Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét.

Kampánytilalom megsértése, illetve szavazatvásárlás miatt meg kell ismételni a választást, ezt január 14-én tartják.

Az időközi választáson a 816 szavazásra jogosult közül 588-an voksoltak, Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott. Ikert 2014-ben választották polgármesternek, a képviselőtestület szeptember 18-án oszlatta fel magát.

A vesztes jelölt nyújtott be kifogást, aminek a választási bizottság helyt adott. A TVB által megállapított tényállás szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek pénzt kínált a voksokért.

A döntés ellen lehet fellebbezni.

Ötezer forintot fizetett volna a szavazatokért a polgármester-jelölt

Közben az Index észrevette, hogy Bán István ugyan független jelöltként indult a választáson, de a Momentum támogatta, Fekete-Győr András pártelnök is pózolt vele.

A lap szerint Bán 13 éve képviselő a faluban, a 2014-es választáson kikapott, és az ő javaslatára oszlatta fel magát a képviselőtestület. Ott egyébként csak Iker szavazott nemmel. Iker Ibolya a választás előtt Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottal közös képet posztolt, amint tüzifát osztanak a településen élőknek.

(hvg.hu/MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Amit lehet Jupiternek, nem szabad a kisokornek...:o)))
Vagyis: lehet, hogy ez a majdnem-polgi megprobalta lemasolni a Gazdaallat korrupcios stilusat, de nem nagyon sikerult neki.
Hiaba, a polgi "csak" korrupt volt, mig a peldakepe gyakorlo elmebeteg, es nem mellekesen a Cosa Nostrat meghazudtolo maffia banda fonoke...
Emellett ebben a pillanatban barki csak piti iparitanulo lehet...:o))))
papa.49
Nem győzött a fütyiszes picsa, hát fellebbez, hiszen az nem lehet hogy nem ő győz, ez előre vetíti a jövő évi választások utáni helyzetet, pontosan így fognak akkor is cselekedni !!!
kukac50
Remélem a független fog nyerni januárban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.