A német sajtó Orbán Viktor pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal. A Die Welt című napilap online kiadásában Orbán úgy tesz, mintha menekültek százezrei lennének úton címmel közölte Thomas Vitzhum összeállítását, amely szerint a CSU "körüludvarolja Orbánt", akinek feladata a bajor párt önbizalmának erősítése, azonban a bajorok és a magyar kormányfő a politika tartalmát illetően már nem állnak annyira közel egymáshoz, mint a menekültválságban. Kifejtette, hogy a parlamenti választásra készülő magyar kormányfő számára a nagyszabású fogadtatás Németországban egy üzenet a magyar választóknak, az őszi tartományi parlamenti választásra készülő CSU számára pedig Orbán fogadása "jelzés is a konzervatív polgároknak", akik más pártokra szavaztak a tavalyi szövetségi parlamenti választáson. A CSU számára Orbán a "magyar szocializmus sírásója", a menekültpolitikában kemény irányvonal megtestesítője, az EU-integráció ügyében pedig a kétkedőkhöz,...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
A viktor szopkin NEM a szocializmus sírásója hanem a MAGYAR NEMZET meggyalázója és kifosztója.Egy mocskos geci!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@libellle: A Seehofer már útban van a "feledésbe"! Ha a frank Markus Söder
beleül a székébe,miután azt fertőtleníti,kemény dolgok jönnek a bajuvárokra! Az
Orbán sem fog vigyorogva sörözni,mert a "nürnbergi pubi" ugyanolyan modor-
talan mint az Orbán,csak ő nem schleim-ol senkinek!
tudode
Ilyen embernek látszó tárgy még nem rontotta az országa, ma már az EU levegőjét.
.
Hasonlóan "fizet"/üzen a bajorokon keresztül "falusi gyerek"politikai prosti módjára kézcsók, köszönet helyett néppárt társának, aki nem tudta, hogy kígyót/hernyót melengetett a keblén, mint Sorosnak, és a többszörös keresztapjának!
.
JÓTETT HELYÉBE JÓT NE VÁRJOB SENKI - találóan - ETTŐL A HERNYÓTÓL!

----- Orbán hernyóként falja fel a demokráciát Putyinnal és Erdogannal a düsseldorfi karneválon
444.hu/2017/02/27/orban-hernyokent-falja-fel-a-demokraciat-putyinnal-es-erdogannal-a-dusseldorfi-karnevalon
.
Mr HERNYÓ, aki hozzá hasonló társaságba keveredett:
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--wZ1wQvdE--/6yjfFLV9QpZRIRAOs.jpeg
.
Nagy xarba lett volna, ha néppárt tsa nem siet segítségére:
.
---- Merkel: A magyarok megtévesztették a menekülteket a Keletinél, humanitárius katasztrófa fenyegetett, ezért kellett őket beengedni
444.hu/2017/08/27/merkel-a-magyarok-megtevesztettek-a-menekulteket-a-keletinel-humanitarius-katasztrofa-fenyegetett-ezert-kellett-oket-beengedni
.
---- "A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel. Türelemmel, kitartással le fogjuk győzni ezt a hozzáállást"
- mondta az újraválasztásra készülő német kancellár, Angela Merkel a heti Welt am Sonntag
magazinnak adott interjújában, ami az MTI is szemlézett. """
.
------Merkel humanitárius katasztrófát akadályozott meg Magyarországon 2015-ben?
privatbankar.hu/makro/merkel-humanitarius-katasztrofat-akadalyozott-meg-magyarorszagon-2015-ben-311219
.
Nem őkegyelmétől, a menekültek ÉLETHELYZETÉTŐL FÜGG, hogy meddig keresnek maguknak MÁS HAZÁT, na nem a pengéskerítéses HADÚR SZT FÖLDJÉT, innen aki teheti elhúz!
.
Végső soron ő még a SZOCIALIZMUS VÁMSZEDŐJE "is" VOLT, és mivé lett???
Veleda
@kokopelli: 17.40 Pontosítva, így igaz. Jól látod! Azért ne felejtsük el, hogy anno Horn Gyula is itt kapta meg az elismerő kitüntetést. Horn és Orbán nem ugyanaz a kategória.
Jozefina
Az egész két bukott politikus erőfitoktatásáról, utolsó szárnycsapkodásairól szólt! Mára már Sehofer sem az igazi. Már pártján belül döntés született, hogy nem lesz továbbra Bajorország miniszterelnöke, csak a CSU vezetője. (választhatott, hogy melyiket szeretné megtartani)
kokopelli
@Veleda: Természetesen,senki nem veszi egy kalap alá a Zorbánt meg a Horn Gy.-.át!
Wertheimben (Baden -Würtenberg) Gyula-Horn Sraße van,a legnagyobb ill. a legnépsze-
rűbb német politkusokról elnevezett utcák szomszédságában! Az Orbán Vlagyivosztok-
ban kaphat utcát a Horn...után! A Bild Zeitung-ot pedig tényleg az IQ-szegény segédmun-
kások ill. azok akik a fociról 5-10perc alatt tájékozódni szeretnének! A Ripost a Bild-hez ké-
pest "Nobel-díjas irodalom",pedig az is a begyujtáshoz való! A Bild sokszáz pert vesztett már
el rágalmazásért,hamisított tényekért,becsületsértésért, stb.
"Magyarul: "Senki nem olvassa,de mindenki tudja ami...!"..Ergó nem dicsekszik vele senki!
Egy előnye van,hogy jól lehet belőle az írásos nyelvet gyakorolni!
Veleda
@kokopelli: Minden tekintetben egyetértek. Lassan több barátnőm/ iskolatársam van kint, mint idehaza. Ők sem hülyék, kritikusan szemlélik a világot. Tudod, azok az 50-60 éves nők akik 4 hetes váltásban dolgoznak odakint, sosem bocsátják meg az Orbáncosnak, hogy a családjukat el kellett hagyni a megélhetésükért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.