Biztonsági szempontból sorsdöntőnek nevezte az idei évet a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Brüsszelben nyárra el akarják fogadni az érkezők elosztását szabályozó új, felső kvóta nélküli rendszert.

Sorsdöntő év jön Bakondi György szerint

Magyarországon javuló, Európa-szerte viszont romló belbiztonsági helyzetet figyelhettünk meg 2017-ben – mondta Bakondi György a bűncselekmények, erőszakos és terrorcselekmények száma alapján, hozzátéve: a migráció alakulása hatással van az európaiak mindennapi biztonságérzetére, amelynek változása politikai véleményalkotásukra is kihat, amit a tavaly született választási eredmények is alátámasztanak.

Bakondi György kiemelte: visszatekintve elmondható, hogy a korábbi magyar helyzetértékelés és prognózis helyes, reális volt, akárcsak a megtett intézkedések; az eljárások jogszerűek, törvényesek, a végrehajtott rendvédelmi fejlesztések pedig szükségesek voltak.

(MTI)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
"A világon semmi nincs oly veszélyes, mint a nyílt tudatlanság, és a lelkiismeretes ostobaság."

Martin Luther King Jr.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
Tisztánlátó vakondi úr pontosan látja a saját helyzetüket. Az idén vagy ők döglenek meg vagy mi (a szösz).
papa.49
Azt se feledjük ez a sejthalmaz akik vakondinak hívnak volt már határőr, NEM VÁLT BE, volt már katasztrófavédő, NEM VÁLT BE, volt hóügyi biztos, NEM VÁLT BE, most ME: főtanácsadó, hát itt se VÁLT BE !!!
Viszont jó selymes lehet a nyelve, vagy nagyon jó a technikája, hogy a csutigeci ennyire ragaszkodik hozzá !!!
Borsodi
Az tuti esetleg nyugdíj segíthet,ha bukik a király.
Grafix69
Az biztos ,hogy sors döntő lesz , még jó hogy nem azt mondta soros:)) Mellesleg sokaknak kinéz a börtön , félő ,hogy nem lesz annyi hely ahol elférnének a politikus bűnözők , de talán a stadionokban ott van elég hely . Bokondinak is sors döntő lesz mert elképzelhető , hogy másik segget kell nyalni , vagy talán egyszerre többet is . Az is elképzelhető ,ha maradnak a hiénák , nemzetiszocialisták , akkor már a vállról indítható drótkerítéseket az osztrák határon is fel kell állítani mert félő lesz ,hogy a baromira elégedett nép lelécel mert nem akarják megvárni Viktor koronázását.
kukac50
Sorsdöntő az biztos a választás eldönti.ilyen alkalmatlan hazugokra szavaznak e?
Azokra akik nem a mi érdekünkben beszéltek vagy meg se szólaltak a parlamentben azokra nem szabad szavazni!
simmering73
Jön a választás. Ez a rettegés tárgya. Igaz patkányok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.