“Magyarország kiállása Lengyelország mellett egyszerre érték- és érdekalapú, hiszen amit ma megtesznek Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal” – jelentette ki Orbán Viktor a lengyel köztelevíziónak adott interjúban". És most a nyugatiaknak hozzá kell szokniuk ahhoz a tényhez, hogy miután a közép-európaiak megerősödtek mindannyian, mind a négyen, a V4 mindegyik országa önmagában és közösen is egy nagy gazdasági sikertörténetet ad ki, megnőtt a befolyásunk az európai politikára, és elvárjuk, hogy legalább annyi befolyásunk legyen az uniós közös ügyekre, mint amennyivel hozzájárulunk Európa fejlődéséhez”Orbán Viktor szerint „mi, magyarok, de gondolom a lengyelek is így vannak, hogy"mi nem akarunk egy posztkeresztény és posztnemzeti világban élni. Mi azt tanultuk meg a történelem során, hogy bennünket, magyarokat, de más közép-európai népeket is a keresztény hitből kinőtt keresztény kultúránk, meg a nemzeti identitásunk tartott meg. Ha erről lemondunk, akkor például...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És ez pont abban az országban volt képes kijönni a száján, ahol a hajnali szagosmiséről mentek az emberek a párttag-gyűlésre, élükön az áldást frissen felvett párttitkár elvtárssal?
Ha csak elmegy egy polyák a templom előtt, már akkor térdre esik. Nem ""posztkeresztény"? Akkor mégis mi?
Most a mi Vezérünk tényleg nem az. Őrá a BIZNISZKERESZTÉNY jelző inkább illik. A ventilátor sírva kérne tengelycsapágyazást annyi forgás után, amennyit a Mi Szeretett, Tisztelt és Istenben Megtisztult Vezetőnk már megtett élete folyása alatt.
RonaGyuri
te retardált barom Közép-Európa az eszed tokja, az elsősorban NÉMETORSZÁG!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.