
bakegya
@quadrocopter: nyalják a só helyett a vezérük alfelét-meg- érdem-lik!
bencemacska
Mindenkinek Nagyon Boldog Békés Karácsonyt!!!
lampa laz
Szeretetteljes, békés, boldog karácsonyt kívánok a számomra kedves kommentelő társaimnak !
A fa alatt pedig mindenki találja majd meg az áhított ajándékát! Tudom, h ti sokkal szerényebbel is beéri majd, mint zorbán, mészáros, garancsi, lázár, kósa, koptertóni és bunkószilárd, stb. valamint családjaik.
bencemacska
@kripton: ma 16:35
Én is remélem, hogy valóra válik az évezredes népi bölcsesség:
AZ ÁTOK VISSZASZÁLL a küldőre!
lampa laz
@kripton: te agyalágyúlt barom, a "jó"kívánságod üssön vissza rád!
kokopelli
@lampa laz: ne báncsátok itet!
Csak közölte,hogy "reméli holnap meg"dög" lesz a kajája! Nem egy lumen,
holott kripton-nak tartja magát!...paradoxon!?
kripton
@bencemacska: @lampa laz: Viszont kívánom.
kripton
@kokopelli: Ezt tudtad kiizzadni? Nagyon gyenge.
Mobil123
Békés ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
koszpeko
Mindenkinek Nagyon Boldog Békés Karácsonyt!
kereső
Kivánok mindenkinek szeretetteljes,békés, szép Karácsonyt.
wagabund
@Horizont: 15.39...
mintha Etelkát hallanám...

amúgy én is.
kripton
MIndenkinek, aki mindenkinek kívánja, én is áldott, boldog, és békés Karácsonyt kívánok.
nusika
Boldog, békés Karácsonyt kívánok Mindenkinek!
Veleda
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem. (Nagy László) Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek, legyen az ünnep az áldás, a megbékélés ünnepe.
nyanya001
@Horizont: Köszi :) és csatlakozom, mindenkinek békés, szeretetteljes boldog karácsonyt
kívánok !
Perwool
Békés, kellemes, bejglivel célba dobós, ajándékra rávetődős, csillagszóróval ijesztgetős, halászlében pancsolós Karácsonyt! Szerintem…
nemkati
Nagyon boldog ünnepeket mindenkinek!!
Szeressük egymást ezekben a napokban, vagy legalábbis ne utáljuk azokat úgy mint máskor, akiket nem szeretünk. :)
Nessy
Legyen békés a karácsony, a "rossz kívánságot" kéretik jegelni egy darabig!
"Dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség Földön a jóakaratú embernek!"
division
Boldog, békés karácsonyt mindenkinek! Aki meg paraszt az most is bizonyítja:-)
division
@quadrocopter: @bakegya: Karácsony van, fontos ilyenkor is bunkónak lenni? Elég ha az év többi napján azok vagytok:-)
quadrocopter
@division: Karácsony lesz - te paraszt! Holnaptól - te paraszt! Anyádnak üzengess - paraszt!
Szorgalmasan bégess - birka!
division
@Horizont: A paraszt mindenkire vonatkozott aki ilyenkor sem képes viselkedni. Az mondjuk kár hogy te is hozzátetted hogy nem mindenkinek. Ilyenkor ez nem illik akkor sem ha utálunk valakit.
papa.49
Minden fórumtársnak kívánok BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT .
division
@quadrocopter: Ez igaz, csak nálunk a gyerekek miatt már karácsonyi hangulat van, ezért bátorkodtam így írni. Tudom, neked ez semmit nem jelent, hiszen láttam most hogy felnéztem te ma is egész nap itt voltál, szar is az amikor valakit senki nem szeret:-)
quadrocopter
@division: Nehogy már te legyél a modorosság lovagja - sunyi paraszt! Mi pofázol bele, ha nem vagy megszólítva - paraszt? Vagy ráragadtál rögtön a "birka" megjegyzésre?
Bégess - ez a sorsod, birka!
simmering73
Bboldog, békés karácsonyt kívánok mindannyiótoknak!
quadrocopter
@division: ma, 19:46

Leszarom, hogy nálatok mi van, a kutya se kérdezte!
Megtehetem, hogy egész nap az oldalon legyek, amúgy qrwára semmi közöd hozzá, de ezt már közöltem korábban a buta fejeddel - paraszt!
Nem tudsz kikecmeregni a korábbi sértettségedből, mi? Sunyi paraszt - megérdemled!
Akkor ugass, ha kérdeznek, főleg ebben a témában _ sunyi paraszt!
division
@quadrocopter: Persze hogy megteheted, akinek nincs családja és nem is dolgozik csak eltartják...
Megmosolyogtató mennyire szánalmas vagy. Most megyek, mert megjött anyósom, és felbontok egy Don Perignont mint minden évben szoktam (van pár üveggel), te pedig parasztozzál itt tovább kedvedre. Egy hozzád hasonló primitív követőd legalább van, persze lehet csak magadat lájkolod, de az is egy szórakozás ha más nincs:-)))
lópicigáspár
Szóval olvasom itt az előttem szólókat... mit mondjak, szinte mindenkinek van igaza, vagy így vagy úgy! Egyben viszont @Horizont: mellé kell álljak, hogy nem mindenkinek! A széles e nagy Világban van egy lény, akinek soha nem fogok megbocsátani a gerinctelen tetű viselkedéséért (jelenleg a DK színeit erősíti, hogy rohadna meg), legyen bármilyen szeretet ünnepe! Őt gyűlölni fogom! A többieknek békés, kellemes Karácsonyt kívánok pártállástól, véleménytől, hittől, meggyőződéstől, fajtó, nemtől (nemi identitástól is) függetlenül!
picike1
Boldog békés karácsonyt mindenkinek !
peterkelemen
Köszönjük szépen! Nektek is kellemes ünnepeket!
quadrocopter
@division: -Azt is közöltem már a buta fejeddel, hogy neked lottózni sem érdemes - paraszt!Te elég messze vagy a "megmosolygástól" forr benned a düh, mert örökös buktás vagy - paraszt!
Csak nem tudod elviselni, de ez a kutyást sem érdekli!
A számokkal sem vagy tisztában paraszt: ez szerinted egy követőt jelent? "Békés, boldog karácsonyt...a birkák meg bégessenek, azért birkák!
thumb_up13 replyVálasz "
A 13 a 12 a 14 között van - paraszt! Hogy tájékozódj, mert nagy pofából és buta fejből jól állsz!
Ez a helyzet -paraszt!
quadrocopter
@durbincs: - Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
quadrocopter
@durbincs: Tőlem kérdezed - csicska?
- Te bocskoroséknál vagy otthon!
- Te ajándékba kaptad a magyart - bár a nyelvet nem beszéled elég jól!
- Te székely-román kifejezéseket használsz, mint a "holla" !
- Te vásárolt szavazó vagy, akit trollként fizet a Lendvay utca!
- Te azért estél be az oldalra, mert ukázban kaptad a gazdidtól!
- Te nem véletlenül nem vagy képes értelmes, fűzött mondatokkal kifejezni magad!
Kimaradt volna valami?
division
@quadrocopter: Én azokra gondoltam akik a mocskolódásaidra nyomnak egy lájkot. Meg kellene magaddal egyszer békélned, nem lehet jó ekkora gyűlölettel élni (vagy igen, de azt én nem tudom szerencsére).
csipetke
Békés,boldog Karácsonyt az összes fórumlakónak! (még azoknak is,akik elrontják ezt a jókívánság-oldalt,és ez olyan szomorú:(
Nessy
@csipetke: Úgy látszik, nem adhatnak mást, csak mi lényegük!
libellle
youtu.be/E8gmARGvPlI Boldog , Békés Karácsonyt minden !!! Kedves !! Propelleresnek.
nevemnick
Boldog, és békés karácsonyt!
Töltött káposzta és bejglimérgezés menteset...

:D
division
@Horizont: Neked és a családodnak én is úgyszintén:-)
colibri
@libellle: Köszönöm ezt a szép klipet a fórumtársak nevében is. A zene olyannyira a kedvencem, hogy a telefonom csengőhangja, nemcsak télen, nyáron is.
Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!
JAJMÁR
Az égiek vigyáznak ránk.

"Hát Boldog Karácsonyt kívánok Neked, s mindenki másnak szép ünnepeket.
Egy év megint elmúlt, s már itt van egy új, de gondolj a Földre, hol háború dúlt.
És szóljon egy ének az ünnepekért, és szóljon egy ének a gyermekekért"
wagabund
@Horizont: 18.43...
Etelka egy nagyon éleseszű, rendkívül tájékozott idős egri hölgy, aki a "karc-fm" paláver című délutáni műsorába-(zömmel csak Bayer Zsoltnak)- szokott betelefonálni heti aktualitásokról...
sajtómunkásokat is megszégyenítően alapos ismeretei vannak a világról, főleg hazánkról...

ő köszön így, jelezve, hogy nem mindenkinek...és van benne valami...

akinek sikerül az ő öt perces telefonját megcsípni, az arra a hétre, vagy hétről mindent tud..
JAJMÁR
@lópicigáspár: Ne gyűlölj, mert az a te lelkedet mérgezi. Akit gyűlölsz, nem is tudja, de ha tudná se érdekli. Akkor meg minek?
wagabund
@JAJMÁR: nem nekem szólt, de igen bölcs gondolat.
lópicigáspár
@JAJMÁR: A lelkemmel semmi gáz! És akit gyűlölök, tökéletesen tisztában van vele, hogy van egy (több) őszinte ellensége! Egy ekkora férget szerintem régen hordott a föld a hátán és csodálom, hogy Gyurcsány úr elfogadja a szolgálatait Szegeden!
quadrocopter
@division: Már rögzülhetett volna a diónyi agyadban, hogy nem tolerálom a nagyon marhákat -paraszt! De ehhez is buta vagy!
quadrocopter
@division: Na persze megint hazudsz te koszos patkány és még meg vagy sértődve - te tetű:

" Egy hozzád hasonló primitív követőd legalább van,.." - mi, szutyok féreg?
division
@quadrocopter: Ha utálod a marhákat akkor magaddal nem igazán beszélsz gondolom:-)
Ha valóban 85 éves vagy nem is csodálom hogy ilyen szenilis lettél mára, nem sok lehet az a nyugdíj amit kapsz. Ki mennyit érdemel. Ellenben így legalább már érthető miért érsz rá ennyire, öreg vagy, pénzed sincs, a gyerekek, unokák elkerülnek...Semmi gond Cefi klón, igyál egy pohár vizet, hacsak nem zárták még el azt is a sok tartozás miatt:-)
dr. prédikátor
Na figyeljetek!!!legalább ezen a három napon hagyjátok abba a gyülölködést!!! nem volt elég egész évben?Tegyetek lakatot a szátokra, vagy a klavira!!!hagyjatok már belőle jövőre is!!!
Nessy
Kedves komment társaim az Úrban, az Atyában, és a vitákban!
Ünnepeljétek Krisztus születését, örüljetek a karácsonynak, a családnak, a jó falatoknak. A gorombaságot, az egymás piszkálást, a másik nagyképű kiosztását legalább ideiglenesen függesszétek fel!
legyen ez a Ti ajándékotok a mi számunkra!
eszegfu
@libellle: tegnap 22:12 Felviditott mind a zene, mind az a rengeteg hó...kösz.!
cs.n.
Boldog karácsonyt mindenkinek! Ezt a karácsonyi dalt már sokan előadták sokféle stílusban, nekem ez a kedvencem továbbra is:)

youtube.com/watch?v=sC1zwND1hUk
Pöpec
Boldog békés karácsonyt kívánok minden jóérzésű embernek!
www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU
szaboria1
Ma a szívetekben legyen karácsony.

