Interjút adott az osztrák Die Presse című napilapnak Vona Gábor. A Jobbik elnöke már a beszélgetés elején leszögezte, hogy ha valakinek, hát egyedül neki van esélye legyőzni Orbán Viktort. Kijelentette azt is, hogy választási szövetséget  nem köt senkivel. Beszélt arról is, miben érzi Simicska támogatását. 

Vona Gábor koalíciót kötne az LMP-vel és a Momentummal

Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Fotó: MTI /Balogh Zoltán

Vona Gábor Jobbik-elnök az osztrák lapnak úgy fogalmazott:

ha a választási matek megkívánja, koalíciót kötne az LMP-vel és a Momentummal.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor megerősítette, hogy

a pártja egyedül indul a választásokon, és mind a 106 egyéni körzetben lesznek jelöltjeik.

Vona viszont azt nem zárta ki, hogy a választások után a két fiatal párttal, az LMP-vel és a Momentummal koalíciós tárgyalásokat folytasson. 

Hozzátette:

talán nagyképűnek hangzik, de ő a demokrácia utolsó bástyája Magyarországon.

Vona Gábor az Állami Számvevőszék büntetésével kapcsolatban Orbán Viktort lényegében egy maffiafőnökhöz hasonlította, aki géppisztollyal ül vele szemben, miközben ő saját érzése szerint úriemberként vesz részt a küzdelemben.

Úgy fogalmazott:

mint egy úriember, aki ringbe száll, de vele szemben egy maffiafőnök ül gépfegyverrel a kezében.

Vona az interjúban közölte azt is, Oroszországtól nem kaptak támogatást.

Simicska Lajos kapcsán elmondta:

Simicsak pénzügyileg nem támogatja a pártot, de érzi, hogy a hozzá köthető médiában egyre több teret kapnak.

Az interjú készítője felemlegette azt is, hogy Vona Gábort azzal vádolták, hogy homoszexuális. Erre a Jobbik elnöke azt felelte, hogy

a karaktergyilkossággal tönkre akarták tenni a karrierjét, különösen a vidéki, konzervatív szavazóknál, akik szemében ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy meleg férfi legyen az ország miniszterelnöke.

Hozzátette:

Orbán Viktor meg akarja őt törni lelkileg, a családját is figyeltették.

Vona szerint

a jelenlegi rendszer a migrációtól való félelemre épül, de úgy véli, ez hamar összeomlik, mert nincs mögötte hatékony kormányzati tevékenység.

