Egész egyszerűen nem bírnak a Fideszes fiúk a sztárügyvéddel. Bebörtönözték, megpróbálták lejáratni minden eszközzel Czeglédy Csaba sztárügyvédet, aki nem mellesleg az MSZP politikusa. Meghurcolták nyilvánosan, sőt ügyében Gyurcsány Ferenc feleségét Dobrev Klárát is beidézték tanúként. Czeglédyt azonban nem tudja megtörni a hatalom. Még így is a rácsok mögül is folyamatosan nyeri a pereket. Ugyanis mondjuk ki őszintén az egész eljárás egy koncepciós ügy. zon túl, hogy nemrégiben a Habony Árpádhoz köthető Ripost ellen nyert pert, mivel az újság bírósági ítélet hiányában valótlanul állította, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd bűncselekmény elkövetője lenne, Vajna TV2-je is megszívta. Mint Czeglédy Csaba ügyvédjétől megtudtuk, pénteken első fokon kimondta a bíróság, hogy 2017. szeptember 28. napján a Tények című, valamint 2017. szeptember 29. napján a Tények reggel című hírműsoraiban a TV2 valótlanul híresztelte, hogy 500 ki nem fizetett felnőtt dolgozója van a Czeglédy Csabához köthető...

(Forrás: balramagyar.hu, Manhattan által)

88 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
"...sőt ügyében Gyurcsány Ferenc feleségét Dobrev Klárát is beidézték tanúként."

Erről jut eszembe...
Persze, előtte orbán lakájmédiája azt sugallta a nyájnak, hogy Gyurcsány és felesége is Czeglédy bűnsegédje!
Mr. 20% 82 éves anyja nem közszereplő, ő csak egy lopós családtag, bezzeg Gyurcsány feleségét a rezsim lakájmédiája a birkáik elé dobhatják koncnak!
fityeszes barmok, ez ám a kettősmérce, amit annyira szerettek emlegetni, amint kritika éri a vezíreteket!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hetöndöe
@Csizmás Kond: ".. a tény hogy eljárás folyik ellene mert csalt...és nem én kell bizonyítsam hogy csalt hanem ő ahogy nemcsalt...
...és amíg kormos az orra addig neki kuss."

Ezt jogvégzett ember előtt ki ne mond,mert körberöhögik az égbekiáltó ostobaságodat.:-)

Amúgy ha Magyarországon minden vállalkozót(ali elkövette) eljárás alá vonnának munkabér meg nem fizetése okán,kevés volna a megépített stadionok sokasága is börtönnek.Valamiért csak az ellenzéki politikusokra vannak kihegyezve.A hülyék meg odaát vannak.
F_Viktor
@karma1: Írod:
" En csak azt szeretnem, ha az orban kormany fele mindenfele penzcsapot elzarnanak..."

Nem az unió lépteti ki az országot, hanem orbán fogja megtenni, éppen azért mert nem lesz lenyúlható pénz-hegyek.
Ezután orbán nem marad bent, jöhet az orosz medvéhez való elköteleződés, s a bukása.
Minél előbb megtörténik, annál jobb az országnak.

Írod:
"... azt szeretnem, ha az ellenzek nagyon erosen forszirozna az euro hivatalos bevezeteset."

Ennek azért vannak feltételei, aminek még nem tett eleget az ország.
Abban sem vagyok biztos, hogy a kancsal MNB-s valós adatokat szolgáltat az ország jelenlegi helyzetéről, lehet, hogy sokkal távolabb vagyunk az eurózónától, mint ahogyan azt kommunikálják orbánék.
kokopelli
@kereső: (13:24 tegnap)
Az úgy szól: "A securitate keze betette a lábát"...(csizmában vagy annélkül nyóc,
csak le ne ß@rja a lábászárát)!)
Totem
@Edmond Dantes: pontosan így van, mellé ráadásul útnak indítják a a Habony-istálló féreg hadseregét, hogy a rágalmakat kommentekbe burkolva folytassák tovább.
advocat
Szeretném látni azok listáját, akiknek Czeglédy nem fizetett. Okokkal együtt! Elég az összeg is fejenként. A név még nem fontos. Most.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél