Egész egyszerűen nem bírnak a Fideszes fiúk a sztárügyvéddel. Bebörtönözték, megpróbálták lejáratni minden eszközzel Czeglédy Csaba sztárügyvédet, aki nem mellesleg az MSZP politikusa. Meghurcolták nyilvánosan, sőt ügyében Gyurcsány Ferenc feleségét Dobrev Klárát is beidézték tanúként. Czeglédyt azonban nem tudja megtörni a hatalom. Még így is a rácsok mögül is folyamatosan nyeri a pereket. Ugyanis mondjuk ki őszintén az egész eljárás egy koncepciós ügy. zon túl, hogy nemrégiben a Habony Árpádhoz köthető Ripost ellen nyert pert, mivel az újság bírósági ítélet hiányában valótlanul állította, hogy Czeglédy Csaba ügyvéd bűncselekmény elkövetője lenne, Vajna TV2-je is megszívta. Mint Czeglédy Csaba ügyvédjétől megtudtuk, pénteken első fokon kimondta a bíróság, hogy 2017. szeptember 28. napján a Tények című, valamint 2017. szeptember 29. napján a Tények reggel című hírműsoraiban a TV2 valótlanul híresztelte, hogy 500 ki nem fizetett felnőtt dolgozója van a Czeglédy Csabához köthető...

Forrás: balramagyar.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
"...sőt ügyében Gyurcsány Ferenc feleségét Dobrev Klárát is beidézték tanúként."

Erről jut eszembe...
Persze, előtte orbán lakájmédiája azt sugallta a nyájnak, hogy Gyurcsány és felesége is Czeglédy bűnsegédje!
Mr. 20% 82 éves anyja nem közszereplő, ő csak egy lopós családtag, bezzeg Gyurcsány feleségét a rezsim lakájmédiája a birkáik elé dobhatják koncnak!
fityeszes barmok, ez ám a kettősmérce, amit annyira szerettek emlegetni, amint kritika éri a vezíreteket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Nem bírnak a Fideszes fiúk vele, így bebörtönözték. Elrettentő példaként mindenki számára - aki ismert név - hogy ha kiállsz Orbán legnagyobb ellenfele mellett, így jársz!
Lepényleső
Állítólag a tények bizony makacs dolgok,akkor is így lesz-e ha elmúlnak a választások?
F_Viktor
"...sőt ügyében Gyurcsány Ferenc feleségét Dobrev Klárát is beidézték tanúként."

Erről jut eszembe...
Persze, előtte orbán lakájmédiája azt sugallta a nyájnak, hogy Gyurcsány és felesége is Czeglédy bűnsegédje!
Mr. 20% 82 éves anyja nem közszereplő, ő csak egy lopós családtag, bezzeg Gyurcsány feleségét a rezsim lakájmédiája a birkáik elé dobhatják koncnak!
fityeszes barmok, ez ám a kettősmérce, amit annyira szerettek emlegetni, amint kritika éri a vezíreteket!
anka
Mindenki útjában van a fizessmaffiának, aki valamit is ellenük tesz vagy mond!
- kiakarnak nyírni minden ellenfélt/ellenséget/ a választásokig!
- csak remélni lehet, hogy nem sikerül nekik! scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19894803_1486930787993724_6116413972207563107_n.jpg?oh=108fafa8740c3e248d42552691b55f1d&oe=5ABBE30C
karma1
Tul sok fronton inditott teljes mellszelesseggel tamadast ez az elmebeteg - ezt egy jo stratega sohasem teheti meg, mert akkor elaprozza az erejet, es hat meg csak a kampany elejen vannak.
Meg fogja szivni Hadhazyn is - Vonaek ebben a pillanatban hallgatnak, de nem hiszem, hogy visszalepnenek a valasztastol, szerintem ok is azt fogjak valaszolni, hogy perre mennek az ASZ ellen, es ok se fizetnek, mint az lmp...Szerintem maximum csak merenyletet tudna Vona ellen elkovetni, mert Vona meg az ellenzeki partjaval nagyon kemeny dio a futyisznek.

Sorban kapja a maflasokat, nem ismeri igazan a kozmetikazott adatok miatt meg a sajat helyzetet sem - mert szerintem senki nem meri ele' tenni az igazi adatokat.
Kiszamithatatlanna, vallalhatatlanna valt, szerintem akarmikor kitorhet rajta egy komoly roham - ekkora terhelest mar gyogyszerekkel sem birhat... Az ember pszichikai es fizikai kepessegei vegesek.
F_Viktor
@karma1: Írod:
"Sorban kapja a maflasokat..."

Ezt így nem mondanám, a 2 millió agyatlan csak a hazugságokat érti meg, az jut el a tudatáig, a többit, a cáfolatokat, a tényeket már leszarják. Közben a lakájmédiáik hazugságait jó fityeszesként mantrázzák.
Manhattan
@magyarbakancs: Dehogyisnem! Hogy érthetőbb legyen. A NAV - közvetlen a kifizetés napján - ráült a számlájára - azért nem kapta meg a fizetést, 11 ember. A többi azért kapta meg, mert előző nap átutalták nekik. Kapíse?
karma1
@anka: Aranyom, ez nem kerdes...:o)))
lópicigáspár
@anka: "Elvigyem" helyett "Elviszem", kérdőjel helyett felkiáltójel és már rendben is van!
magyarbakancs
@Manhattan: Viccet félre téve ez az egész zavaros mint a háborodás.
És ebben az ügyben állást foglalni hát nem szerencsés.
Majd a végén ha lesz egyáltalán vége.
karma1
@F_Viktor: Kedves, az ebben a pillanatban teljesen mellekes, hogy a birkak mit ertenek meg ebbol az egesz hajcihobol...
Az a lenyeg, hogy orban egymas utan kapja a visszautasitast, maflasokat itthon es kulfoldon egyarant.
Az, hogy o ezt hogy reagalja le, az mar egy mas kerdes,...Azert orban, -mint minden elmebeteg- rendszerez, gondolkodik,- mert annyira nem hulye. igy nagyon is jol tudja, hogy most megalaztak, elutasitottak, vagy eppen felsult egy koncepcios perrel.
orbannak van egy stabja, aki a "Fo"ninek" kitalalja, hogy mit hogy reagaljon le, megirjak helyette a valaszbeszedeket, vagy csak annyit tanacsolnak neki, ha kap egy kenyes kerdest, akkor kivanjon boldog karacsonyt az illetonek.
Nem az a legeny, aki adja a komoly uteseket, hanem aki allja (akar a 12. menet vegeig is...:o)))

Ez a "minden veresegunket pozitivnak kell bellaitani" hozzaallas pont eleg a birkaknak - de azon tul is van elet, es ha eszreveszed, akkor valami elindult otthon is.
Amig botka volt a ME jelolt, el tudtad volna kepzelni, hogy a hodmezovasarhelyi idokozi valasztason mindenki beall a fuggetlen kepviselo moge? mszp, dk, lmp, jobbik... Nincs mellebeszeles, nincs az, hogy egyikuknek van, a masikuknak meg nincs sajat ME jeloltjuk, mert lassan kezdik megerteni, hogy egyszeruen nincs tovabb eletuk, ha nem fognak ossze.
Most elsodlegesnek orban es a sleppjenek megdontese kell hogy legyen, az osszes tobbi azutan jon.
kokopelli
@magyarbakancs: ..."Jawohl" Herr UngarStiefel"! :--))))
tudode
A csútit nem lehet, v mégis űberelni, mert JÓ PÉNZÉRT akkora karakergyilkos GÁRDÁVAL RENDELKEZIK, amire nem volt példa a történelemben, miközben csak a NYOLCADIK ÉVÜKBEN döbbennek rá, hogy MIRE IS ESKÜDTEK FEL!
.
Csak a "csutinak" kellene őrjöngenie Czeglédi LEGYŐZÉSÉNEK KUDARCA MIATT, a többieknek pedig KUSTI, ha nem tartottak stukkert a homlokukhoz!
.
Czeglédiy megcincálásával is a "csuti" Gyurcsányhoz szeretne eljutni közvetett módon, MERT Ő NEM ADJA FEL A SEMMIBE VEHETŐ HARCÁT szinte minden szinten, ha az örömlányokról, ha a hontalanokról, ha a manyuposok lenyulásáról, a rendvédelmisekről, baltásról, keretszámok, ajtón ki-, be, stb. stb. emberek ezrei életének megzavarásáról van szó. Emlékezzünk Budai 1500 karakter akár miljéről, amelyből 1-2 vitatható kapásuk az "eredmény"!
.
Nagyon "szórakoztató" volt/van ez a NYOCÉV, nem volt olyan nap, hogy NE TERELTÉK VOLNA EL A NAGYÉRDEMŰ FIGYELMÉT valamilyen baromsággal, amelynek "EREDMÉNYE" A FÉL ORSZÁG NYOMORBA DÖNTÉSE!
.
Ha Kánaánt sikeredett "volna" varázsolniuk, AKKOR IS ELVISELHETETLENEK LENNÉNEK ezzel az állandó, valakikre, valakikre való ACSARKODÁSUK!
karma1
@tudode: Ha az ellenzeknek csak egy kis gogyija is lenne, akkor beallna Gyurcsany moge - meg akkor is, ha Gyurcsany deklaraltan nem akar ujra miniszterelnok lenni, - viszont orban rettenetesen fel tole.
Mindenkit azzal a fegyverrel kell legyozni, amitol az illeto retteg... Hat ez nagyon menne Gyurcsannyal...:o)))
kissé felnőttem
na megint beesett az eső, ázik a heveder ?
kereső
@tudode: remélhetőleg az emmuttnyocév patás ördöge most már nem fogja odanyujtani a másik orcáját is ,hogy megpofozzák,szeretném már látni, amikor igazán felveszi a kesztyűt.
Csizmás Kond
A tény az, hogy míg bizonyítottan csalt, a nem fizetett munkálatokért nem ítélik el addig ő feltételezésekért, róla szóló cikkekért tudja basztatni a közvéleményt...na ez a liberális fertő.
F_Viktor
@karma1: Értelek. Én azt mondom, hogy orbán egy fajsúlytalan politikai erő lenne illiberalizmusával, gyűlölködéseivel, harcaival a nyája nélkül.
Igazából az a 2 millió nyomorék lelkületű IQ huszár az aki orbánt a felszínen tartja. Nyugaton a rasszista és neonáci pártok is ebből a 2 millió embernek nehezen nevezhető bázisból táplálkozik.
Ezért említem őket és nem orbánt, mert bűnsegédek nélkül a bűnözés is elhanyagolható lenne.
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
"A tény az, hogy míg bizonyítottan csalt..."

