Halász János szerint a diákokat gátlástalanul kihasználták.

A Fidesz szerint a Czeglédy-ügy az egész baloldal korrupciós ügye, ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és az Együtt is érintett lehet abban, hogy kampánycélokra használhatták fel a Czeglédy Csaba diákszövetkezetében foglalkoztatott diákokat.

A Fidesz szerint három ellenzéki párt is belekeveredett a Czeglédy-ügybe

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: sajtóhírek szerint Czeglédy Csaba baloldali politikus iskolaszövetkezetében dolgozó fiataloknak a 2014-es választási kampányban diákmunkaként szórólapozniuk, standolniuk és aláírást gyűjteniük kellett.

A diákokat nem csak anyagilag, hanem politikailag is "gátlástalanul" kihasználták – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt politikusa.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Soós Lajos

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ettől a Halász nevű furunkulustól hánynom kell,,,,,,
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
milyen sajtóhírek szerint? lölő vmelyik lapja?
Clavigo
Ettől a Halász nevű furunkulustól hánynom kell,,,,,,
kulabombaafityiszre
Várható volt,hogy ezzel áll elő valamelyik fityiszes patkány,mivel lassan nem lesz lesz büntethető Czeglédy.A több ezer diák,milliádos csalás lecsökkent 11 diákra egy-két százezres ki nem fizetésre.Az is kiderült,már rég kifizethető lenne ezaz összeg,ha a nav a lefoglalt vagyonból engedélyezte volna.Amit viszont a patkányok most állítanak az csak egy sokat ismételt mantra lesz,amit minden kormánypárti seggnyaló lap+képviselő naponta hatszor szajkózni fog a fityiszes birkáknak
Nessy
Azt hallottam, hogy a szomszédasszony macskája is belekeveredett a Czeglédy ügybe!
human
@Clavigo: Azt hiszem a flegma a jó szó rá.
mackoka46
Micsoda bűn ?! Nem kértek engedélyt a Választási Csalási Hivataltól.
Eladott Ország
A Fidelitas benyomult Dobrev Klára fórumára, hogy megtudja, Klára mikor óhajtja kifizetni azoknak a diákoknak a pénzét, akikhez nem mellesleg neki, Klárának semmi köze. Ahelyett, hogy a válaszért megvárták volna a fórum végét, összetrombitálták a sajtót, mert nekik mondanivalójuk van. Olyannyira mondanivalójuk volt, hogy ezért sem volt idejük megvárni a választ, mert nekik akkor, ott, azonnal pofázni kellett. Aztán kiderült, hogy bár a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti ügyben megrövidített diákok érdekeit védik hevesen, halvány fogalmuk nincs hány diákot érint konkrétan az ügy. Mint ahogy arról sem tudnak semmit – pechükre megkérdezték tőlük -, hogy 2010 óta hány diák ment külföldre tanulni. Nem baj, mert a Kósa-módszer mindig beválik: azt kell mondani, hogy nem ebben a témában hívtad össze a sajtótájékoztatót, úgyhogy nincs lehetőség egyebet kérdezni, mint amire válaszolni akarsz.
Hogy miután az anyapárt a jogállamiság maradványait is lehányva, még a vádemelés előtt parlamenti határozatban mondta ki Czeglédy Csaba bűnösségét, a jövő Selmeczi Gabriellái, Novák Katalinjai, Szijjártó Péterei és Rogán Antaljai kamerák előtt égetik magukat, hogy Klára mikor fizet. Ez tökéletesen ugyanaz a színvonal, mint amikor a Répássy-Szijjártó páros Gyurcsányék háza előtt akciózott, majd amikor Dobrev Klára kijött felvilágosítást nyújtani a tények állásáról, észrevétlenül leléptek, mintha ott sem lettek volna.
mackoka46
@Clavigo: Ezzel nagyon sokan vagyunk így !
sokanvagyunk
@Eladott Ország: "...összetrombitálták a sajtót" - ezek valójában "összetrombitáltak", nem pedig sajtósok - annyi közük van a sajtóhoz, mint a Fidesznek a demokráciához.
bencemacska
Hát ebben az ügyben nagyon igaz, hogy a pofátlanságnak nincs határa fideszéknél!

Kérhetek személyi igazolványt a fityiszes kampány cédulaosztogatóktól, hogy hány évesek?
És OV ünnepi szónoklataira kinek a pénzén verbuválják, utaztatják a magyar és lengyel fiatalokat???
Ezt a Halászt mikor előveszik, akkor már tudható, hogy durvul a helyzet!
Legközelebb melyik lebujban látható kissé "illuminált", indiszkrét állapotban???
justhpeter
Halásszal nincs semmi gond. Oly mértékben ostoba, hogy már maga sem hiszi el magáról. Halászra mondják, hogy ha annyi esze lenne, mint amennyi hiányzik, akkor lenne féleszű. De neki egy szem sincs.
Fradigege
Halász Jancsi, osztja az észt azután, amikor egy kávézóban megujjazta a barátnőjét Balatonfüreden.
Madácsi Pali
A fideSS egy év után sem tudja kitalálni mivel vádolja meg Ceglédit. Az alaptalanul lefoglalt pénz és dokumentumok zárlatának feloldása után nimdenkit ki lehetne fizeni! Ja, mit is beszélek, hát akkor kiderül, hogy nincs is Czeglédi ügy. Csak fideSS rágalom van!
Qqberci
Közben Czeglédy sorra nyeri a pereket a Fütyesz-szócsövekkel szemben...
babp1982
Azért ennek a kiszhalásznak jó km vastag bőr nőtt a pofájára, mert ők még az óvódásokat ,kisdiákok át is kampány céljaikra használják és még csak nem is fizetnek nekik ! Remélem eljön az az idő hamarosan amikor alaposan seggberúgják ezt az ocsmány paprikajancsit!!!
RonaGyuri
A diákokat ... politikailag is "gátlástalanul" kihasználták! Na te retardált pecás ez rátok végképp igaz, legalább is az igyekezet! =))
human
@RonaGyuri: Erről tudnék mesélni. Mikor az iskola diákjait tudtuk nélkül a fideszes képviselő kampányrendezvényén szerepeltették. Cserébe nem kellett tanulniuk és csokit is ígértek nekik.
kissé felnőttem
bizonyitva is van már? ja addig álmatlanság ? meg ártatlanság vélelme ? ti volnátok jogászok ? rest ellem kissé
cellábol is sorra megnyeri a pöröket, akkor most hogy is van ez?
surdilloFUJT
@kissé felnőttem: A fitymasz lassan jobban fél Czegléditől,mint Gyurcsánytól!!!
human
@surdilloFUJT: Dehogy fél Czegléditől. Czeglédi pusztán az új Simon Gábor.
papa.49
Jól van PUMPÁSHALÁSZ kitettél magadért !!!
A tehenek már felfújódtak ???
Desischado
Nem tudnak mivel vádaskodni, ezért hazudnak össze vissza. Ezeknek semmi szégyenérzetük nincs!
Yoda69
Diakszovetkezeti korrupcio, huh?

fideSSes gecik, ennyit tudtatok osszekotorni, azokutan hogy szetloptatok az orszagot?
Ez meg figyelem elterelesnek is keves. Legfeljebb csak a birkak etetesere eleg.
kereső
Mondja ezt annak a pártnak a szóvivője, ahol a korrupció mértékének mérőszáma: 1 farkas flórián.
evacica
Talán a saját mocskos ügyeiket kéne vizsgálni!Annyi piszkos korrupt ügy van a fides számláján, Mészáros, Kosa,Rogán na és a főnök sem egy matyóhímzés, vejéről meg már ne is beszéljünk. Persze a lista jóval hosszabb
surdilloFUJT
@human: Azt hiszem melléfogtál,itt a bosszú is dolgozik az elvesztett perek,meg a lebuktatott drogos képviselő,meg a Szhelyi fociaréna lopási ügyei stb miatt!
kokopelli
@kereső: de nyugatabbra,mivel az "1flórián" túl nagy érték, csak a "mili",a "mikro"
a nano és "pikofarkas.florián" a használatos! ;-))
human
@surdilloFUJT: A körszakállas vizeletmintás fideszes képviselő volt az?
surdilloFUJT
@human: igen,és természetesen fogadok,hogy a doki adta a vizeletet,mert hajmintát nem volt hajlandó adni,mivel abból ki lehetett volna mutatni.A fitymasz inkább eldugta!!!Magyarul beismerés!!!
human
@surdilloFUJT: Emlékszem rá. Haj és köröm mintából lehet a kábítószert hetekig kimutatni ő meg csak vizelt és vizelt és vizelt és büszke volt rá. Úgy emlékszem a kórház ahol a mintákat leadta az meg apucié volt. Mármint ő volt ott a főnök.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.