Békés Boldog Karácsony kívánok mindenkinek.
two steps from hell
A karácsony nem keresztény ünnep.

Minden elemében hazugság. Jézus még csak nem is decemberben született, a csillagot nem Isten irányította, hanem Sátán, a három királyok nem az újszülött Jézust, hanem már a nagyobbacska kisgyermek Jézust látogatták meg, nem királyok voltak és nem hárman voltak. Ez egy annyira primitív gondolkodásra vall. Azért mert három ajándékot adtak, ezért hárman voltak? Ez olyan, mint amikor egy nyereményjátékban azt mondják, hogy minden hatodik nyer. Erre fogja magát a paraszt a vegyesboltba, majd az elsőtől elkezdi számolni, és minden hatodikat leveszi a polcról...

De a lényeg, hogy lehet valami jó, ami minden elemében hazugságra épül?

"mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?
És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?
Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal?
...
Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek;"

Persze a sok ajándék, meg a színes fények elvakítják az embereket (mint állatokat a reflektor), és azt hiszik, hogy ebben a három napban béke van, "holott nincs béke!"
kereső
@two steps from hell: Karácsonyra, csak Neked:„Éld át egy pillanatig a csodát. A mindenséget és önmagadat.

Most pedig figyelj jól: a karácsony a születés ünnepe.

Valaminek vége van, és valami most jön létre. Bárhol.

Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy

gyűlölettel teli, gonosz és sötét világban, ahol a kis Jézus

született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad.

Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska

eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! Várj egy kicsit,

míg azt nem érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned,

és utána menj vissza a hozzátartozóidhoz.

Vidd be nekik a békédet, az új arcodat, és azt a

meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba,

hanem az egész világmindenség. A legszebb ajándék:

egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat:

„Szeretlek".

/Müller Péter/
Csizmás Kond
Bernáth William: Karácsony

Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.

A szív örül: Jézusra vár.
A lélek: fénysugár.

Havatlan pusztán mély a csend
egy csillag megjelent.

Az arcokra kíváncsiság
mély áhitata szállt.

Idézve látom múltamat…
a gyémántos havat.

S míg lelkem Jézust keresi:
szívem békével van teli.
almosd
Kellemes és Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok szeretetben és békességben a Propinak és fórumozóknak.
cs.n.
@Horizont: 10.47-re: Még középiskolában az egyik tanárunk feltett egy kérdést az osztálynak, hogy szerintünk a karácsony vallási, vagy családi ünnep. Volt, aki szerint vallási, volt, aki szerint családi, de a legtöbben úgy válaszoltak, hogy mindkettő.

Ki melyik jellegét ünnepli, az rajta áll, de akkor is ünnep már ősidők óta. Egyszerűen mert kell ilyen.
Csizmás Kond
Kányádi Sándor

Isten háta mögött

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

Sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
Veleda
@Csizmás Kond: 11.23 Nagyon szép ez a vers, sokat ismerek, de ezt még nem olvastam. Békés Karácsonyt kívánok!
Nessy
@Csizmás Kond: Köszönöm. Könnyes lett a szemem! Nagyon boldog karácsonyt!
Csizmás Kond
@Veleda: Pitty-potty Kányádi Sándor

Pitty-potty, pitty-potty,
pittyen, pöttyen,
ereszen a jégcsap
meg-megcsöppen,

meg-megcsurran,
csoronkálgat,
aki tesz alája
mosdótálat,

s abba mosdik
reggel-este,
nem lesz annál
szebb lány egy se.
Csizmás Kond
@Nessy: Télifák

Elhullatta leveleit
kertek, erdők minden fája,
Szélnek, télnek vad szigorát
egyedül a fenyő állja.

Egyedül a fenyőerdő
nem hódol meg hónak, fagynak:
zöldell akkor is, ha a nap
sugarai meghervadnak.

Fölfogja a hulló havat,
a szeleket megakasztja.
Sátra alatt menedéket
lel az erdő minden vadja.

Hunyorgó nap, pislogó ég
gyújt az ágakon gyertyákat.
Szarvas, farkas s a szelíd őz
mind egy-egy szép télifát kap.
Veleda
@Csizmás Kond: 15.13 Köszönöm szépen:)
two steps from hell
@Horizont: A karácsonyt szinte az egész világon - az összes kontinensen - ünneplik.
Nem mindenki, de mindenhol sokan - vagyis a világ nagy része.
És ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az ateisták, az ufóhívők, a zsidók, a hinduk, a buddhisták, a muszlimok (közülük sokan elhúzott függöny mögött - aki érti, halja), vallási alapon ünneplik a karácsonyt.
De a lényeg, és egyben a válaszom neked:
Az összes dobozban ugyanaz a csontváz van, bárhogy is címkézed fel (pl családi szeretet).
Máshogy: Hiába vagy heteró a meleg bárban, ugyanazt a sört iszod, mint a melegek, ugyanazok a fények vakítanak, ugyanazokra a zenékre táncolsz ülve a bárszéken, ugyanazokról a témákról beszélgetsz - vagyis az egész közeg, atmoszféra körülölel, benne lévőként.
És akkor most jön az a letaglózó igazság, ami megmagyarázza ennek az istentől elidegenedett világnak az összes baját. Csak egy mondat, de odaüt, ahova kő: "Az egész világ a gonosz hatalmában van."

Érted?
Nem érted?
Értettél bármit is?

Már csak egy kérdésem maradt (ami nem egy, de végső soron mégis)a végére a családi szeretettel kapcsolatban:
Mikor csaltad meg utoljára a házastársadat?
Mikor hazudtál neki utoljára?
Mikor bántottad meg érzelmileg, vagyis aláztad meg utoljára?
Mikor bántottad fizikailag utoljára, egy részeg, vagy nem részeg, csak simán, egy beteg állatként?
Mikor sodortad az egész családodat veszélybe, a rossz, önző döntéseiddel?
És még sorolhatnám a kérdéseket, amiket te személyes bántásnak veszel... és tényleg az.
two steps from hell
Írok egy kicsit az igazi szeretetről - ja, nem, hanem idézek a legfőbb Elvárótól:

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha."

Te így szeretsz... Te tudsz így szeretni, mindig, örökké?
Segítek: Nem tudsz!!!
Kérlek, ne válaszolj, mert hazudnod kéne.
Miattam - nekem, másoknak, magadnak - ne hazudj.

Ne válaszolj, mert biztos, hogy hazudnál.
verőce21
Amikor a multikulturalizmus és az értéksemlegesség jegyében egyre hangosabban követelik a keresztény szimbólumok elhagyását, kiemelkedő fontosságú, hogy hittel éljük meg az ünnepet.
lampa laz
@two steps from hell: Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást.

