Életének 84. évében elhunyt szombaton Mata János rajzfilm és televíziós rendező, aki többek közt a Kukori és Kotkoda című rajzfilm egyik alkotójaként vált ismertté. 

Elhunyt a Kukori és Kotkoda és a Mikrobi alkotója

Fotó: Wikipedia

Mata János 1934-ben született Budapesten. 1953-1957 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt, majd az azt követő két évben a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott.

1959-től a Pannón Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény, valamint a Panoráma című műsor külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, stúdióműsorokat rendezett.

Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek közt a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
A gyerekemmel is rajzoltam ezeket a figurákat.
Veleda
Tüneményes mesefilmek voltak, bravúros szerep osztással. Élveztük ezeket a filmeket, gyerekek és felnőttek egyaránt.Az alkotója nyugodjék békében.
Sámannus
A gyerekemmel is rajzoltam ezeket a figurákat.
Veleda
@durbincs: Jól esik ám a zuzánknak, jobban, mint a kendermag,
Tréfa senkit meg nem bánthat, s néhány dolgot helyrerak!XD
nyanya001
Nyugodjon békében.
Nagyon szerettük a sorozatot, sosem hagytunk ki egyet sem.
Köszönjük a sok aranyos élményt.
Sámannus
@durbincs: Sajnos Kukori jelleme egy durbincs nevezetű kelekótyát jobban megformál mint bármi. a gyermekem kiváló iskolát végzett, és oviban is repkedtek a dicséretek
Szavalni is tanítottam őket. A tanítónéni is meg dicsérte a gyerekeimet, és még igen jót nevettek is a versek értelmezésén.
TERMÉSZETESEN nem a böllérségre tanítottam őket, ahogyan a mai nertársak csinyáják igen szarházy módon..
namihami
Remek történetek, kitűnő szövegek és (ne feledkezzünk meg róla) kitűnő szinészek, akik a figuráknak a hangjukat kölcsönözték. Élén a Márkussal, csoda volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.