Szerdán közleményt adott ki Hajdú Nóra, az Együtt alelnöke, amelyben azt írja, hogy a NATO szintjén is cáfolták a magyar kormány érvét, miszerint NATO-kötelezettség miatt kérnek az iskoláktól és az óvodáktól „Honvédelmi Intézkedési Tervet”. Az ellenzéki politikus szerint semmilyen terrorfenyegetés nem indokolja, hogy iskolaigazgatóknak és óvodavezetőknek testületileg ilyen terveket kelljen írniuk a gyermekek tanítása helyett. A közleményre reagálva a Fidesz azt írta: a gyermekekkel foglalkozó közintézmények számára különösen fontos, hogy rendelkezzenek biztonsági tervvel krízishelyzetek, például terrortámadás esetére. A kormánypárt szerint „a gyermekek védelme miatt fontos, hogy a gyermekekkel foglalkozó közintézmények is rendelkezzenek biztonsági tervvel és fel legyenek készülve a teendőkre”. Szerintük az ellenzék „felelőtlenül viselkedik és még a gyerekek biztonságát is veszélybe sodorná párpolitikai érdekek miatt”.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
Most már komolyan ki kellene dolgozni egy Fityesz elleni intézkedési tervet...
RonaGyuri
sőt rituális gyermekgyilkosságokra is készülnek! =))
Pálinkás Pál
Most cseppet sem kedves fideszmajmok...ezt hogy gondoltátok???Az ovónéni hozzávágja a mesekönyvet a burnuszos terroristához???Kicsit még sajnállak is titeket,nehéz lehet állandóan a választóitok szellemi szintjéhez igazítani a mondanivalót!!
kokopelli
@Qqberci: ...már régen elérte a goebbels-i szintet az orbáni propaganda!
...lassan csak "rövidnadrágos Joseph" lesz mellette a halott nazi!
csipetke
...de miért kell ebből ekkora sz@rt kavarni?Nem lehetett volna az óvodavazetőkkel,iskolaigazgatokkal megbeszélni ezt a dolgot?Hogy hogyan lehet megvédeni az intézményeket,ha jön a bammeg?Miért kell ennyire felfújni mindent,riogatni az embereket,félelmet kelteni bennük teljesen feleslegesen?A józan paraszti eszemmel úgy gondolom,hogy a kis tanyán,vagy a kis faluban Julis néni,Maris néni akik nem tudnak a kormány sok aljas dolgáról,és hogy ez így is maradjon,jól megijeszti őket,majd jön Juszuf,és jól megdug mindenkit,aztán meg még robbantgat is.
Veleda
Hadgyakorlatozni még nem kell az óvodásoknak? Mert az iskolások már lőni tanulnak.
Érdekelne, hogyan történik az óvodások kiképzése? Ez már olyan komikus, hogy szavam elakad tőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.