Akkor gyere elő a "tényekkel", mert tudtommal eddig még a pártkatona polt sem tudott annyi "tényt" összegyűjteni, hogy vádat emeljen ellene!
kereső
@Csizmás Kond: az illiberális fertő meg az ,amit Te művelsz cica-mica. Ha tájékozódnál,akkor tudnád,hogy még csak meg sem vádolták-még csak nyomoznak, tehát nem bűnös.Bűnös majd akkor lesz, ha a biróság kimondja,és elitélik.Ne hagyd,hogy orbán gondolkodjon helyetted.Apropó, a csekket feladtad már a lejmolóknak?
Csizmás Kond
@F_Viktor: ... a tény hogy eljárás folyik ellene mert csalt...és nem én kell bizonyítsam hogy csalt hanem ő ahogy nemcsalt...
...és amíg kormos az orra addig neki kuss.
colibri
Minden választás előtt bedobnak néhány karaktergyilkolást és ahogy telik az idő (ahogy öregszik a fhürer, ahogy egyre betegebben ragaszkodik a hatalmához) egyre több gyalázatos tett-től sem riad vissza! Ez a Czeglédy ügy is része a már korábban elkezdett folyamatnak, amibe remélem belebuknak. Czeglédy nem csak sztárügyvéd, de az őt védő ügyvéd is jó választás volt. Az elhúzódó Simon-ügy is azt sugallja, hogy nem állnak stabilan a fidess vádjai és remélem ebben az ügyben meg a balhé bumerángként visszaüt a fidessre!
Csizmás Kond
@kereső: az nem bűnös ki után nem kajtat a rendőrség...aki meg az ilyen gyanús alakokat pártolja az a segítője...tudod madarat tolláról...
karma1
@F_Viktor: Egy maroknyi becstelen, gerinctelen alakot mindig talalhatna maganak, es ezek aztan gondoskodnak majd rola, hogy menjen is a gyuloletkeltes...
Szerintem mindenkinek ki van adva a parancs, hogy o a felelos a maga ala szervezesert, es hat ketmillio ember az 20 %-a a magyar lakossagnak: meg mindig nem mindenki, meg mindig van remeny..
orban jol kialakitott az elmebetegsegenek megfelelo rendszert, amiben mindenkinek megvan a helye, a dolga, orbannak csak penzt kell szerezni, minel tobbet ahhoz, hogy a szerkezet mukodjon. Eddig mindenki tette a dolgat, de mondom: tul sok fronton kezdett egyszerre tamadast, nagy erokkel - es ezek meg a bigott fideszesekben is felvethet sok kerdest 0- hat meg a kozkatonakban...
Marpedig ez egy olyan felulrol szervezett rendszer, amiben - ha a vezetoseg kezdi elvesziteni a fejet - akkor az alul levok elbizonytalanodhatnak - akar szet is szeledhet a birkanyaj...:o)))
colibri
@Csizmás Kond: "az nem bűnös ki után nem kajtat a rendőrség.." Aha! szerinted ezért sem bűnösek orbánék, meg sokan a hozzájuk tartozók közül, mert nem kajtat utánuk a rendőrség?...
Hát, ez nem egészen állja meg a helyét, idő kérdése lehet, hogy valami gellert kap és megfordul a mostani világ...
tudode
@karma1: .
Sztem ua gátlástalannak. és váll felett VALAMIFÉLE ELTÉRÉSSEL "kellene" rendelkeznie az ELLENFÉLNEK, de MÉG NEM TALÁLT EMBERÉRE ez a rakás szerencsétlenség!
.
Azzal lehetne a SZARVÁT LETÖRNI, ha a MEGÉLHETÉSI "KÓRUSTAGOK" nem fújnák az ő refrénjét, de hát a HOZZÁ csapódottakat MÉG AZ SEM SÉRTI, önkritika hiányában, ha lejárt frakcióvezetőként, szócsőként félredobja őket mint egy felmosórongyot, és szakbarbárként ZSÍROS ÁLLAMI TISZTSÉG BETÖLTÉSÉVEL elégíti ki őket! (L. Kumin Ferenc amerikai valami lett, stb. stb.)
.
A Petike ELSIKÁL mindent, NAGY HÁTA VAN!
.
Nagyon kilóg a dakotaló lába, mert
.
----- Magyarország nélkül alakul meg az uniós ügyészség
index.hu/kulfold/eurologus/2017/06/08/jon_az_unios_ugyeszseg/
.
Szánalmas!
papa.49
@tudode: Mindig szembe mennek Brüsszellel, bezzeg a suska az KELL !!!
Csizmás Kond
@colibri: ...utánad kajtatnak ???..szóval ez nem lelkiismereti kérdés.
...és én is remélem hogy majd lesz valaki aki minden bűnöst felelősségre von...
F_Viktor
@Csizmás Kond: Írod:
" a tény hogy eljárás folyik ellene mert csalt..."

