Január 1-től az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek, de nem szükségesek az okmányok az adó, illeték, és bírság csekkek befizetésénél, illetve 300 000 forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem – közölte a Magyar Posta Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős változás jön a postai csekkbefizetésnél

Ugyanakkor megjegyezték, hogy be kell majd mutatni az okmányokat a készpénzes fizetéseknél, ha az áru, szolgáltatás értéke meghaladja a 300 ezer forintot, nemzetközi postautalvány feladásakor szintén 300 000 forinttól.

Ha az ügyfelek bankkártyával fizetik ki sárga és a fehér csekkjeiket 2018. január 1-től – összeghatárra vonatkozó korlátozás nélkül – nincs szükség adatrögzítésre, a posta nem kéri az ügyféltől okmányai bemutatását sem. Az M jelzésű (adó, illeték, bírság) csekkeknél sincs szükség a befizető azonosítására, akkor sem, ha készpénzzel fizet az ügyfél.

A közlemény szerint az FM jelzésű (áru- és szolgáltatás ellenértékének megfizetésére szolgáló) csekkeknél sincs szükség a befizető azonosítására 300 000 forintos összeghatárig, ha a csekken szereplő érték 300 000 és 2,5 millió forint között mozog és az ügyfél ezt készpénzben fizeti ki, akkor a posta egyszerűsített ügyfél-átvilágítást végez, az ügyfél azonosításával, törvényben meghatározott adatainak felvétele mellett. Ha pedig a befizetett összeg meghaladja a 2,5 millió forintot – szintén készpénzes fizetésnél – , akkor normál átvilágítás szükséges.

Ez esetben az ügyfélnek számolnia kell azzal, hogy okmányait a posta lemásolja, valamint a törvényben meghatározott nyilatkozatokat is meg kell adnia.

Ilyen átvilágítási intézkedések nem végezhetők el minden postahelyen, ezért a Magyar Posta mindenkinek azt javasolja, hogy az ilyen jellegű befizetéseket bankkártyás fizetésként teljesítsék vagy a keressék fel a kijelölt postahelyeket.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a jelöletlen csekkeknél és a belföldi postautalvány szolgáltatásnál a szabályozás szigorúbb. Ezekben az esetekben gyakorlatilag már 1 forinttól szükség lesz az okmányokra az adatrögzítési szabályok miatt, amelyek értelmében 300 000 forinttól 2,5 millió forintig egyszerűsített ügyfél-átvilágítást végez a posta, de csak akkor, ha az ügyfél nyilatkozik arról, hogy áru- és szolgáltatás ellenértékét fizeti meg. Ha az egyszerűsített átvilágítás nem alkalmazható, akkor a szigorúbb, normál átvilágítási szabályok érvényesülnek.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Szerencsés esetben eddig is egy negyed- félóra volt egy csekk feladásáig eltöltött idő. (Nem a postán dolgozók miatt!!!) Némi szerencsével ezt sikerül a NER-Magyar Posta (vezetői) hathatós közreműködése révén feljebb tornázni.
Nagyobb összegnél eddig is a pénzmosásra hivatkoztak. Tessék mondani, ki az a hülye, aki a postai átutaláson keresztül mossa a pénzt? És ennyit? Hiszen az már, a Vezér áldásos útmutatása alapján, min. 100 milliónál kezdődik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Equus: A banki havi díjakat nézve--így van. És annak a korosztálynak (általában) az a pénz, amit meg tud fogni. Egy bankkártya már nem számít pénznek.
human
Kormányunk és pártunk komolyan veszi a pénzmosást. Ezért dobta is vissza Polt Péter a feljelentést az azeri dollármilliókkal és offshore cégekkel kapcsolatban.
Equus
@namihami: nem mindegyik nyugdíjasnak van kocsija és nem mindegyiknek van Renault biciklije. Ha a faluban csak egy, vagy éppen egy sincs ATM-ből, a postát is bezárták már, bátran feldughatja magának a bankkártyáját, mert a sarki kisboltos örül, ha megél a forgalomból, nemhogy kártyaleolvasót venne...
Veleda
@Equus: Megkérdeztem a sarki kisboltost, hogy miért nem alkalmaz kártyás fizetést. ? Mert akkor nincs annyi készpénzes bevétele, hogy a napközben beszállítókat kifizesse.Pl zöldárú, üdítők, magán hentesárusok stb.
emerencia
@kokopelli: A rendszerváltás előtt évekig nálam is így működött, nem volt semmi gond. A rendszervváltás után munkanélküliként viszont kaptam egy brutál villanyszámlát és a számlámon lévő megtakarított pénzem pedig odalett. Nagyon kevés készpénzzel a zsebemben fél napig álltam sorban míg kegyeskedett az áramszolgáltató visszaadni a pénzemet amiből valami olcsó ennivalót kellett vennem. Előtte pedig olyan arrogánsan viselkedtek velem, mintha én hibáztam volna. Ilyen élményekre nincs többé szükségem. Többen javasolták, hogy határozzak meg limitet de nálam ez sem megoldás. Azóta is sokan ráfáztak már arra, hogy a változó költségeiket (áram, víz, gáz, stb.) bankszámláról fizették, úgyhogy én maradtam a vegyes rendszerben. A fix költségek bankszámláról mennek, a változóak pedig csekkről. Ha nincs időm elblattyogni a postára akkor itthonról netről, banki átutalással rendezem. Nem azzal van a baj, hogy esetleg elrontanak valamit, hanem azzal, hogy nehézkes, időigényes a tévesen leemelt pénzünkhöz újból hozzájutni.
kokopelli
@namihami: @emerencia: . Már leírtam,hogy ez,hogy megy egy normális pénz-
intézményrendszerben!Annyira egyszerűen,hogy pl.. egy több mint 10 000-es vá-
rosban és az azt környező hozzátartozó falvakban már a póstát is bezárták,és a
csomagokat és az ajánlott leveleket egy normális családi üzlet,pl. most a "Drogéria"
bonyolítja!A személyzet betanítva oszt annyi! Évtizedek óta nem láttam csekket
sem,leolvasót sem!A csomag házhoz jön a postával,vagy egy értesítés,hogy elhoz-
hatom a "Drogériából"!Ismerem a "magyar szlogent":"...mert nálunk az nem megy!
Amikor elmagyarázom a haveroknak,akkor logikát találnak benne,de később,, :--((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.