Antoine de Saint-Exupéry
mariaberta
Köszönöm,viszont. Levelezzünk még sokáig, de jobb híreket szeretnék olvasni. Nehéz ügy,, tudom.
Pöpec
Karma, a Karácsony nem múlhat személyed nélkül itt a propicsaládban. Jókívánságom most külön neked száll a messzi távolba: Boldog Karácsonyt kívánok mindnyájatoknak! :-)
emerencia
@Horizont: dec.24 10:47-re Ezen kívül még a téli napfordulót és magát a természetet is ünnepeljük karácsonykor, valamint felkészülünk a hosszú téli napokra. (Kamra, hűtő tele legyen lehetőleg.) Behozunk az otthonunkba egy darab természetet (karácsonyfa) és feldíszítjük színes fényekkel és a természetet jelképező egyéb dolgokkal. (Pl. a színes gömbök a bolygókat jelképezik.) Az ünnep ideológiai része pedig csak egy figyelemre méltó szép mese. Semmi bajom azokkal akik ebben komolyan hisznek mindaddig amíg nem akarják másokra ráerőszakolni. Boldog Karácsonyt!
JAJMÁR
@lópicigáspár: Nem azt állítom, hogy én szeretem, mert nem. De nem gyűlölöm - a gyűlölet egyébként is a szeretet rokona, könnyen fordul egyik a másikba -, csak nem érdekel annyira, hogy érzelmeket pazaroljak rá!
JAJMÁR
Az én karácsonyom nem olyan, mint Emerenciájé, vagy a Horizontté. De mivel ők közzétették,. én is leírom: szerintem hit nélkül a karácsonyi csillogás tömény giccs!
A karácsonyra koncentrált szeretetdömping pedig próba az éves hiány bepótolására, és sokszor "elrontja" a kényes gyomrot, ahogy a finom, de nehéz ételek. Elrontja, mert az elvárás és a képzelet nem mindig korrelál a valósággal.
Az ember ezekben a napokban is azokat szereti, akiket egész évben, és ez a természetes. Mindenkit nem lehet szeretni és nem is kell.
Karácsonykor újra és újra megerősödünk abban a hitben, hogy Isten az embert nem hagyja magára, akkor sem, ha néha úgy érzi, hiszen a saját fiát küldte a Földre... érte!
Ez a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat. a tárgyak, amit egymásnak adnak - leginkább a gyerekeknek, ahogy a kis Jézusnak a 3 királyok - azok jelképek.

Persze, lehet a jelképeknek is örülni - én pl. kaptam egy új mosogatógépet a családtól, és igazán örülök -, de fát már nem vágok ki csak azért, hogy a szobába hozzam pár napra, majd a kukába dobjam! Arra megfelel egy-egy szép ág is :)
Persze, a gyerekeknek van, mert nekik még kell az "illúzió".
De ahogy felnő az ember, már megerősödik érzelmileg, és ha szerencsés hitében is, minden egyes napra elegendő tartalékot begyűjtve, és tudja, hogy minden ünnep csillogása mögött van mélyebb tartalom.
JAJMÁR
@Horizont: Nem katyvasz, értem. Hasonló gyerekkorom volt, bár mifelénk nyílt titok volt, ha valaki gyereke hittanra járt, és ezt a múltban senki nem ítélte el. (Sajnos ma inkább..., ahogy a katolikus egyházat is.Engem irritál... )
Nem vagyok én sem, illetve nem mondhatom el magamról, hogy gyakorló vallásos vagyok, rajtam is otthagyta a nyomait a múlt laza felfogása...
De igyekszem, ha tehetem, -havonta?- elmegyek egy-egy misére, és jólesik. Tudom, hogy van Isten, és hosszú lenne most leírnom, hogy honnan, és azt is tudom, hogy nagyon jóságos. Tudatosan keresem :)

És ha szétnézünk ma a világban, akkor azt látjuk, hogy nagy baj van, mert fellazultak a vallás nyújtotta igazodási pontok, nincs kapaszkodó, nincs egy mindenekfölött lévő erkölcsi határ! Rengeteg az üres érzelmű, magányos ember. De ettől még mindenki úgy éli meg az ünnepeit, ahogy neki jó!
Csak nagyon szomorúan elgondolkodtató, hogy tele van a fészbuk szelfikkel meg karácsonyi kívánságokkal, sütnek valamit, fel a fészbukra, jó nagy fa, fel a fészbukra. Van is miért bocsánatot kérnie a Mark Zuckerbergnek. Jobb lenne a világ, ha ez mind a templomba ment volna inkább karácsonykor!
JAJMÁR
@Horizont: Tényleg szép ünnep nálatok /is/ a karácsony, ez a fajta ajándékozás nagyon szimpatikus. Kívánom, hogy sok ilyen derűs, boldog karácsonyod legyen még :)
karma1
Mire ezt olvastam, mar tul vagyunk a karacsonyon, igy hat csak a "boldog ujevet kivanok" szoveg marad.