A tény annyi, hogy eljárás alá vonták, ha tény lenne a csalás, akkor vádat emeltek volna ellene!
Június közepén helyezték előzetesbe, majd 3 hónap eltelte után hallgatták ki először!
A "nyomozás" 7 hónapja folyik, eredmény, vádemelés pedig még mindig nincs, ami azt jelenti, hogy a nyomozati szakasz még addig sem jutott el, hogy felvállalják, hogy a pártkatonákból álló ügyészségnek vádemelésre átadják az ügyet!

Írod:
"...és nem én kell bizonyítsam hogy csalt hanem ő ahogy nemcsalt."

1) Te tényről beszélsz, én pedig várom tőled a tényeket!!
2) Te qrvára el vagy tévedve, fogalmad nincs a magyar jogrendről mikor azt írod le, hogy a vádlottnak kell bizonyítania, hogy nem bűnös!

Te olyan balfasz vagy, mindig be tudod bizonyítani, hogy mindenhez hülye vagy, orbán seggében a bűzön túl is csak a sötétség jut számodra!
tudode
@kereső: .
Most már két emútnyocévet éltünk át..
.
Az egyikből az lett az EMÚTNYOCÉVBEN, akinek a jelenét és múltját szenvedjük:
.
www.youtube.com/watch?v=lhMEwD-uaLQ
.
Valójában NYIKHAJOK kaparintották meg a KORMÁNYKEREKET!
.
Gyurcsány EMÚTNYOCÉVÉRŐL nem szól a fáma, mert ő talán HAT ÉVIG VOLT kormányon, de ő AZOK KÖZÉ TARTOZIK, AKIT A KUDARC FELEMEL, ellenfelét/ellenségét annyira megviselte, hogy azt sem tudja HOL A FEJE, már az EU végvári parancsnokának HISZI MAGÁT!
.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/19894803_1486930787993724_6116413972207563107_n.jpg?oh=108fafa8740c3e248d42552691b55f1d&oe=5ABBE30C
.
Szeretném megérni, hogy az EZEK UTÁN KÖVETKEZŐ KORMÁNY csendben, az állampolgárok által ÉREZHETŐEN SZOLGÁLNÁK A KÖZJÓT, hasonlóan a Bajnai kormány válságkezeléséhez!
.
Pénzügyi válság TALÁN NINCS, de ERKÖLCSI VÁLSÁG A CSÚCSÁN!
F_Viktor
@karma1: Írod:
" Eddig mindenki tette a dolgat, de mondom: tul sok fronton kezdett egyszerre tamadast, nagy erokkel - es ezek meg a bigott fideszesekben is felvethet sok kerdest 0- hat meg a kozkatonakban..."

Nézd úgy, hogy orbán rendszere a mocskos kommunista rendszer másolata.
Van aki diktál, aki adja a parancsokat, az elvárásokat, s megépült a végrehajtó apparátus.
S ott van az a 2 millió haszonleső, aki reménykedik, hogy a lepattanóból neki is jut majd valamikor a püspökfalatból.
Ha belegondolsz, hogy Kádárnak csak 1 milliós pártkönyves katonája volt, akkor orbán 2 milliós bűnsegéd söpredéke nem is olyan rossz, hogy hatalmon tartsák.
A kérdés a meddig. A 2/3-ad, a 6 millió mikor fogja a víz alá nyomni őket.
karma1
@F_Viktor: Szerintem mar recseg-ropog az epulet...:o)))
Ugyanis nem lehet az alapokbol kilopni a betont folyamatosan,...:o))))
tudode
@papa.49: .
Nem kell mást tenni, mint meghallgatni azt, amit 2007 október 23-án rikácsolt ez a POLITIKAI KALANDOR/SZÉLHÁMOS:
.
---- Orbán Viktor 2007. október 23-án elmondott beszéde
www.youtube.com/watch?v=ueO56DF4yTY
.
Nem kéne a LAKOSSÁGNAK MÁS TENNIE a választási év küszöbén, csak HÁTRANÉZNI, hogy amivel kárhoztatta ELLENZÉKÉT, és kormányra kerülésével 100%-osan belecsinált az ország tányérjába az illegitim PÁRT ALAPTÖRVÉNYE árnyékában.
.
Javaslom, ha ALACSONY A VÉRNYOMÁSA tekintse meg ezt a rikácsolást!
kokopelli
Az a baja a görény Fidesznek,hogy megfordítja a jog irányát! Ahelyett,hogy ők
bizonyítanák be a vád helyességét,valakivel azt akarják bebizonnyíttatni amit
NEM követett el! Milyen ország az aminek a"Führer"-je jogot végzett és ennyi-
re getra jogrendszere lenne! A libsi USA,NSzK stb. nyugati ország is fordítva
csinálja? Politikai paródia a'la Putyin,Erdogán,Pinochet módra...!
Az amerikai,meg a nyugati libsik traktikája?! :--))))))))))))
F_Viktor
@karma1: Á, nem recseg itt semmi, 2002 és 2010 között, az elmútnyócévben megépítették az erős alapokat. E nélkül nem tudta volna lebontani a demokráciát.
Persze jön majd egy földrengés, s minden összedől.
Én nagyon várom az uniós kilépést, mert az fogja megrengetni ezt a hazugságokra épített orbáni tákolmányt.
F_Viktor
@tudode: Írod:
"Nem kéne a LAKOSSÁGNAK MÁS TENNIE a választási év küszöbén, csak HÁTRANÉZNI, hogy amivel kárhoztatta ELLENZÉKÉT, és kormányra kerülésével 100%-osan belecsinált az ország tányérjába az illegitim PÁRT ALAPTÖRVÉNYE árnyékában."

