Január elsején lopta el egy nő tárcáját egy férfi és egy nő a fővárosi Boráros téren, a nő segítségére siető két férfit pedig késsel fenyegették.

A ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik a Boráros téri aluljáróban ellopták egy vásárló pénztárcáját, majd a férfi egy késsel megfenyegette a sértett segítségére siető járókelőket.

A BRFK közleménye szerint a 31 éves budapesti M. Klaudia és a 49 éves esztergomi L. József január 1-jén 4 óra körül Budapest IX. kerületében, a Boráros téri aluljáróban kifigyelte, hogy az egyik büfénél miután egy nő vásárolt, a pénztárcáját a táskájába tette, de azon a cipzárt nem húzta be. Ekkor M. Klaudia odalépett és kikapta a nyitott táskából a pénztárcát, majd társával együtt elmenekültek.

"A bűncselekményt két férfi is látta, akik a nő segítségére siettek és az elkövetők után szaladtak. A Gabona utca és a Liliom utca kereszteződésében utolérték a nőt és társát, akiktől visszakérték az ellopott pénztárcát. A nő ezután visszaadta, de a sértett készpénze már nem volt benne. Ezután a pénzt is vissza akarták kérni, de a szóváltás közben L. József elővett egy bicskát, és megfenyegette a nő segítségére siető két férfit. A sértett ezután hívta a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a két elkövetőt" – olvasható a közleményben.

A BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói L. Józsefet rablás bűntett, míg M. Klaudiát lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél