A Ceglédi Panoráma beszámolója szerint arab turistáktól ijedtek meg a ceglédiek. Volt, aki be is telefonált a rendőrségre. 

„Felbolydult csütörtökön délután csendes kisvárosunk élete, ugyanis egy nagyobb létszámú színesbőrű egyénekből álló csapatot láttak több helyen a városban”

– kezdi cikkét a Ceglédi Panoráma. A portálnak egy olvasója azt írta:

„Jó estét! Ma moziból hazafelé egy négerekből és barna bőrű férfiakból álló csoporttal futottunk össze. Először a Rákóczi úton voltak, idegen nyelvet beszélve, persze az arab nyelv valamelyikét. Ezután a Kossuth Ferenc utcán sétálgattak, az úton is.

Félig eltakart arccal. Rémisztő volt! Kérem a migráns-veszély miatt és főleg a nőkre tekintettel hívják fel a CEGLÉDI emberek figyelmét, hogy ne járkáljanak egyedül az utcán, mert már itt sem biztonságos.”

Volt, aki be is telefonált a rendőrségre a nagy izgalomban, sőt, még le is videózták a csapatot. De aztán kiderült, hogy nem Soros György zsoldos seregei jöttek leigázni a keresztény Ceglédet, csak idegenvezető kíséretében utazott át a városon egy arab turistacsoport.

Címlapkép: Pixabay/OpenClipart-Vectors 

(cegledipanorama.hu)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
És még ezek után vezessék be az óvodákba és az iskolákba a terror riadót. Majd mindenhol terroristákat látnak, még a fa tetején is. Javaslom, hogy az étkezdei asztalokról cseréljék le a kockás abroszokat, ne hogy arab fejfedőnek higgyék!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Veleda
És még ezek után vezessék be az óvodákba és az iskolákba a terror riadót. Majd mindenhol terroristákat látnak, még a fa tetején is. Javaslom, hogy az étkezdei asztalokról cseréljék le a kockás abroszokat, ne hogy arab fejfedőnek higgyék!
RonaGyuri
az ilyenek miatt az egyszerű felakasztás kevés lesz Orbánnal szemben! =))
iluminati
A magyar emberek ilyenek...ha ha ha...nem tudnak külömbséget tenni turísták és menekültek között...szerintem soha nem is láttak menekültet...
Agyrém ez az ország...ha majd egy ártatlan túrista, meghal egy hasonló eset miatt...orbán fogja elvinni a balhét???
Yoda69
Pedig Cegled nem volt annyira agyament varos. Ugy latszik az orbani demagogia megteszi a hatasat. Kivancsi vagyok Budapest mikor vallik ennyire agymosotta?
glorianna
@Veleda: Az étkezdékben már rég nincs abrosz - sem kockás, sem más. Aligha a migráncsozás miatt...
A témához: az indokolatlan félelem rosszabb és rombolóbb, mint az indokolatlan naiv segíteniakarás. Esetleg ha lehetne valami kis normális megfontoltság, tájékozódás...
Perwool
A gyűlölet, az indulat felzabálja ezt az országot.
Veleda
@glorianna: Bocsi, én az óvodából indultam ki. Ott még használnak abroszokat, mert az étkezés is a közösségi nevelés része, ( naposok terítenek), és persze szempont a kulturált étkezési szokások elsajátítása. A többi stimmel.
Nessy
Ez hihetetlen! Ennyire megzakkant már az ország? Ezek a jó lelkek az életben nem utaztak turista csoporttal sehova? Mert ha egy olyan kap a szívéhez, ahol a zsáktelepülésen még egy kóbor macska is feltűnő, talán érthetőbb lenne.
Azért érdeklődnék, hogy ha esetleg utazott valamelyik ijedős hazánkfia, akkor mindig beszélte az adott ország nyelvét? Esetleg a csoport magyarul beszél egymás közt? Higgyék el, a mi nyelvünk is furcsa más országban!
Ez már tényleg katasztrófa!
Nessy
@Perwool: Mindezt Isten és a keresztényi szeretet égisze alatt!
justhpeter
Beérett Orbán vetése és most nekünk kellene kaszával aratni menni.
nemkati
Vajon mostmár elszégyelli magát a szemétláda 0rbán? Vagy elégedetten dörzsöli a kezét, hogy "végre, ezt akartam"?
nusika
...ide jutottunk!!! ...ez a mai gyűlölet keltő kormány egyik eredménye! ...állítólag a magyar ember vendégfogadó, és ha az miért fél??? ...mi lesz nyáron, amikor jönnek a turisták, mert sok mindent értük is építünk, hogy vonzóbbá tegyünk kis országunkat, nem fogunk az utcára kimenni, vagy netán nem megyünk külföldre?? ...mindenkitől félünk, akitől kellene, azt meg ...
Nessy
@nemkati: A második opció! Még nem tudja, milyen szellemet eresztett ki a palackból!
nemkati
@Nessy: Én is arra tippeltem. Viszont nagyonis jól tudja.
Perwool
@Nessy: Meg akarjak védeni a keresztény Európát úgy, hogy nemhogy a krisztusi tanításokkal nincsenek köszönőviszonyban se, de rosszabbak a legkutyább dzsihádistáknál.
quadrocopter
Bruhahahahahaha...hihihihihi...kijárási tilalom - terrorveszély-egyedül senki ne menjen budira- a nők 5 bugyit húzzanak és két tréning alsót- kaszára, kapára virtigli magyarok - Cegléden lesz Mekka II. - ja és tevéket nem látott senki?
Egy elmebeteg, paranoiás ország!
tothjani
Szerintem mindenki aki olyan személyt lát akit nem ismer, az azonnal támadja meg, ásóval vasvillával, mert lehet hogy Migráns!
Ha meg mégsem az, majd bocsánatot kér, de a veszélyt jobb megelőzni!!! :(
simmering73
Csak gratulálni lehet a ceglédi sötéteknek. Nagyobb veszélyt jelentenek, mint a migránsok.
kereső
@simmering73: Nagy baj, az agybaj.És nagyon sötét van.
nyanya001
Ennyi hülyét egy rakáson :(
Isten barmai !
Orbán kérdez, a birkák válaszolnak migráns migráns migráns
www.youtube.com/watch?v=YoW72r1TM00
babp1982
Hiába no az emberi hülyeségnek nincs határa-:)))
Clavigo
Vazzzze...Aggódom...Mi lesz,,ha a Dagadt Felcsuti Kreol Végvári Captain,, oda megy Ceglédre ??... Arabnak nézik,,vagy romának,,,,,,oszt véletlenül letépik a fejét,,,,vagy minimum a csúzli száját...térdig,,,,,csinálnak belőle hegesztőkötényt...?? mi lesz ,,ha nem ismerik fel ?
lampa laz
Orbán a magyarok nagy részét félelemben tartja, de az nem zavar senkit, h ez az elmebeteg meg az arab bűnözőkkel üzletel a családjával. Attól szarja össze magát a magyar, amitől az orbán klán gazdagszik.
cs.n.
@iluminati: Én sem tudok különbséget tenni turista és menekült között. Évekkel ezelőtt a városunkban egy időre nyitottá tették a menekekülttábort. Én ezt nem tudtam, csak feltűnt, hogy mintha mostanában több (legyünk polkorrektek: barna bőrű, vagy ne legyünk: cigány kinézetű és néger) ember járkálna az utcákon. De nem is érdekelt, hogy kik azok, semmi különöset nem csináltak, sétáltak az utcán, beszélgettek, bementek ezt-azt venni egy boltba. Mint a turisták. Pedig nem azok voltak, ezt csak később tudtam meg, mikor újra zárt lett a tábor.
karma1
Megerdemlik. Fossanak csak, ha ennyire idiotak. Azert amikor majd az elmegyogyintezetben a doki megkerdezi, hogy "hogy vagyunk, hogy vagyunk kedves Napoleon?", akkor azert majd gondoljanak erosen arra, hogy ki tette ezt veluk...
karma1
@nemkati: @Nessy: Majd az lesz a szep, amikor az elso letelepedesi kotvenyes arabot verik agyon a borszine miatt,...:o))
Akkor majd elmondhatja Madach szavaival, hogy a gep forog, az alkoto pihen...:o))))
szep napot
A Cegledieknek csak gratulalni tudok. Fontos, hogy az ember nyitott szemmel jarjon. Ha valami gyanusat (az altalanostol rossz ertelemben elterot) eszlelek nem lehajtott fejjel es felig csukott szemmel elsietek, hanem "megnezem" mi tortenik. Beszarni nem kell, de a 6 villamoson is megkezdodik a ""rasszista"" utasvandorlas amikor a ciganyfiuk a villamosra szallnak. Mindenki megnezi, hogy a taskaja be van e zarva (ciganyfiuk is)
Dr plágium
Beérett az agymosás. Ettől kezdve a turisták veszélyben vannak ha sötétebb a bőrük. Talán meg is lincselték volna őket, ha kevesebben vannak.
Mi lesz ha valamelyik turista egyedül indul neki felfedezni a várost?
Agyonverik?
kripton
Araboknak néztek a Cegléden arabokat! Nahhhát!!!
terlasz
Magyar ember is szeret turistáskodni színesek lakta helyeken. Ennek a vége az lesz, hogy a magyar turista persona non grata lesz a világ nagyobbik felén egy förtelmesen mocsok,
uszító diktátor miatt.
peterkelemen
Ide vezet Orbán gyűlöletkeltő, xenofób, nácikat megszégyenítő propagandája. Ezután már jön az erőszak ahogy anno a náciknál.
emerencia
@Nessy: tegnap 15:33 A hetvenes évek elején véletlenül találkoztunk egy arab turistacsoporttal egy sétahajón. Az egyik tudott kicsit magyarul, a többiek nem. (Ő Magyarországon járt egyetemre.) Eszünk ágában sem volt félni tőlük. Számunkra ők ugyanolyan külföldi turisták voltak mint a szovjetek, amerikaiak, németek, stb... Spontán bulit rendeztek, jót táncoltunk az egzotikus zenéjükre. Egy újjal sem nyúltak hozzánk, nagyon kedvesek voltak. Mikor a szüleimnek és ismerőseimnek elmeséltem, senki nem tett semmiféle megjegyzést a bőrszínükre vagy a származásukra pedig a hírekben akkor sem csak pozitívumokat lehetett hallani az arab világból. Kádár Magyarországán még nem volt divatban a buta, oktalan előítélet. Minket még úgy neveltek, hogy nem árt az óvatosság az idegenekkel de nem kell róluk csípőből feltételezni, hogy azért mert más nyelven beszélnek vagy sötétebb a bőrük színe, valami rosszban sántikálnak.
Nessy
@emerencia: Amikor megnyílt a világ, és lehetett utazni, a nyugdíj mellett azért dolgoztunk, hogy kicsit világot lássunk. Jártunk arab országokba is.
Meglepett az idősek tisztelete. Hamarabb átadták a buszon a helyet, mint itthon. nekem tényleg csak pozitív emlékeim vannak,
Valamikor hajdanán, voltak arab medikusok a kórházban, és meglepő volt a nők iránti tiszteletük, A néger medikusokról ez már azért nem volt elmondható. :-))
kukac50
Ez a Fidesz hazug uszításának az eredménye!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.