Forrás: Magyar Nemzet, HVG, 24.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Álellenzéki pártok egytől-egyig, akik már régen lefeküdtek Orbánnak, akik szintén a nép pénzén élősködnek úgy, hogy semmit nem tesznek érdemben. Most is hazudoznak a népnek hisz egy diktátort nem lehet választások útján leváltani. Azt csak a néperejével lehet vagy olyan emberek, mint például Simicska vagy Soros egyszerűen elunják és likvidáltatják a felcsúti gecit, mert azután úgy omlanának össze, mint a kártyavár. Diktátor, csak diktatórikus eszközökkel lehet elzavarni a hatalomból.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Gabika..vesztesek hogy tudnak koalíciót kötni???Mert hogy ha ti önállóan indultok mindenhol...akkor nincs sok esélyetek..az LMP meg jó ha bejut a Parlamentbe...Ennélfogva milyen koalícióról beszélsz választások után???
Eladott Ország
Álellenzéki pártok egytől-egyig, akik már régen lefeküdtek Orbánnak, akik szintén a nép pénzén élősködnek úgy, hogy semmit nem tesznek érdemben. Most is hazudoznak a népnek hisz egy diktátort nem lehet választások útján leváltani. Azt csak a néperejével lehet vagy olyan emberek, mint például Simicska vagy Soros egyszerűen elunják és likvidáltatják a felcsúti gecit, mert azután úgy omlanának össze, mint a kártyavár. Diktátor, csak diktatórikus eszközökkel lehet elzavarni a hatalomból.
namihami
Az egyik hungaristát kéne a másik nyilasra cserélni? Fényes ötletnek látszik.
bencemacska
Aztán majd belelóg a keze a bilibe, és felébred!
peterkelemen
Totális bojkott kellene, de ehhez az összes ellenzéki pártnak egyet kellene értenie ebben. Például Venezuelában is bojkottálta az összes ellenzéki párt a választást. Üljön a parlamentben Maduro diktátor egyedül a saját pártjával. Le kell mezteleníteni a "királyt" az egész világ előtt, hogy mi zajlik valójában. Ebből is látható, hogy nálunk nincsenek valódi ellenzéki pártok csak megélhetésiek, akiknek így is jó hisz szintén a nép pénzén élősködnek és eljátsszák az ellenzékit Orbán látszat demokráciába csomagolt diktatúrájában. Magyarországon is ezt kellene és azt azért ne mondja senki, hogy nem figyelne azonnal ránk az Unió. Az Unió amúgy is bűnt követ el hisz egy diktatúrát pénzel holott már régen be kellett volna fagyasztani az összes uniós pénzt. Bűnözőkkel nem szabad együttműködni semmiben, mert ők maguk is cinkostársakká züllenek. Jelenleg azt hazudja az összes álellenzéki párt, hogy le lehet váltani egy diktatúrában egy diktátort, de nem lehet. Egy diktátort a nép erejével lehet leváltani és megbüntetni. Ehhez első lépésként a bojkott lenne a minimum.
bencemacska
@peterkelemen: ma, 19:00
Magyarországon nem tudsz bojkottot csinálni, mert a Fidesz bármikor elővesz 3 pártot a talonból és elindítja. Lopott már annyi pénzt, hogy meg tudja fizetni őket!
És akkor lesz őfelsége ellenzéke!
A választás le fog zajlani minden zökkenő nélkül LÁTSZAT demokratikusan. Senki nem tud ellene semmit tenni, ha mi meghunyászkodunk!
karma1
@bencemacska: Sajnos, hajszalpontosan ez a helyzet, de en meg azt is hozzateszem, hogy esetleg valamelyik kis part (vagy nagy, ebben az esetben mindegy a part nagysaga) meg is hirdetne, hogy jo, akkor maximalis bojkott es SENKI nem menjen el szavazni, de a szavazas elotti par napban meggondoljak magukat, es megis elmennek szavazni, akkor mi van?
Ma mar - illetve mar eleg regota, legalabb az "emuttnyocevben" - nincs olyan part, amelyik ne valtoztatta volna meg a szavat, es ne csinalt volna akar teljesen ellenkezo lepest is. (Na jo, a DK kovetkezetes, de ok azert nem akkorak, mint a Jobbik vagy az mszp, az o bojkottjuk nem lenne szamito).

Ami mukodik egy masik allamban, Venezuelaban, az nem mukodik itt, hiszen itt egeszen masok a valasztasi torvenyek, mint ott. Masok a problemak, mas az emberek hozzaallasa, szoval MINDEN MAS.
Az a baj, hogy megint nem magunkra, hanem masokra figyelunk, mint az egyszeri boltos zsido.
Kohn megnyitotta az uzletet, egy olyan utcaban, ahol tole jobbra is, balra is mar mukodott egy hasonlo uzlet. Lazasan figyelte, mit csinalnak a szomszedai, de az o uzletebe csak nem jottek a vevok.

Elment hat a rabbihoz megkerdezni, hogy mit tegyen, nem megy az uzlet, hiaba figyeli a szomszedait, akiknek busas hasznot hoz a bizniszuk.
Mire a rabbi azt mondta Kohnnak:
- Latod Kohn, te vagy a hibas, te csinalod rosszul. Sose a masik uzletevel foglalkozz, hogy azoknak hogy megy, hanem fokuszalj a sajat tennivaloidra ugyanazzal az energiaval, es meglatod, a te uzleted is felviragzik majd.

