szerintem Nagy Bandó Andrástól egy teljesen ésszerű lépés volt a bocsánatkéréssel elébe menni az említett pernek. Amely valószínűleg az ATV ellehetetlenítésével is járt volna. A humorista, tehát, a TV-csatorna felé is gesztust tett a nyílt levelével. Amelyben, egyébként, a kibeszélésért és nem annak tartalmáért kért elnézést. Érthetően, hiszen sem magától, sem mástól nem kívánhatta elvonni a saját vélemény jogát. Ez valószínűleg fáj azoknak, akik szerint Nagy Bandó András lett volna a következő messiás. Az, aki fejjel megy a falnak helyettük is. Szerintem, ezzel a látszólag megalkuvó gesztussal legfeljebb az éppen ráerőltetés alatt levő, faltörő kos szerepét utasította vissza. Amit, apaként, teljesen megértek. Miközben nem szeretném azt sem eldönteni, hogy Nagy Bandó András mire gondolt. Legfeljebb arra van ráhatásom, hogy magam mit gondoljak. A magam részéről nem látom indokoltnak, hogy a „gerinces” jelzőt megvonjam tőle. Ahogy azokról is fenntartom a véleményalkotás jogát, akik...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@durbincs: Nagy Bandó a Fideszt támogatta. A Fidesz hűtőjében még biztos van pár lefagyasztott ügynök.
wagabund
ez a szerecsenmosdatás már késő bánat...ami eb gondolat...(mint tudjuk)
GeoCravker
@wagabund: Nem hiszem, hogy bárki mosdatna bárkit is.
karma1
@GeoCravker: Koszi, megint szuper cikket irtal.
Nekem Nagy Bando rendkivul hiteles, nem koponyegforgato ember, csak hat egy pletykat eloadasban valoban nem kellett volna eloadnia - es erdekes modon arra senki sem figyelt oda, hogy Ronai a kovetkezo mondataval meg is erositette a pletykat, vagyis az szaladt ki a szajan, hogy ezek a hirek mar regota keringenek kozszajon. (Nem pontos az idezet,de a videon jol hallhato). Szoval nem csak Bando, hanem Ronai is tudja, hallotta az ilyen iranyu pletykakat.
Bando talan abban hibazott, hogy bayertol - es csak mellekesen orbantol - elnezest kert, mert olyan ez, mintha valaki Mengeletol kert volna elnezest, mert mondjuk ketelkedett abban, hogy Mengele feleskudott orvos volna-e...
Mindket esetben nyilvanvalo, hogy a hir mondojanak ( ez esetben Bandonak) igaza volt, csak a talalas nem volt szerencses.

Csak az igazan nagy szellemek vallaljak a tevedesuket, es kernek erte elnezest. Ezt tette Bando is, mint tudatos szemelyiseg.
GeoCravker
@karma1: Szerintem nem Bayertől kért elnézést, csak Bayer levelére reagálva írt.
Amellett nem az asszonyverésről mondottakat annulálta, hanem a közhírré tétel tényéért kért elnézést.
Látszólag apró retorikai különbség, de valójában szerintem elég nagy lényegi eltérés van a kettő között.

Analógiaként:
Azt mondom loptál.
1. Elnézést, nem loptál
2. Elnézést, hogy elmondtam, hogy loptál.

Nagy Bandó ért a szavakkal vívható csörtékhez (ebből él). Az őt olvasók egy része csak a vörös ködön keresztül olvass. Mikor mit. Mikor melyik ködön át :-)
GeoCravker
@karma1: Lényegileg nem is igazán van vita köztünk azt hiszem :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.