Most o"erte imadkozom, hogy valaha felepuljon, ujra egeszsegesen koztunk legyen:

www.youtube.com/watch?v=Woq6oAlrIgw

Aldas legyen mindenkin...:o)))
two steps from hell
Ja, és akkor még az abortált gyerekekről nem is kérdeztelek téged, te képmutató.
Legalább karácsonykor hiányzik az elvetetett (megölt) gyereked - a családod ellehetetlenített része?
Legalább olyankor elképzeled, ahogy mászik feléd négykézláb, mosolyogva, gügyögve, támaszra, szeretetre vágyva - benned bízva?
Szeretetről beszélsz, miközben a saját családtagodat, a saját véredet ölted meg...

Na most menjetek a picsába, ti mindig mindenkivel mindenért vitatkozó - egyébként kőbunkó - Nyomorultak.
karma1
@Pöpec: Szivet melengeto vagy, mint mindig...:o))) Nagyon szepen koszonom a Te jokivansagodat - nagyon ertekes szamomra...:o)))
(Sajnos, csak ma reggel lattam meg ezt a cikket, igy csak most irtam hozza...)
Itt csendes, de szeretetteljes karacsonyunk volt, es nagyon remelem, hogy Neked es a tobbi itt kommentelonek egy sokkal jobb ev fog kovetkezni...:o))))
Talalkozzunk itt meg sokszor, jo egeszseget kivanok Neked es a tobbi Propis tarsnak , - es nemcsak jovore...:o)))))
karma1
Most mar csak nagyon halkan kerdezem attol, aki nalam okosabb: milyen tragedia tortent, ami miatt a 2002-es bemutato elmaradt? (Feconak tobbszor voltak egeszsegugyi problemai, de "tragedia" nem tortent Vele, hiszen el, szeretetben a csaladjaval...)
Akkor hat?...
karma1
@Pöpec: Ezzel a vidam kislannyal es az o tehetsegevel kivanok Neked nagyon vidam ujevet:
(12 eves, hasbeszelo, hasENEKLO - ilyet meg sosem lattam! - tunderi gyermek)

www.youtube.com/watch?v=rk_qLtk0m2c
karma1
@Horizont: Koszonom,... Atyaisten, mar 15 eve, hogy elment? Van egy holgy, aki Cserhati dalaival es stilusaval allandoan megtolti a koncerttermeket, ahol fellep, annyira jol , elethuen enekli Zsuzsa dalait... Majd, ha eszembejut a neve, megirom...:o))) Koszi az infot..:o)))
Pöpec
@karma1: Nagyon szépen köszönöm jókívánságaidat és a szuper kislányról a videót. (Elgondolkodtam, milyen közeg kell ahhoz, hogy tehetségek kibontakozhassanak.)
Ha néhány napig nem "látlak", már hiányzol mint só az ételből (ld. magyar népmesét).
Unokámat többek között megleptük egy világító földgömbbel, majd kiugrott a bőréből annyira örült ennek az ajándéknak. Megmutattuk neki hol élsz. :-)
Pöpec
@Horizont: Ne bánd, a személyes élmény pótolhatatlan.
Soha nem volt földgömböm. Egyben látni ezt a szép bolygót - nagyon felemelő érzés.
Egy Németországból hazatelepült ismerősöm néhányszor kapacitált, adjak el mindent, Polinéziában napi 6 dollárból urasan lehet élni. Én bírnám (különösen, hogy orbánéktól q. messze van) csak a családom nem.
karma1
@Pöpec: Irigyellek, hogy van mar uncsikad, nekem meg nincs, sajnos, a lanyom parjanak nem lehet,...:o((( Viszont akkor jo melyre le kellett hajolnotok, hogy betajoljatok a Gombon...:o)))))
A kari mar elmult - szep csendben lecsengett, kicsit ajnaroztam a lanykamat, de mar dolgozik, csak tegnap volt egyetlen szabadnapja, es persze az Ujev meg a Szilveszter meg elottunk van, tehat egy sokkal jobb, szebb evet kivanok Neked, remelem, minden OK lesz...:o))) (A mostani tudasom szerint orbanc nem lesz ME. Csak meg nem tudom, mitol nem lesz az, mert osszefognak-e a partok, vagy csak siman lelovik, esetleg csinal valamit, amiert kap egy szep vezetoszarat, vagy csak tartosan bevonul Grazba...:o)))))
(Te viszont eleg ritkan vagy itt, legnagyobb sajnalatomra...:o))))
karma1
@Pöpec: Haaaaaat,... Polineziaban (sem) nem olyan olcso a megelhetes mar, azert egy kicsivel tobb kell, mint 6 dolcsi...:o)) Az eletmod arrafele tiszta "hawaii", amde olyan gyakoriak a mindenfele termeszeti csapasok, hogy nem biztos, hogy idosebb korunkra azt a helyet kellene valasztani...:o))
Errefele igen jo, ahol en lakom, az idojaras inkabb allando tavasz, (ugy kb. az ev 10 honapjaban) es van egy honap huvosebb (az a tel) es egy honap melegebb (az meg a nyar), de a fu az allandoan elenkzold...:o)))
Pöpec
@karma1: Fantasztikus az unoka. A két felső metszőfogát elvitte a fogtündér és most nagyon büszke, hogy nőnek az újak. Izmai kacsazúzától nőnek (nem nagyon akar húst enni), be is falja az összeset amit kap. Kis kóstolót persze hagy nekem is, hogy tudjam emelgetni. Monopolyztunk és legóztunk két napon át. No meg Minecraftozott - nekem ez nem annyira tetszik. Már mindent elolvas, bár még csak a fele betűt tanulták az iskolában. Készítjük fel a nyugati(as) életre.
Tartsatok ki, sok esetben csak utólag jön össze a baba. Ha végképp nem, akkor örökbefogadás esetleg, vagy egyéb orvosi csoda? Drukkolok Nektek, mert az életet tovább kell vinni, akárhogy is...
Ritkán vagyok tényleg, de unom már, hogy szidjuk a Gorbánt, és mégsem tűnik el. Valami komolyabb tett kéne, de erre nem hajlanak a pártok és főleg nem a tömegek. De semmi sem marad úgy mint volt! Ez se. Ez a zember fejjel lefelé fogja végezni mint Mussolini. (Na ezt most jelentheti a netkápó macsek.)
index.hu/nagykep/2012/10/31/igy_lett_mussolini_vezer_majd_hulla/
volvós
@kripton: dec 23 16:35

Ha téged ANYA szült, akkor a Q Anyáddal együtt te dögölj meg, de mielőbb.
Nem lehetsz te EMBER, csak egy genetikai agyatlan hulladék !!!
bakegya
kripton
@volvós: Megkésve bár, de tiszta reménnyel kívánok neked és egész rohadék családodnak - szüleidnek, párodnak, testvéreidnek, gyerekeidnek, unokáidnak, stb... - rengeteg szenvedést, gyötrelmet, sokáig tartó, elviselhetetlen kínokkal járó betegségeket.
EZT TALÁLTAM...VISSZA A FELADÓNAK!...TALÁN ÖNMAGÁRA ISMERSZIK!!!
anka
@kripton: - te egy bunkó állat vagy! - ennek nem itt a helye, meg különben is...
- azt tudod, hogy az átok vissza szál?
magyarbakancs
Ady Endre
Karácsony
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén', hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...

Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté...
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét -
Beteg a világ, nagy beteg...

Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve...
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!...
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!...
Ady Endre aláírása

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.