Kohn hazament, megfogadta a rabbi bolcs tanacsat, es lo"n...:o)))

Szoval lehet tanulni a hibakbol, meg lehet probalni utanozni masok sikereit, de elsosorban Magyarorszagra kell fokuszalni, es az itteni polgarokat kellene mozgositani, amire meg egy part se gondolt igazan.
A politikusokat csak a sajat nepuk zavarja az uralkodasban.
Yoda69
@karma1: Nalunk meg ket part megegyezesehez is evekre van szukseg (lasd DK-MSZP), akkor egy bojkott teljesen kizart.
Viszont a szog kezd kibujni a zsakbol: az LMP a hatalomert vagy a fideSSel vagy a jobikkal fog lepaktalni. Szerintem a mi Belank itt fog infarktust kapni :) De lehet hogy ezt is kimagyaraza
karma1
@Yoda69: En is mar eleg regota mondom, hogy az lmp nem mas, mint a fidesz eloretolt kis csipet csapata,...:o))) Szel orbannal egyutt uldogel es propagandazik posvanyoson, helyesli a romanok atszavazasat, es tulajdonkeppen - ezt ki is mondta egy cikkeben - neki orbannal nincs is szemelyes problemaja.
En meg azt is el tudom kepzelni, hogy a jobbik borul ossze orbannal, mert azok el fogjak nekik engedni a 600 millas buntit, cserebe a jobbik szavazoiert...

Nagyon szomoru, hogy olyan fejetlenseg van a magyar politikai eletben, ahol minden lehetseges, es minden variacio vegen orban nyer.
Bar szerintem nem fog. Addig vagy lelovik, vagy sikerul elmegyogyba zarni, szoval nem lesz neki olyan egyszeru faklyasmenet ez a valasztas, mint ahogy o ezt elkepzeli...
human
Nekem azzal nem is lenne semmi bajom, hogy még nincs egyértelmű ellenzéki összefogás. Ezt indokolhatja hogy nem szabad a fidesznek célpontot adni ameddig csak lehet. Nekem azzal van bajom, hogy amit egyes ellenzéki pártok művelnek az többségében inkább bénázás mint taktikázás. Azt kell látniuk a pártoknak hogy a többség nem akarja Orbánt és korrupt rendszerét, de ha nincs alternatíva ami mögé be tudnak állni, akkor nem fognak elmenni szavazni és akkor a kisebbség diktatúrája fog újabb X évre érvényesülni.
Eladott Ország
@Mirabilis: tegnap, 21:44 Mindenki mindenki ellen, Mindegy, csak dolgozni ne kelljen. :
www.youtube.com/watch?v=n6zimM8B0Ls
karma1
@human: Hiaba lenne alternativa: nincs kampanyfelulet, nincs mediahirdetes, csak a futyisznek... Es hidd el, a mai vilagban sokat szamit az, hogy kiket latnak plakatokon es milyen szlogennel.
Oszinten, HOL hirdethetnenek? Az ellenzeki politikusokkal egyre-masra mondjak le a riportokat abban a meg egy-ket fuggetlen vagy ellenzeki tv-ben, radioban, amit ezek a mocskok meghagytak nekik.
Azert mar a Simics is kohoghetne valamit, mert neki vannak meg eladhato feluletei.
human
@karma1: Azért ez ne legyen már akadály. Nem kell hozzá plakát hely. A reklámfelület az utca lenne. Egy jó párt vagy pártszövetség utcára tudná hívni az embereket.
quadrocopter
Ha valaki tudja, hogy az ÁSZ (Állami Szarjankók) miért nem nedvesedik be a TAO-pénzekre, az szóljon!
karma1
@human: Ha utcara mesz, be kell jelenteni ma a gyulekezest es a celjat. Ha egy standot allitasz fel valahol, ahhoz kell kozteruletfoglalasi engedely, amit a helyi onkori ad ki. Ha fideszes a polgi, akkor a budos eletben nem tudsz kirakni standot, pa'rtcellal.
karma1
@human: Amig meg nem ellenorzik - annyira - a FB-t...:o))))
Eladott Ország
@peterkelemen: A bojkott azért nem jó, mert a fidesz közpénzből a több száz pártból legalább kettőt elindít. 222 bejegyzett párt van, és 177 áll bejegyzés alatt. Ne feledjük, a fidesz nevű bűnszervezet telilbeszarja a demokráciát.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.