Az, hogy ez megtörténjen, kell egy minimális IQ a választók, a fityeszre voksolók részéről.
De míg bármilyen hülye, idióta, alul iskolázott elmehet szavazni, addig a 2 millió birka-szavazatra számíthat a vezír.
tudode
@F_Viktor: .
És a LAKOSSÁG NEM NÉZ HÁTRA, mert MEGESETT A SZÍVÜK rajta, hogy őt MINDENKI BÁNCSA!
.
Nem tudják azt sem, hogy olyan rafinált "falusi gyerek", hogy már az ÁTKOSBAN is ugyanúgy járatta a POFAGOLÓJÁT, átverte még őket is oly annyira, felszentelt JOG-ÁSZ-ként, hogy bepalizta az ESKÜDT ELLENSÉGÉT, a Sorost, sőt LAKÁSKIUTALÁST is kapott, amit csencsem-bencsemmel többszöri cserélgetéssel
.
MÁR 1992-ban 63 millióért vásárolt a svábhegyen villát akkor, amikor a PARLAMENTI KÉPVISELŐK TISZTELETDÍJA 30 ezer Ft körül volt!
.
Ma már Fidesz szekta vette HAT-ALMÁBA az országot.
.
Ami elképesztő, MÉG A CSALÁDJÁT is megzavarta ezzel az ÁLSÁGOS KERESZTÉNY DUMÁJÁAL, hiszen a fia LEKÖRÖZI A PAPÁT, mert papír nélkül a FIATALOK LELKÉRE UTAZIK:
.
www.youtube.com/watch?v=Rh4UWBce73U&t=345s
.
Tehát nem csak Czeglédy és a többiek, még a saját gyermeke "is" áldozata a XXI. században!
kereső
@Csizmás Kond: váltsál lovat cic.Vagy legalábbis próbáld meg nem forditva megülni.A z,hogy ki kinek a barátja,az ebben az ügyben is érdektelen.A hatályos magyar jog számit-mármint nekem, de úgy látom neked nem,vagy, nem vagy vele tisztában.Okoskodsz hüjje gyerek.
gulyasgyula
Most meg ha BÖRTÖN kosztot se eszi meg a CZEGLÉDY az lesz ám a kibaszás ..Mivel senki ne legyen kétsége a tavaszi fidesz győzelemről még ha egész EURÓPA magyarja is rá szavaz ha kell ..Úgy hogy Czeglédy még ünepelheti a győzelmét 1-2 évig az ""ELŐZETESBEN :..Számoljátok össze hányan írogatunk itt ..Én már megtettem 2430 nál hagytam abba mer volt aki már 48-szor írta le a véleményét ..Na ennyiből áll az ellenzék ..Most a Facebook -on is ugyan ez jött ki a Karácsony és Gyurcsány próba szavazáson ..Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek ..
kereső
@tudode: nálam az elmult nyolcév-az orbán.Az emmuttnyocév,az meg emmuttnyocév.És igen, arra vágyom én is.Azt se akarom tudni hogy ki az ország miniszterelnöke,gazdasági,emberi erőforrás,oktatási,kulturális minisztere-hogy hivják,csak tegye a dolgát, szolgáljon engem és a hazámat.
F_Viktor
@kereső: Igazad van, ez lenne az elvárás, nálunk Dániában az emberek 90 százaléka nem tudja pl., hogy melyik tálca foglalkozik az oktatással, s ki a minisztere. Jól élnek, ez számít nekik, csak a választások előtt a plakátokból tájékozódnak.
F_Viktor
@Shikari: Nem börtönben van, hanem előzetesben, várja, hogy megvádolják valamilyen bűncselekménnyel!
F_Viktor
@Shikari: Ha bűnös ott a helye, ha pedig nem, akkor a szart is kiperli a kormányból, te pedig fizethetsz neki!
Manhattan
@Shikari: Reméled?? Te ettől boldogabb leszel?
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 10:51
Na, ezt a mondatodat olvasd el párszor figyelmesen, nem hiszem el, hogy leírnád még egyszer!
tudode
@kereső: .
Számomra LEGNAGYOBB CSALÓDÁST, már ami az ország állapotát illeti, a II. világháború után, Orbán Viktor okozta, mert Ő VOLT A RENDSZERVÁLTÁS REMÉNYSÉGE, amikor az adott reményt, hogy nem csak HÁROM ÉVENTE LEHET KÜLFÖLDRE UTAZNI, megnyílnak a határok, mert ÉLHETŐBB VOLT az ország, mint az Ő LELKET, TESTET ROMBOLÓ EMÚTNYOCÉVÉVEL!
.
Egyhamar nem lesz olyan KORMÁNYFŐJE ennek az országnak, mint ahogy Bajnai Gordon VÁLSÁGKEZELŐ KORMÁNYFŐKÉNT elmondta a székfoglaló beszédét, aztán amikor lejárt egy év múlva a kurzusa, tárgyilagosan, SAJÁT MAGA FÉNYEZÉSE NÉLKÜL beszámolt mit végzett! Ő nem kellett 2014-ben!
.
Sőt még Orbán Viktor is megdicsérte az elvégzett munkáját, na NEM HAZÁJÁBAN, "jó" szokásához híven külföldön DICSEKEDVE vele:
.
nepszava.hu/cikk/365153-a-bajnai-kormanyt-dicseri-orban-kulfoldon
.
Nekünk is külföldről üzente meg, hogy MIRŐL MONDTUNK LE AZ Ő DICSŐSÉGÉRE:
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Aztán nem csak az egy havi bért, nyugdíjat "vette el" sunyi módon, konzultáció nélkül, a FELE ORSZÁGOT BELELÖKTE A GÖDÖRBE!
karma1
@F_Viktor: En azt szeretnem, ha nem leptetnek ki a magyarokat, mert akkor a budos eletben nem fogunk tudni oda visszamenni. En csak azt szeretnem, ha az orban kormany fele mindenfele penzcsapot elzarnanak, es minden olyan jogszabalyt eletbeleptetnenek, amit egy ilyen renitens orszaggal szembern megtehetnek, a kozosen alairt unios szerzodes alapjan.

Mar ez a penzmeg vonas is tokeletesen megmutatna a problemakat - a masik oldalon pedig azt szeretnem, ha az ellenzek nagyon erosen forszirozna az euro hivatalos bevezeteset.
Ugyanis mar az elso fizetes kezhezvetelenel kiderulne az osszes gazsaga az orban-kuszaszem rabloparosnak:
a kozmunkabert kifizetnek egy honapra 150 eurot, amikor nyugaton egy minimalber is 1600-1800 euro kozott mozog , havonta.

