2018 a családok éve a fidesz szerint, Rétvári Bence KDNP-s államtitkár úgy látja, 2010-hez képest idén 1700 milliárd forinttal több jut rájuk. 

Az idén, vagyis a családok évében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Rétvári: 1700 milliárddal több jut idén a családokra, mint 2010-ben

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A többi között több pénz fordítanak a gyermekek ingyenes étkeztetésére és tankönyvellátására is – közölte.

Rétvári Bence elmondta: a 2010-es 30 milliárd forinttal szemben idén 79 milliárd forint használható fel a gyermekek ingyenes étkeztetésére. Már nemcsak a nyári, hanem az őszi, téli és tavaszi szünetekben is igénybe vehető ez a juttatás, és összességében kétszer annyi gyerek jut ingyen meleg ételhez, mint korábban.

Ugyanakkor egymillió gyerek kapja ingyen a tankönyvet, amire 12 milliárd forintot költ a költségvetés – fűzte hozzá.

Amennyiben a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást 2018-ban továbbra is megmaradnak, illetve bővülnek ezek a juttatások, miközben az ellenzék elvenné ezeket – mondta a politikus.

Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki adásában arról is szólt, hogy idén növekszik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény felhasználásának jövedelemhatára is, 5 százalékkal.

Ez azt jelenti, hogy még többen vehetik igénybe az olyan ingyenes természetbeni juttatásokat, mint a gyermekétkeztetés – mondta Rétvári Bence.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Szerintem ha dátumot ír valahova, ahhoz is odaírja, hogy bezzeg 2010-ben még 8 évvel kevesebb volt.
Eladott Ország
@papa.49: tegnap, 15:02; Valószínűleg, Novákné is a faluvégén szocializálódott, a csúti kenyéradó gazdival együtt. ( Hogy a devla... "Te merav")
Grafix69
Bence olyan nagy ez a szám , még számolni is nehéz . Na van 3 000 000 család kb akkor az 566 forint családonként . Tényleg rendkívüli dolog. A matek az egy nagyon macerás dolog.
tudode
Nahát!
.
Mekkora öröm éri az ország alattvalóvá silányítottjait!
.
Fejükbe jutott 4+8 év "áldozatos pofakaratéjuk" közben, hogy NYOMOROGNAK az alattvalók GYERMEKEI "is", különösen a VÉGVÁRAKON!
.
El kell HÚZNI a MÉZESMADZAGOT, a FASZA GYEREK "ÉVÉBEN", nehogy má bukta legyen abból, hogy "csak" a FIDESZNYIK Bt. dúskálhatott az EMÚT NYOCÉVÜKBEN, amit ma már 2010-re aszociálnak. arra az évre, amikor a Bajnai válságkezelő kormány átadta ENNEK a "szakbarbár" SZEKTÁNAK a KORMÁNYKEREKET!
.
Annak tükrében, hogy NEM IS AKÁRKI kezébe került az ORSZÁG PÉNZTÁRCÁJA%
.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/rendkivuli_dologra_keszul_a_kormany_25_eve_nem_volt_ilyen.612004.html
.
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/költségvetést
"""Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése.""""
.
A "falusi gyereknek" az ORSZÁG MEGVÓT, most az EU karaktergyilkolásán fáradozik oly módon, hogy ABBA A TÁNYÉRBA RÓKÁZIK, AHONNAN JÓKAT KASZÁL!
papa.49
@tudode: Kezd kialakulni a tavaszi rendkívüli állapot !!!
Ez az első lépés a kontár kormány azt csinál amit akar, nem köti a törvény !!!
kereső
A lényegről ,a részletekről miért nem szól a hozsánna, hogy ennek a többletnek a jó része a családi adókedvezmény-ami olyan mint a rezzsicsökk,ki az aki igzán haszonélvezője a kedvezménynek.Hol van a beigért 1 millió munkahely, 2018-at irunk.Ja megvan,csak külföldön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.