A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint idén novemberig 258 ezer álláskeresőt regisztráltak.

A nyilvántartott álláskeresők száma 5,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 258 000 álláskereső szerepelt, több mint 15 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: az év tizenegyedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,8 százalék.

A tavalyi létszámnál 15 ezerrel kevesebben kerestek munkát idén

Fotó: pixabay.com CCO

Novemberben 41 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,8 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 1,9 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 10,3 százaléka, 26 600 volt pályakezdő.

Novemberben 39 500 volt a 25 év alatti és 62 300 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,3, illetve 24,1 százalékot tett ki.

Az álláskeresők 28,0 százaléka – 72 200 ember – tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 11 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az NFSZ adatai szerint az év tizenegyedik hónapjában 139 200 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 42,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 46 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 32 100 új betölthető álláshelyet jelentettek be novemberben, ezek 59,7 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 19 200 volt, amelynek 74,3 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Novemberben 119 900 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 87 200 betöltetlen maradt.

Az év tizenegyedik hónapjában 153 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül az intézményüzemeltetést, a zöldterület-kezelést, az adminisztratív, kiegészítő egyéb üzleti szolgáltatásokat, a szárazföldi, csővezetékes szállítást és a nagykereskedelmet, területileg pedig Budapestet, valamint Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyében érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,0 százalékos volt a 2017. augusztus-októberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 183 500-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Két eset lehet:
1. Már a statisztikából is kiestek
2. Már kinn dolgoznak (legálisan vagy illegálisan)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
Ennyien sikeresen találtak munkát...külföldön!
kokopelli
@quadrocopter: egyre több magyar hangot hallok,amikor odaát vagyok!
...és senki nem mondja,hogy mi a f@ßt keresnek itt az EU-s menekültek!
Ők nem szőkék és nem kékszeműek,tehát cigánynépség, "menekültek"!
Senki nem mondja, mert volt már kétszer 16-18 milliós menekülthullám!
Azt mondják az öregek,hogy azt is túléltük,akkor meg ez van,oszt még egy
sört egy enciánnal "meine blonde Wirtin!"! "...wer nichts wird,wird Wirt!" ;-)
peterkelemen
Már régen milliók nem Magyarországon keresnek munkát, de ne zavarja őket. Aki csak teheti és van egy kis esze az elmenekül Orbán szemétdombjáról.
nevemnick
Hazudnak.
Egy huszonháromezres lakosú járásban "csak" 693 fő került ki ebben az évben a nyilvántartásból, valamint 1917 fő (főleg húsz- és harmincöt éves), külföldön vállaltak munkát.
nevemnick
(főleg húsz- és harmincöt éves közötti)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.