Mert a magyarok egyszeruen nem tudjak, mennyire at vannak b@szva. Nem fogjak fel a millio es a milliard kozotti oriasi kulonbseget,- mint Wagner ur Rejto Jenonel...
Na, arra az "ebredesre" igencsak befizetnek, megneznem, hogy mit kezdene peldaul a kezcsokos nenike, aki havi 200 euronal nem kaphat sokkal tobbet...
tudode
@kereső: .
Amint vége lesz ENNEK AZ ŐRÜLETNEK talán akad olyan ÁLLAMFÉRFI, v NŐ, akire példaképként FEL LEHET NÉZNI, de ez még "csak" VÁGYÁLOM, mert még az ő volt KÖZSZOLGÁI SZERINT is:
.
""""Ami 2016 és 2018 között történik Magyarországon, az nem csupán a következő 10 évre határozza meg Magyarország és a magyarok sorsát, de kihat a következő 100 évre is. Az Orbán-kormány 2016 és 2018 közötti döntéseinek következményeit áldják vagy átkozzák rajtunk kívül az utánunk jövő generációk is.."""
.
Talán a dédunokák MEGÉLIK azt, hogy NE POFAGOLJANAK, SZOLGÁLJÁK A KÖZJÓT!
.
Lehet, hogy a KOZMETIKÁZOTT statisztikai adataik jónak tűnnek a PÉNZESŐ KORÁBAN, de az ORSZÁG MENTÁLIS ÁLLAPOTA olyan ramaty, mint aki OSZTJA AZ ÉSZT!
Csizmás Kond
@bencemacska: ..de igen ...miért ?
...sokatoknak aki a fideszen kívül csal az nem csaló...nekem az..mi ebben a nem érthető ?
Pálinkafőző Rézüst
Cumi van elvtársak, és román besúgók... :)))
kereső
@Pálinkafőző Rézüst: azt mondod,hogy a securitate betette a lábát?
kereső
@tudode: jól irtad, kozmetikázott! adatok.Minden szinten szinte minden.A makro mutatók szerint,tényleg szárnyalunk,de mi lenne ha az Audi,vagy Mercedes leállna karbantartani mondjuk másfél hónapra,valamint a kint dolgozók nem küldenének haza éves szinten 1300 milliárd forintot,és végleg leállitanák az eus pénzeket?El tudja ezt képzelni valaki?Én talán igen, de nagyon sokan fel sem fogják.Akit érdekel, az olvassa el Inotai A készült. interjut.Ami az ország morális állapotát illeti, hát nem tudom.Sólyom László Köztársasági elnök urat most nem hallom aggódni az ország erkölcsi,morális állapotáért,és a többi mérvadó? értelmiségit sem.Szomorú.
kereső
@Pálinkafőző Rézüst: az csak egy cica-mica, aki harcias macskának képzeli magát.De tegye, ha ez neki jó.Nekem meg tehet egy szivességet, de előtte gargalizáljon cc hcl-lel.
Pálinkafőző Rézüst
@kereső: tévedsz...ez a valami már rólad is tud mindent... :((
tudode
@kereső: .
Mesébe illő ez a "falusi gyerek", amelyet NEM CÁFOLT SENKI: Tanulságos:
.
---- Orbán család története
www.youtube.com/watch?v=NOer5SZ2Jt8&t=813s
.
---- Gyarapodik az Orbán család
www.youtube.com/watch?v=S3WRvQqhLMg
.
néhai Ferenci Krisztina: Az Orbán család gazdagodásáról több kötetet írt.
.
És a fiúk a bányában még mindig TESZIK A DOLGUKAT, saját hasznukra, választás előtt odavetve egy, két morzsát az alattvalóknak!
.
Ennyire nem lehet BUGYUTA EGY NÉP!
kereső
@Pálinkafőző Rézüst: ne ijeszgess már!
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 13:03
Hidd el nekem, hogy mondatod minden szavát kritizálni lehet, nem beszélve a mondatszerkezetről, és a tényekről.
Csalónak akkor lehet valakit nevezni, - főleg, ha peres eljárás van folyamatban - amikor a bíróság azt megállapította. Ezzel pedig megvárják a választást! /Sőt lehet, hogy a következőt is!/ Egyenlőre még vádlott sincs!
Ilyen ügyet csak pl. kártyajátékban lehet azzal elintézni, hogy csaló vagy . De ezért egyikünket sem fogják letartóztatni!
Tanulságos lehet a következő ügy:
168ora.hu/itthon/hutlen-kezeles-miatt-nyomoznak-a-gyerekeket-ingyen-dolgoztato-fideszes-polgarmester-ellen-14917
Ő nem csaló???
Csizmás Kond
@bencemacska: ...mindent lehet kritizálni...a rosszat azért mert rossz a jót azért mert jó...
...és csaló az aki átver másokat... a pereskedés megbíráskodás pedig hogyismondjam...mint pl tisztára mosták a viskisrablót...
bencemacska
@Csizmás Kond: De előtte letöltötte büntetését!!!
A társadalomnak kötelessége segíteni visszailleszkedését a társadalomba. (amelynek sosem volt tagja!)
Az idézett cikkből:
"Korábban a 168 Óra is beszámolt arról: saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt."
Ez miért nem csalás???
Csizmás Kond
@bencemacska: a bűnt meg lehet bánni azért meg lehet bocsájtani de akkor is bűn marad.
...összehasonlítani is lehet de a bűn attól bűn marad.
Csizmás Kond
@bencemacska: ja... és más a diákmunka és más a szalmai gyakorlat...
bencemacska
@Csizmás Kond: Nem vagyok vallásos, ezért ebben a témában csak a jogot tudom értelmezni!
A kérdés csak az, hogy az ingyen munkát végeztető csaló, vagy nem?!
A bíróság dolga, de a bíró nem terjeszkedhet túl a vádon!!!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...:)...tehát szerinted ma nincs is bűn csak jogellenesség ?..:)))
..pontosabban a gyilkos csak csak ellopta a másik jogát az élethez ???...
A baj ott van hogy így az meg kéne legyen és vissza lehetne szolgáltatni...de sajnos nem így van.
...és az aki a bűnt pártolja ugyanolyan bűnös...
...és a szakmai gyakorlat nem fizetett...sőt sokszor fizetni kell érte.
Rockxy
Ez olyan, mint amikor az volt a hír, hogy őrjöng a vatikán, mert kiderült, hogy Jézust nem feszítették keresztre.
De inkább ez miatt őrjöng:
youtu.be/HRey1vULbaU
Junkerpapa le akarta smárolni a pápát. :)
De még időben elkapta a karját Feribáttya. :)
2,5 perctől.
anka
@Csizmás Kond: - meg neked is kuusssssssss...
- te mindenkit vádolsz csak, de még nincs is elég bizonyíték ellene, hogy vádat emeljenek!
- ez eddig csak rágalmazás!
Nessy
@anka: Jó van, na! Ingyen csak a képviselő úr, meg a polgármester úr földjén lehet dolgozni, esetleg közmunkában jó esetben!
Edmond Dantes
Orbán médiája nem tanulta meg azt,hogy ha valaki hazudik,vagy rágalmaz,akkor azt nagyon-nagyon körültekintően kell megkomponálni.Ezek megkapják a pártközpontból a célszemély nevét,a parancsot a kicsinálásra,aztán habzó szájjal lelkesen és eszetlenül zumek bele zacskóstól!!! Majd felháborodnak,hogy megint csak pofára estek.Meglepődnének,ha egyszer megpróbálnának hazudozás nélkül tárgyszerűek lenni.Ugyanis vagy eredményesebbek lennének,vagy rájönnének,hogy nincs ügy,csak nagyon büdös égés.
anka
@Nessy: - meg a saját boltjában levásárolható utalvánnyal...:D
hetöndöe
@Csizmás Kond: ".. a tény hogy eljárás folyik ellene mert csalt...és nem én kell bizonyítsam hogy csalt hanem ő ahogy nemcsalt...
...és amíg kormos az orra addig neki kuss."

