A visszatelepedés eredményei is kétségesek. Annak ellenére, hogy a Brexit hatásaként valóban lehetett egy remigrációs szándék-hullám. Azonban a szándék megváltoztatásáért, az ottani szakember-gondok miatt, az angolok is igen sokat tettek. Miközben aligha valószínű, hogy az Orbán-kormány olyan nagyon szeretné a kiköltözött, velük nem is feltétlenül szimpatizáló százezrek megjelenését a hazai határokon belül.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/12/17/olvasoi-level-ket-generacio-hianyzik-lassan-magyarorszagrol/
Olvasói levél: Két generáció hiányzik lassan Magyarországról. Ekkor jöttem rá, hogy a Dublinba érkező budapesti repülő szinte csak elszakadt nagyszülőket hozott! Nagyszülőket, akik bőröndben, szatyrokban és hátizsákokban hozták a szaloncukrot, túró Rudit, csigatésztát,
gyulai kolbászt és a Pick szalámit és magukat, hogy családok lehessenek együtt a szeretet ünnepen! A leginkább egy nagyon idős, kendős néni hatott meg, akit tolószékkel gurítottak ki a váróba, ahol a dédunokája, egy 16 éves forma kislány dublini akcentussal beszélt angollal köszönte meg a segítő srácnak, hogy kihozta a repülőről a dédit! Az idős hogy egy ütött-kopott bőröndöt szorongatott és csak elképzelni tudtam, ahogy a kis nyugdíjából próbált ajándékot és elemózsiát venni, hogy megtöltse azt! Nemsokára feltűnt az én Édesanyám is a tömegben aki szinten állig felpakolva érkezik ilyenkor, hogy a magyarországi GDP 1%-át elhozza otthoni finomságok formájában. Ilyenkor lehet örülni Édesanyának és minden csemegének, de tegnap másra sem tudtam gondolni mint arra, hogy két generáció hiányzik lassan Magyarországról.
A gyerekek és az unokák, akik várják a rokonokat a dublini, stockholmi, londoni vagy frankfurti reptéren vagy bárhol máshol a világban. Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni. Bőröndökbe zárt fájdalommal, szétszakadt családokkal és keserédes
szaloncukorral együtt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
@Grafix69: 12:10 ,,csodálom ,hogy még ezt a Propellert nem vették meg" ez is nemsokára faros lesz mint az Ikarus 66, vagy mint az ATV.
wagabund
mondhat bárki bármit...Novák Katalint akarva-akaratlan hallottam a rádijóban...háttérrádióztam,
bevallom fogalmam sincs miről beszélt, de az feltűnt, hogy folyamatosan, akadás nélkül, pörgősen beszél, akár halandzsa is lehetett...a főcímet olvasva nem csodálkoznék, ha ő lenne Lázár utódja..ha másért nem is, akkor a kormányinfo miatt...ott mindenféle nyögdécselős újságírói kérdésre papír nélkül is azonnal kell tudni válaszolni úgy, hogy a szemrebbenés nélkül eladja a lehetetlent is. Eddig erre csak Lázár volt képes, de asszem Novák bátran a nyomába léphet.

(ha visszagondolunk diákéveink szóbeli vizsgáira...ha én így tudtam volna beszélni a nagy semmiről tíz percig, miközben a vizsgáztató rémült szemébe nézek)
wagabund
@Eladott Ország: 16.46...

rekviem egy országért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.