Országszerte több mint háromezer – ebben csak a fővárosban több mint ezer – riasztásuk volt a mentőknek a mostani szilveszteren – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója hétfő reggel az MTI-vel.

Győrfi Pál közleménye szerint a mentők 3189 esetet láttak el szilveszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt.

Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

A mentőket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc-, és szemsérülteket kellett ellátni. Példaként említette, hogy egy 20 év körüli férfi kezében robbant fel a petárda, ő roncsolt ujjsérüléseket szenvedett, máshol egy férfi arcába csapódó pirotechnikai eszköz súlyos szemsérülést okozott.

Közlekedési balesetek, verekedések, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, mintegy 15 százalékuk kiskorú volt

- fejtette ki Győrfi Pál.

Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az M1 aktuális csatornán hétfő reggel elmondta:

mozgalmasan telt a mentők éjszakája, de a beállított plusz mentőautóknak köszönhetően folyamatos volt a feladatellátás, mindenhová időben odaértek.

A főorvos azt is elmondta:

az új év első éjszakáján mentőtámadás is történt.

Somogy megyében egy epilepsziás gyermekhez hívtak mentőt, s a helyszínen valamiért dulakodás alakult ki, a mentődolgozókat is megtámadták. A gyermeket végül rendőri kísérettel vitték be a kaposvári kórházba a mentők – tette hozzá Golopencza Pál.

Kéz-és arcsérülések, közlekedési balesetek, verekedések – éjfél és hajlani 4 között volt a legkeményebb dolga a mentőknek

Fotó (illusztráció): Pixabay cco

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Aki a petárdától sérült,azt a büntetés mellett kötelezném az orvosi ellátás kifizetésére is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@Horizont: tegnap 12:57 Nekem is hasonló történetek jutnak az eszembe...anyukám családja pl. tüzifát vitt Zugligetből a Széna térre. Volt egy szamaruk (és persze valami szekérféle hozzá), ezzel szállitották a fát, de a nagymamám nem engedte, hogy bárki is felüljön a szekérre - még a hajtó sem! -- mert sajnálta a szamarat, ugyhogy gyalogolhattak. Nagyon jó időnként "megállni" és visszaemlékezni.
eszegfu
@Nessy: tegnap 12:58 Köszönöm! "Rajta vagyok" az ügyön!:))
eszegfu
@cikicakk55: tegnap 14:12 Köszönöm a jókivánságodat! Én is morfondiroztam már, hogy miből veszik? Azt hiszem, hogy még a szegényebbek is a karácsonyra + a szilveszterre "felteszik" az utolsó forintjaikat is. Talán még érthető ... én is időnként "besokaltam" a pénztelenségtől és ilyenkor kell egy kis "felelőtlen" költés, de azt is be kell látni, hogy utána megbosszulta magát!
kereső
@eszegfu: Isten éltesse Édesanyádat,erőben egészségben!Kivánom,hogy a megcélzott 100.születésnapját is egészségben élje meg.
eszegfu
@kereső: Igazán kedves Tőled is! Kösz.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.