Ezt jogvégzett ember előtt ki ne mond,mert körberöhögik az égbekiáltó ostobaságodat.:-)

Amúgy ha Magyarországon minden vállalkozót(ali elkövette) eljárás alá vonnának munkabér meg nem fizetése okán,kevés volna a megépített stadionok sokasága is börtönnek.Valamiért csak az ellenzéki politikusokra vannak kihegyezve.A hülyék meg odaát vannak.
F_Viktor
@karma1: Írod:
" En csak azt szeretnem, ha az orban kormany fele mindenfele penzcsapot elzarnanak..."

Nem az unió lépteti ki az országot, hanem orbán fogja megtenni, éppen azért mert nem lesz lenyúlható pénz-hegyek.
Ezután orbán nem marad bent, jöhet az orosz medvéhez való elköteleződés, s a bukása.
Minél előbb megtörténik, annál jobb az országnak.

Írod:
"... azt szeretnem, ha az ellenzek nagyon erosen forszirozna az euro hivatalos bevezeteset."

Ennek azért vannak feltételei, aminek még nem tett eleget az ország.
Abban sem vagyok biztos, hogy a kancsal MNB-s valós adatokat szolgáltat az ország jelenlegi helyzetéről, lehet, hogy sokkal távolabb vagyunk az eurózónától, mint ahogyan azt kommunikálják orbánék.
kokopelli
@kereső: (13:24 tegnap)
Az úgy szól: "A securitate keze betette a lábát"...(csizmában vagy annélkül nyóc,
csak le ne ß@rja a lábászárát)!)
Totem
@Edmond Dantes: pontosan így van, mellé ráadásul útnak indítják a a Habony-istálló féreg hadseregét, hogy a rágalmakat kommentekbe burkolva folytassák tovább.
advocat
Szeretném látni azok listáját, akiknek Czeglédy nem fizetett. Okokkal együtt! Elég az összeg is fejenként. A név még nem fontos. Most.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.